Keresik a kiskapukat

Belgrád szerint a tartomány megkapta a kért 7 százalékot – Pásztor Bálint: Az alkotmány megszegése kétségbe vonja a demokrácia létét
 
Az állami költségvetés kiigazításáról ma vitáznak a Szerbiai Képviselőházban. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője tegnap megerősítette lapunknak, hogy ragaszkodnak az alkotmány által szavatolt költségvetés 7 százalékához, ezért nem fogják megszavazni a tervezetet. Ugyanakkor a szerb pénzügyminiszter szerint nem történik alkotmánysértés, míg a kormányfő azt mondja, értelmezés kérdése, ugyanis ha az állami költségvetés bevételeit vesszük figyelembe, megkapta a tartomány a neki ígért részt.

Pásztor Bálint szerint az állami költségvetés körül kialakult vitában mindenképpen figyelembe kell venni a realitást, miszerint hatalmas gazdasági válság „tombol” Szerbiában is. Ebből következően a költségvetés nem felelhet meg az igényeinknek, viszont jelen pillanatban nincs más mozgástér. Mindezek mellett a Nemzetközi Valutaalap jelentős megtakarítást kér a szerb kormánytól a kölcsönbe kért 3 milliárd euróért.
– Senkinek sem felel meg a kiigazítás – mondta lapunknak a frakcióvezető.
Mint megjegyezte, a költségvetési kérdés kiigazításának tervezetében elégedetlenek a mezőgazdasági kérdés kezelésével, a nemzeti tanácsok pénzelésének mértékével, amely 200 millió dinárról 141,6 millió dinárra csökken, emellett az emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium költségvetése is nagy mértékben csökken, az európai integrációs irodának pedig 120 millióról 96,5 millióra csökkentik a költségvetését.
-- Ezek az intézkedések károsak is lehetnek. De tiszteletben kell tartani őket, hiszen nélkülük becsődölhetne az ország költségvetése. Éppen ezért nem nyújtottunk be módosítási indítványt, de nem is látok rá esélyt, hogy a kormány elfogadna bármilyen javaslatot – szögezte le a kisebbségi frakcióvezető.
Jelen esetben a legfontosabb probléma a tartománynak járó 7 százalék kérdése, figyelmeztet Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője. Mint azt tegnap leszögezte, csak abban az esetben tudnak szavazni az állami költségvetés kiigazításáról szóló törvénytervezetre, ha Vajdaság megkapja az alkotmány által szavatolt részt az állami költségvetésből.
– Felháborítónak tartom, hogy újra csak a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga állnak ki a tartomány érdekei mellett – mondta lapunknak a kisebbségi frakcióvezető.
A parlamenti képviselő szerint nem csupán Vajdaság érdekei sérülnek, hanem egy olyan ország, amely az Európai Unióba tart, egyszerűen nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy nem tartja tiszteletben saját alkotmányát.
– Az alkotmányosság tiszteletben tartása az egyik legfontosabb politikai alapelv, amelyet az Európai Unió minden csatlakozni vágyó országtól elvár – fűzte hozzá a parlamenti képviselő.
Reményei szerint a szavazás napjáig a szerb kormány megtalálja a módját annak, hogy a tervezetet összhangba hozza az alkotmánnyal.
– Nem fogunk olyan törvényre szavazni, amely ellentétes minden civilizált, európai állam működésének az alapelvével. Kétségbe vonja a demokrácia létét Szerbiában, ha nem tartják tiszteletben az alkotmányt – zárta szavait Pásztor Bálint.

VMDP: támogatja a VMSZ-t
„A Vajdasági Magyar Demokrata Párt intézőbizottsága támogatja a Vajdasági Magyar Szövetség álláspontját, hogy amennyiben a szerb kormány a parlamenti vita lezárásáig nem változtat a köztársasági költségvetés Vajdaság számára hátrányos módosítási javaslatán, a Magyar Koalíció négy képviselője tartózkodni fog az állami költségvetés módosítási törvénytervezetének elfogadásától. A VMDP egyetért azzal a bejelentéssel is, hogy a VMSZ az esetleges kedvezőtlen parlamenti döntés esetén az Alkotmánybírósághoz fordul”, olvasható a VMDP tegnapi közleményében.

„Értelmezés kérdése”
Diana Dragutinović pénzügyminiszter viszont nem tartja alkotmányellenesnek a kiigazítási tervezetet, ugyanis véleménye szerint nincs meghatározva, hogy csupán az állami költségvetésből kell biztosítani a tartomány költségvetését.
– Többféleképpen biztosíthatják a szóban forgó 7 százalékot. Abban az esetben, ha a költségvetésből szeretnék, akkor a megszorító intézkedések a Vajdasági Autonóm Tartományra ugyanúgy érvényesek, mint a Szerb Köztársaságra – vetette fel tegnap a pénzügyminiszter.
Dragutinović emellett még azt is kiemelte, hogy a 2008 végén elfogadott eredeti költségvetés értelmében a Vajdaságnak járó 7 százaléknak akkor tesznek eleget, miután a tartományra átruháznak bizonyos hatásköröket. Ez viszont még nem történt meg, fűzte hozzá a pénzügyminiszter.
– Ha csak a bevételeket veszik át és a kiadásokat nem, akkor Szerbia polgárainak adóterhelését másfél százalékkal meg kellene emelnünk – érvelt Dragutinović.
Mirko Cvetković kormányfő tegnap reményét fejezte ki, hogy elfogadják a költségvetés kiigazítását, függetlenül attól, hogy egyes pártok nemtetszésüknek adtak hangot. Szavai szerint ez fontos lenne, hiszen így lehetővé válna túljutni a gazdasági válságon.
– Mindig megtaláltuk a közös hangot – mondta a kormányfő.
Véleménye szerint a tartomány által igényelt 7 százalék biztosítva van, ugyanis az alkotmány szerint nem az állami költségvetés kiadásait kell figyelembe venni, hanem a bevételeit. Ha a bevételek 7 százalékát vesszük számításba, a tartomány a megfelelő összeget kapja, fűzte hozzá Cvetković.

Elbocsátások nélkül
A szerb kormány elállt attól a tervétől, hogy csökkentse a helyi önkormányzatokban foglalkoztatottak számát, ugyanis az állami költségvetés kiigazításának tervezete nem biztosította a hozzá szükséges 1,1 milliárd dinárt, jelentette be tegnap Milan Marković közigazgatási és önkormányzati miniszter. Mint megjegyezte, így a foglalkoztatási törvény szerint előírt végkielégítések csak jobban leterhelnék a költségvetést.
Pillanatnyilag 63 önkormányzat jelentette be, hogy csökkentené a taglétszámát.

Decentralizáció, mint megoldás
Bojan Pajtić, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke szerint Vajdaság statútuma és a tartomány hatásköreiről szóló törvénytervezet nem csupán Vajdaság, hanem egész Szerbia érdekeit szolgálja. Mint azt tegnap megjegyezte, senkinek sincs oka, hogy féljen a vajdasági autonómiától, annál is inkább, mert az egész országot decentralizálni kellene. Ennek ellenére Szerbiában bizonyos politikai szervezetek a 19. századi gondolkodást sem tudhatják magukénak, fűzte hozzá a TVT elnöke.
Véleménye szerint az ország decentralizációjával hatékonyabb lenne a fejlődés, valamint az adminisztráció működése, de több munkahelyet is lehetne teremteni, és magasabb fokúak lehetnének a befektetések is.

DIÓSI ÁRPÁD

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)