Koszorúzás Újvidéken

Szombaton délelőtt az 1944/45-ös ártatlan magyar áldozatok emléke előtt hajtottak főt a jelenlévők Újvidéken, immár huszonötödik alkalommal, az eseményt a megszokott helyen, az újvidéki Futaki úti temetőben, a Katonatemető területén, a csonka turulszobornál tartották meg. Az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt, majd Matuska Márton tisztelgett a nemrégiben elhunyt Papp Ferenc emléke előtt. Papp Ferenc első volt, aki Újvidéken megemlékezést szervezett 1990. halottak napján, másodikként az egész Délvidéken. Fölkérésére Makovecz Imre műépítész elkészítette az újvidéki áldozatok méltó emlékművének tervét, amely másfél évtizede vár a fölépítésére.

A kivégzettekért Erhard Róbert újvidéki plébános és Halász Béla református püspök imát mondtak. A plébános beszédében felszólított arra, hogy igyekezzünk mellőzni és kerülni a demagógia határait, és a szópárbajokat mellőzve igyekezzünk összpontosítani arra a tényre, hogy az ártatlan áldozatokat példaképünknek tekintve harcoljunk az igazságért, az egyenességért, a becsületességért, magyar, keresztény vallásos öntudatunkért. A református püspök arról beszélt, hogy a keresztények minden körülmények között tisztelik és becsülik az életet – Nem a miénk, hogy ítélkezzünk, a keresztyének az emlékezés órájában is tudnak megbocsájtani. Emlékezzünk, hogy többet ilyen ne történjen szülőföldünkön, se a magyarokkal, se másokkal! – hallottuk Halász Béla püspöktől.

A folytatásban Molnár Zoltán színművész elszavalta Szilágyi Domokos Lázadás című versét, majd magyar politikai pártjaink képviselői szóltak az egybegyűltekhez. Csonka Áron, a VMDK elnöke emlékeztetett arra, hogy kölcsönösség és bocsánatkérés nélkül nincs igazi, történelmi megbékélés: Európa-szerte számos népek háborúztak, aztán kibékültek, legjobb példa a német–francia megbékélés. A modern kori Európa erre az alapra épült – magyarázta, majd említést tett Willy Brandt néhai nyugatnémet kancellár gesztusáról, amikor is 1970-ben, Varsóban térdet hajtott az 1943-as zsidó felkelés áldozatainak emelt emlékmű előtt, kifejezve ezzel a német nép bocsánatkérését. Csonka megemlítette, hogy a magyar államfő már több ízben bocsánatot kért a magyarok által elkövetett bűntettek miatt, a kölcsönösség azonban még nem történt meg, nem kaptuk meg a kijáró tiszteletet.

Pásztor Bálint, a VMSZ elnökségi tagja és köztársasági képviselő arról beszélt, hogy 1990-től mostanáig nagyon sok magyarnak volt bátorsága ahhoz, hogy az ártatlanul kivégzettek ügyével foglalkozzon, akár megemlékezések szervezésén, akár helytörténeti adatgyűjtésen keresztül, esetenként az életüket is kockáztatva. – Ezekről az eseményekről minden fórumon beszélni kell, de csak két helyen vihetjük előrébb ügyünket: a szerbiai parlamentben és a szerbiai kormányban. Az elmúlt 25 évnek vannak eredményei, amelyek az elmúlt 2-3 évben beértek. Erdélyi, felvidéki, vagy kárpátaljai testvéreink nem büszkélkedhetnek ilyesmivel. Magyarirtás ugyanis máshol is volt, büszkék lehetünk arra, hogy annak ellenére, hogy közösségünk nem a legszámosabb, eljutottunk a vagyon-visszaszármaztatásról és a rehabilitációról szóló törvényekig, és az évek óta áldozatok névsorát készítő, történészekből álló vegyes bizottságig. Drukkolunk, hogy a szerbiaihoz hasonlóan a bukaresti, a pozsonyi és a kijevi parlamentek is elfogadjanak olyan nyilatkozatokat, amelyekkel elítélik az 1944/45-ös magyarirtásokat – mondta többek között a képviselő.

Csorba Béla, a VMDP elnöke betegség miatt nem vehetett részt a szombati megemlékezésen. Magyarországot Galántai Gábor diplomata képviselte, a megemlékezésről távol maradt úgy a pravoszláv egyház, mint az önkormányzat és a tartományi kormány hivatalos küldöttsége. A tavalyi rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának képviselte és Újvidék alpolgármestere is.

szb

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​