Futás és szecesszió

Szeptember másodikán rendezik meg a második Szabadkai Félmaratont

Fuss a történelmen át jelszóval tavaly szervezték meg az első szabadkai félmaratont, és a szervezők akkor kijelentették, hogy a rendezvényt a hagyományteremtés szándékával szervezték meg. Szerbia számos települése, községe rendelkezik utcai futóversenyekkel. Ezek egyik célja, hogy az adott településen amatőr és/vagy profi sportolók mérjék össze erejüket, ugyanakkor azért is nagy jelentőséggel bírnak, hisz a település lakosai között népszerűsítik a rekreációs sportolást és felhívják a polgárok figyelmét a rendszeres testmozgás fontosságára.

Az első Szabadkai Félmaratonon mintegy félezer futó vett részt, amatőrök és profik egyaránt belföldről és külföldről. Ez a szám a szeptember másodikán, a városnapi rendezvénysorozat részeként megrendezésre kerülő második Szabadkai Félmaratonon minden bizonnyal növekedni fog, hisz a versenyre eddig csaknem 480-an jelentkeztek. A rendezvénnyel kapcsolatban szerdán sajtótájékoztatót tartottak, amelyen részt vett Magosi Zsuzsanna, Szabadka Város polgármesterének segédje, Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő, Mester Gyula olimpiai bajnok röplabdázó, az egyik legsikeresebb szabadkai sportoló, az idei félmaraton reklámarca, Damir Dulić és Žika Savin, a rendezvényt szervező SU Horizont sportegyesület tagjai, valamint Ljudmila Jevtić, a félmaratont támogató OTP Bank képviselője.

– Szeptember másodikán Szabadkán a főszerep a sporté, azon belül is a futásé, illetve a szecesszióé lesz. A szecesszió helybeli képviselői annak idején nem is sejtették, hogy sportélet a belvárosban is folyhat. A szabadkai szecesszió nemcsak kulisszája lesz a félmaratonnak, hanem aktív részese is, mivel egy olyan vizuális élményt nyújt, ami szükséges a futáshoz, illetve a futás résztvevőinek – fogalmazott Magosi Zsuzsanna.

Pásztor Bálint felszólalásában kiemelte, hogy szinte az összes szerbiai helyi önkormányzatnak, településnek van már valamilyen utcai futóversenyre, ám ezekre nem úgy tekintenek mint konkurenciára.

– Egy színvonalas versenyt szeretnénk megszervezni. Meggyőződésem, hogy Szabadka olyan adottságokkal rendelkezik, amelyeket ki kell használni. Városunk rendelkezik a legszebb pályával, és ez nemcsak egy szubjektív vélemény, hanem különböző objektív kritériumok alapján is kijelenthetjük, elég ha csak arra az építészeti gazdagságra gondolunk, amely megtalálható a városunkban – fogalmazott Pásztor, aki csakúgy mint tavaly, az idén is részt vesz a versenyen.

Mint megtudtuk, a program szeptember másodikán, vasárnap, akárcsak tavaly, a legfiatalabb versenyzőknek szánt futamokkal kezdődik. Az 1-től 10 éves korig terjedő korosztályok tagjai (illetve szüleik) 150, 300, 400 és 500 méteres távon versenyeznek kilenc órától. A 21,1 kilométeres félmaraton és az 5 kilométeres verseny 10.30-kor veszi kezdetét, és legkésőbb 13.30-kor fejeződik be. A félmaraton pályája megegyezik a tavalyi évben kijelölttel, azzal, hogy a pálya ez év júniusában a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF) és a Maratoni és Utcai Futóversenyek Nemzetközi Szövetségétől (AIMS) Grade A besorolást kapott, ami azt jelenti, hogy az itt elért eredményeket hivatalosan is elismerik. A futam ideje alatt a versenyzők biztosításáról a Sava Osiguranje gondoskodik. A rendezvény lebonyolításában idén is nagy szerep hárul az önkéntesekre, köztük a helybeli gimnáziumból, valamint a közgazdasági és egészségügyi középiskolából szervezetten érkező fiatalokra, akik többek között arról is gondoskodnak, hogy a versenyzők a kijelölt kilenc ponton hozzájussanak a megfelelő frissítőhöz.

A városközpontja a verseny napján 10 és 14 óra között le lesz zárva az autós forgalom előtt, ezért a szervezők különböző alternatív útvonalakat javasolnak az autósoknak.

A rendezvénnyel kapcsolatban folyamatosan frissülő információt a www.subotickipolumaraton.com oldalon találhatnak az érdeklődők, és ugyanitt nevezhetnek a futók és jelentkezhetnek az önkéntesek is.

B.em

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása