Dr. Pásztor Bálint: Két párhozamos választási kampány vár a VMSZ-re

A következő hetekben két kampány is vár a Vajdasági Magyar Szövetségre. Az egyik az Európai Parlamenti választás kampánya, a másik pedig a vajdasági önkormányzatokban is esedékes helyhatósági választások kampánya, közölte pénteki, szabadkai sajtótájékoztatóján dr. Pásztor Bálint, a párt elnöke.

Az EP választások június kilencedikén kerülnek megrendezésre, a Fidesz-KDNP jóvoltából pedig a vajdasági magyar közösségnek és a VMSZ-nek ismét van jelöltje, jelentette be Pásztor Bálint. Deli Andor után most Vicsek Annamária képviselheti majd a szerbiai magyar közösséget az Európai Parlamentben.

- Az előző két választási ciklus alkalmával a tizenegyedik, illetve tizedik helyen szerepelt Deli Andor, Vicsek pedig most a nyolcadik helyen van a Fidesz választási listáján. Ez biztos befutó hely. Az, hogy a vajdasági magyarságnak, a VMSZ-nek legyen saját EP-képviselője, ez nemcsak nemzeti ügy. Ahogyan az elmúlt 10 év bizonyította, hogy ahogyan Magyarországot is érik igazságtalan, nemtelen támadások az EP-ben, úgy Szerbiát is különböző liberális körök részéről. Ezért fontos, hogy ott legyen a magyar közösségnek egy autentikus képviselője, egy kettős állampolgár, szerbiai lakos, aki el tudja mondani, hogy a vajdasági magyar közösség és Szerbia szempontjából mi a realitás, és mik azok a vádak, amelyek teljes mértékben alaptalanok, hamisak. Emellett fontos az is, hogy az ország uniós csatlakozásának felgyorsítása érdekében is tevékenykedni tudjon a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője a Fidesz listáján. Ezek azok a feladatok, amik Vicsek Annamáriára várnak az elkövetkező időszakban - hangsúlyozta Pásztor Bálint.

A VMSZ elnöke szerint ugyanakkor a vajdasági magyar kettős állampolgárokra az a feladat vár, hogy amennyiben még nem regisztrálták magukat az EP választásra, akkor ezt május 15-ig tegyék meg. Közölte azt is, hogy mint korábban, a voksokat most is levélszavazat útján adhatjuk majd le. A levélcsomagok május 20-a után várhatóak, s június 9-éig lehet majd szavazni. A pártelnök bejelentése szerint a VMSZ, illetve a CHM iroda aktivistái igény alapján minden segítséget megadnak majd a szavazni szándékozó polgároknak.

Pásztor Bálint szerint az a közös érdekünk, hogy minél több háborúellenes képviselő üljön az Európai Parlamentben, illetve, hogy megakadályozzuk az illegális migrációt. Közösségünk abban érdekelt, hogy fennmaradjon a 2023. októberétől tapasztalható állapot, hogy eltűntek utcáinkról a migránsok.

Az Európai Parlamenti választások előtt egy héttel, június 2-án a Vajdaságban önkormányzati választásokat is tartanak. Ennek is jelentős a tétje, mondta Pásztor Bálint.

- Minimális cél az, hogy a zentai, magyarkanizsai és a topolyai önkormányzat vezetése továbbra is VMSZ-es maradjon a választásokat követően is. E tekintetben semmiféle alku nem volt és nincs, a többi önkormányzatban pedig az a célunk, hogy növelni tudjuk az erőnket. Ha néhány további önkormányzatban is győzni tudunk, az nagyon örvendetes lenne – mondta a pártelnök.

Pásztor Bálint arról is beszélt, hogy az elkövetkező hetekben a szavazóknak részletesen elszámolnak a párt elmúlt négyéves önkormányzati teljesítményeivel, eredményeivel.

A sajtótájékoztatón Vicsek Annamária köszönetet mondott a Fidesznek és a VMSZ-nek, hogy őt javasolták a vajdasági magyar közösség jelöltjének. Mint fogalmazott, Deli Andor EP-képviselő eddigi munkája útmutató a számára, hogy miként tevékenykedjen képviselőként megválasztása esetén. A közösségünk érdeke, hogy a szerb uniós integráció folytatódjon, hisz az ország eltökélt célja az EU-s csatlakozás. Az Európai Unió viszont az elmúlt időszakban nagy értékváltozáson ment keresztül, a keresztény és morális értékek megrendültek, s a régi állapotok visszaállítása lenne számára is képviselőként az egyik legfőbb feladat. Nem normális állapot az, hogy a háborúba katonákat akarnak küldeni, hogy nem a megbékéléséről beszélnek, illetve hogy támogatják az illegális migrációt, mondta Vicsek Annamária a szabadkai sajtótájékoztatón.

NÉMETH ERNŐ

2024. november 14.

13,00 - Budapest - A Magyar-Szerb Stratégiai Tanács 2. ülése

18,00 - Budapest - Magyarország köztársasági elnökének és miniszterelnökének díszvacsorája a Szerb Köztársaság elnökének tiszteletére

2024. november 16.

19,00 - Magyarittabé - Ünnepség a Magyar Szórvány Napja alkalmából

2024. november 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó Szalay-Bobrovniczky Vincével, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával

14,30 - Szabadka - Interjú az Ekspres hetilapnak

2024. november 19.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

12,30 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában - felvétel (adásban: 17,20 órakor)

2024. november 20.

09,30 - Szabadka - Találkozó Zsigó Róberttel, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériumának parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

10,00 - Szabadka - A Csoóri Sándor program okleveleinek átadása

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2024. november 21.

10,30 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXII. ülése

2024. november 22.

17,00 - Szabadka - A Mathias Corvinus Collegium (MCC) vajdasági képzési központjának ünnepélyes megnyitója

18,00 - Szabadka - Részvétel előadóként Az amerikai elnökválasztás után – miként fordul a világ az új világrend felé c. panelbeszélgetésen

2024. november 25.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

11,00 - Belgrád - Kommemorációs ülés Dragan Marković Palma emlékére

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

 

2024. november 26.

09,00 - Szabadka - Kommemorációs ülés Sárközi István emlékére

10,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. november 27.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

14,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2024. november 29.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Női Fóruma 15. születésnapjának megünneplése

2024. november 30.

09,00 - Adorján - XIII. Hurka- és Kolbászfesztivál

12,00 - Dályhegy (Horvátország) - A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) évi közgyűlése

2024. december 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. december 6.

10,00 - Szabadka - Táblagépek ünnepélyes átadása a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2024. december 9.

09,00 - Magyarkanizsa - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

09,30 - Magyarkanizsa - A Microcer kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű fejlesztés ünnepélyes átadása

10,30 - Felsőhegy - Precíziós sertéstelep, kiemelt jelentőségű, nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

11,30 - Zenta - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására, valamint falusi házak vásárlására meghirdetett pályázatainak forrás függvényében nyertes pályázóival

12,40 - Zenta - Egyeztetés Zenta polgármesterével, Burány Hajnalkával

2024. december 11.

15,00 - Újvidék - Prof. dr. Andrić Edit Magyar–szerb frazeológiai szótárának ünnepélyes bemutatója

2024. december 12.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés az RTS Reggeli Híradójában - felvétel (szerb nyelven, adásban december 13-án 8 órakor)

11,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Szabadka - A Szent Teréz-székesegyház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

12,15 - Topolya - A Sarlós Boldogasszony rk. templom megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

13,00 - Szabadka - A Pannon Médiaház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

17,00 - Palics - Ünnepi Akadémia a Vajdasági Magyar Szövetség megalapításának 30. évfordulója alkalmából

2024. december 13.

09,00 - Szabadka - Gyászülés prof. dr. Somogyi Sándor emlékére

2024. december 16.

16,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2024. december 17.

08,05 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnát-Harcosok Sorakozója helyi szervezetének gyermekműsora és karácsonyi csomagosztása

2024. december 18.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda c. műsorában (élő)

13,00 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. december 19.

11,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

13,00 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak

16,00 - Magyarkanizsa - A Vajdasági Birkózóakadémia karácsonyi ünnepsége

2024. december 20.

09,00 - Szabadka - Interjú a Nove subotičke novine hetilapnak

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó Lapkiadó Kft. újonnan kialakított konferenciatermének ünnepélyes átadója

11,45 - Újvidék - A szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozatának ünnepélyes megnyitója

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó napilap megjelenése 80. évfordulójának megünneplése

2024. december 21.

15,00 - Zenta - A Zentai Birkózó Egyesület fennállása 100. évfordulójának megünneplése

2024. december 23.

11,30 - Magyarkanizsa - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

2024. december 27.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2025. január 3-án, 17,20 órakor)

10,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Kispiac - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2024. december 28.

10,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének évzáró fogadása

19,00 - Szabadka - Újévi hangverseny a zsinagógában

2025. január 7.

12,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában – felvétel (adásban január 8-án, 06-09,00 óra között)

2025. január 13.

10,00 - Budapest - A Magyar Nemzeti Bank Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjának ünnepélyes átvétele

2025. január 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása