Függetlenebb – de hatékonyabb-e?

A parlament megszavazta az Alkotmány igazságszolgáltatásra vonatkozó részének módosítási indítványait

Az Alkotmány módosítása az igazságszolgáltatás reformjának egyik feltétele, ugyanakkor az Európai Unió egyik prioritása is, mutatott rá Maja Popović igazságügyi miniszter a köztársasági képviselőház tegnapi ülésén, amikor napirenden az Alkotmány igazságszolgáltatásra vonatkozó jogszabályainak módosítási indítványai szerepeltek. Mint rámutatott, az alkotmánymódosítástól az eurointegráció folyamatának felgyorsulását, további tárgyalási fejezetek, azaz klaszterek megnyitását várják, ám a módosításra leginkább a polgárok miatt van szükség, hiszen a bírák és az ügyészek függetlenségével nő majd a jogbiztonság is.

Popović tájékoztatása szerint az alkotmánymódosítást az eurointegráció 23-as tárgyalási fejezet cselekvésterve látta elő, a jogrendszer reformjának részeként. Reményét fejezte ki, hogy a polgárok is támogatják majd a népszavazáson az Alkotmány módosítását, és nő majd a bírák és az ügyészek függetlensége, az Európai Bizottság is értékeli majd az ország törekvéseit és felgyorsul az EU-hoz való csatlakozás folyamata.

Részletezve a módosítás fontosabb pontjait, a miniszter elmondta, hogy a politika kivonul a bírák és az ügyészek megválasztásából, a bírákat a Legfőbb Bírósági Tanács (VSS) nevezi ki, amelyben 6 bíró ül majd, közülük 4-et a kiemelt jogászok javaslatára a parlament kétharmados többséggel választ meg. Az ügyészeket a Legfelsőbb Ügyészi Tanács (VST) választja majd, amelynek 11 tagja lesz, közülük szintén négyet a parlament választ kétharmados többséggel. Ha a választás során a bírák és az ügyészek nem kapnak kétharmados támogatást, a parlament elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfőbb Bíróság elnöke, a főügyész és a köztársasági ombudsman által alkotott testület dönt majd.

Módosul az ügyészek és bírák címe is, nem lesznek többé helyettesek. Ugyanígy az ügyészek esetében megszűnik a hároméves mandátum, a meghatározott időre alkalmazott ügyészek állandó munkaszerződést kapnak. Senki sem tarthat hát attól, hogy a módosítások után felmondások esedékesek. A miniszter elmondta azt is, hogy amennyiben a polgárok a népszavazáson megerősítik a módosítási törekvéseket, számos törvényt hangolnak majd össze az Alkotmánnyal, erre egy év áll a rendelkezésükre.

A napirendi pontok kapcsán felszólaló képviselők rámutattak arra, hogy az alkotmánymódosítás történelmi értékkel bír, és arra is rávilágítottak, hogy az Alkotmány más részei is, mindenekelőtt az emberi és a kisebbségi jogokra vonatkozó részei módosításra szorulnak.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője felszólalásában kiemelte, az alaptörvény módosítására jó esetben 10-15 évenként kerül sor. Szerbia 2006-os alkotmánya a tizenhatodik. Meghozatalától 15 év telt el, ez alatt az idő alatt sok minden megváltozott, hiszen az akkori legbefolyásosabb pártok (a Szerb Radikális Párt, a Szerbiai Demokrata Párt és a Demokrata Párt), amelyek az alkotmány meghozataláról döntöttek, ma már nem parlamenti pártok. A VMSZ abban az időszakban nem rendelkezett parlamenti képviselővel. Rámutatott, akkor nem szerveztek közvitát, a szakmát nem vonták be annak meghozatalába, azok között, akik azt megalkották, nem volt alkotmányjogász. Így számos hibája van, emellett keveri a fogalmakat és vannak ellentmondásos részei is. Az emberi és a kisebbségi jogok terén is módosításra szorul, ezekre a hiányosságokra a VMSZ már 2015-ben felhívta a figyelmet. Sajnálattal konstatálta, hogy az igazságszolgáltatásra vonatkozó rész mellett ezeknek a jogszabályoknak a módosítására nyíló lehetőségeket nem használták ki ezúttal sem. Így a hibák kijavítása ezúttal sem történhet meg, de – mint közölte – kivárják a következő 10-15 éves időszakot.

Rámutatott ugyanakkor, hogy az Alkotmány módosítását érintő közvita az elmúlt egy évben demokratikus elvek mellett folyt több körben, bevonták a szakvéleményt is a módosítások megfogalmazásába, és a Velencei Bizottság véleményét is kikérték, így az alkotmánymódosítás sokkal minőségibb lesz, mint a 2006-os alaptörvényben megfogalmazottak.

Pásztor Bálint a továbbiakban kiemelte, hogy a VMSZ támogatja a módosítást, hiszen a liberális, demokratikus elvek mellett állnak ki. Képmutatónak nevezte azonban az Európa Tanács, a Velencei Bizottság, valamint az EU ez irányú elvárásait, hiszen – mint mondta –, a tagállamok között ma is vannak olyanok, amelyeknél nem a képviselőház, hanem a végrehajtó hatalom választja meg a bírákat.

Ivica Dačić házelnök az ülés végén közölte, hogy az alkotmánymódosítási referendumot január 16-án ejtik majd meg.

MH

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)