Közösségi szolidaritás

A Jótékonysági VII. Buckai Lángosfesztivál bevételéből a helyi hátrányos helyzetű gyermekeket támogatják

Hetedik alkalommal tartották meg pénteken este Szabadkán, a Zorka helyi közösségben a buckai lángosfesztivált. A szorgalmas asszonyok többórás munkájának gyümölcsét a vendégsereg lehetőségeihez mérten vásárolhatta meg, a befolyt összeget pedig a korábbi évekhez hasonlóan jótékonysági célokra fordítják. Az idén hátrányos helyzetű gyermekeket támogatnak. A BrandSu sportpályán megtartott Jótékonysági VII. Buckai Lángosfesztivál szervezője a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának zorkai szervezete volt, főtámogatója pedig a Masterplast, támogatói a Gradska Optika, Javornik, Previ és a Baulink. A médiatámogató a Pannon RTV volt.

A rendezvényt a kezdetektől fogva jótékonysági célokkal szervezik meg, emelte ki lapunknak nyilatkozva Pletl Aranka, a Női Fórum zorkai szervezetének elnöke, mondván, hogy például tavaly és tavalyelőtt tanfelszerelést vásároltak a befolyt összegből a Széchenyi István Általános Iskola diákjai számára. A helyiek sajátjuknak érzik a rendezvényt, tette hozzá Pletl Aranka, kiemelvén, hogy évről évre többen látogatnak el a lángosfesztiválra, tavaly az eső ellenére 300–400 vendég érkezett.

Az első lángosfesztivált nyári gyermekprogramként szervezték meg, ám később a rendezvény komoly fesztivállá nőtte ki magát, jegyezte meg Kudlik Zoltán, a Zorka helyi közösség tanácsának elnöke, aki lapunknak nyilatkozva kiemelte, hogy minden szempontból közösségépítő rendezvényről van szó. A város peremén szinte semmi sem történik, nem gyakoriak a rendezvények, így a lángosfesztivál jelentősége hatványozott, tette hozzá Kudlik Zoltán a Magyar Szónak nyilatkozva, hozzátéve, hogy a rendezvény színvonala is egyre emelkedik.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke a fesztivál visszatérő vendége, mert mint azt a sajtónak nyilatkozva kiemelte: ott, ahol elfogy a kisütött 1500 lángos, tömeges rendezvényről lehet beszélni, ez pedig a közösségépítés szempontjából fontos. „A lángos csak apropó, a történet arról szól, hogy összejön 1500 ember, nemcsak ebből, hanem más helyi közösségekből is” – hangsúlyozta Pásztor Bálint, aki fontosnak tartja a magyarságot összetartó rendezvényeket. Lapunk azt is szerette volna megtudni, hogy a politikus, aki szabadidejében maratonfutó, vajon fogyaszt-e lángost, tekintettel arra, hogy a sportolók körében nem ez a legnépszerűbb étkek egyike. Pásztor Bálint erre a kérdésre válaszolva megjegyezte: lángosnapokon igen, egyébként nem jellemző. „Ennek egyik oka az, hogy a lángos elsősorban strandon kapható, én pedig nem vagyok kifejezetten strandra járó típus” – tette hozzá Pásztor Bálint, aki a későbbiekben ünnepélyesen megnyitotta a fesztivált. Alkalmi beszédében egyebek mellett arra is kitért, hogy július 7-én, vasárnap, Szabadkán helyi közösségi választásokat tartanak.

– Arra szeretnék mindenkit kérni, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, annak érdekében, hogy a zorkai helyi közösség a továbbiakban is a miénk tudjon maradni – emelte ki Pásztor Bálint.

Az est folyamán a környék tehetséges fiataljai léptek fel, nevezetesen a Crystal Táncstúdió mazsorettjei, a királyhalmi Pántlika Leánykórus, a csantavéri Mendikus Tamburazenekar, a Vackor Néptánccsoport Kelebiáról, a királyhalmi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Pitypang tánccsoportja, de versmondók előadását is hallhatta a közönség. A tehetségek fellépését követően a késő esti órákig a Real-Band együttes szórakoztatta a vendégeket.

P.E.

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​