Bírálat, dicséret, együttműködés

Letette a hivatali esküt Tomislav Nikolić, Szerbia új elnöke – Munkatársunk helyszíni jelentése

A hivatali eskü első mondatában az áll, hogy az ország szuverenitásának, mindenekelőtt Koszovónak a megőrzésére kötelezi el magát az új államfő. Az eskü az emberi, a kisebbségi és a szabadságjogok tiszteletben tartására, az alkotmányos és a törvényes rend megőrzésére is kötelezi a köztársasági elnököt, akinek szem előtt kell tartania a béke fenntartására és a jólét szavatolására irányuló erőfeszítések megtételét is. Nikolić már az új összetételű képviselőház tagjainak mondta el elnöki beszédét. Később kritizálta a médiát, de együttműködést ígért. A haladók szimpatizánsai a parlament előtt ünnepeltek.

A politikai, a közéleti és a vallási személyiségek, köztük Szerbia korábbi elnökeinek jelenlétében megtartott ünnepélyes eskütételt és a himnusz meghallgatását követően Tomislav Nikolić kijelentette: egy olyan Szerbia megteremtéséért fog harcolni, amelyik az Európai Unió egyenjogú tagjává fog válni, s amelyik nem adja fel szuverenitását és területi egységét – nem mond le Koszovóról sem. Azt ígérte, hogy a végsőkig fog harcolni az igazságtalanság, a szervezett bűnözés és a korrupció ellen, mert az elmúlt csaknem húsz esztendős ellenzéki tevékenysége alatt maga is gyakran megtapasztalta, mit jelent, amikor valakit igazságtalanul megbélyegeznek. Hangsúlyozta: Szerbiát általános válság gyötri, s igen borúsak a kilátások is. Szerinte az igazságügy reformját pártérdekeket követve hajtották végre, s megállapította, hogy a média is ellenőrzés alatt áll. Az ünnepélyes eskütételen nem vettek részt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselői.

Az eskütételt követően Nikolić a sajtó képviselőinek is nyilatkozott, mondandóját pedig éppen a médiumok kritizálásával indította. A sajtó nagyobbik részét elfogultnak nevezte, s mint mondta, neki nincs szüksége a média támogatására. Arra szólította fel az újságírókat, hogy valamennyien a saját lelkiismeretük szerint tudósítsanak.

– Ami engem illett, maximális együttműködést ígérek a sajtó képviselőinek. Hamarosan megnyílik a médiakapcsolatokkal megbízott iroda is, mely ezt az együttműködést serkentheti a jövőben. Önök pedig tegyenek úgy, ahogyan azt jónak látják – fogalmazott az új államfő nyilatkozata elején.

Az első döntései az elnöki hatáskörbe tartozó különféle szolgálatok felállítására vonatkoznak majd – közölte. Megismételte, hogy a leendő kormánnyal kiváló együttműködést kíván megvalósítani, s reményét fejezte ki, hogy eredménnyel zárulnak majd a Demokrata Párt és a Szerbiai Szocialista Párt között folyó koalíciós egyeztetések, és így hétfőig átadhatja a megbízatást a kormányalakítónak. Úgy fogalmazott: a nehéz gazdasági körülmények nem hagynak sok időt Szerbiának e feladat elvégzésére. Ha hétfőig nem születik megegyezés a tárgyaló felek között, Nikolić igyekezni fog minél nagyobb nyomást gyakorolni a pártokra, s megkezdi az egyeztetéseket.

„NINCSENEK ELLENFELEIM”

Az elnök és a miniszterelnök eltérő politikai meggyőződéséből eredő kohabitációról szólva annak a véleményének adott hangot, hogy kohabitációról kizárólag akkor lehet beszélni, ha a mögött eszme is áll. Elmondta, hogy vagy egyazon célok eléréséért dolgozik majd a kormányfővel, vagy pedig szembe állítják eltérő elgondolásaikat. Így vagy úgy, tette hozzá, kész lesz bírálni és dicsérni a kormányfő lépéseit.

– Nem konfrontációkkal szeretném tölteni az elnöki mandátumomat. Nekem már nincsenek politikai ellenfeleim, mert minden polgár elnöke vagyok, lemondtam pártbeli funkciómról és kiléptem a pártból is – közölte Nikolić.

A koszovói kérdésről szólva azt mondta, hogy felőle a Prishtinával folytatott párbeszéd akár rögtön is folytatódhat. Bejelentette: hétfőn javasolni fogja a parlamentben a Koszovóra vonatkozó konszenzus létrehozását. Ígéretet tett arra, hogy a polgárokat mindig tájékoztatni fogja majd a brüsszeli követelésekről, így azokról is, melyek Koszovó státusára vonatkoznak.

– Az, ami Koszovóval történik, nem egy párt döntésétől, hanem Szerbia minden polgárának a döntésétől függ. A polgárok azok, akiknek egy népszavazáson mindenképp jóvá kell majd hagyniuk a politikusok döntését, bármilyen megoldásról legyen is szó – hangsúlyozta Tomislav Nikolić.

A KÉPVISELŐK IS ESKÜT TETTEK

Az államfő a hivatali esküt már az új összetételű parlament előtt tette le, a délelőtt folyamán a képviselőház alakuló ülésén ugyanis hitelesítették a választáson bizalmat nyert képviselők mandátumait. Ahogyan azt az alkotmány előírja, az ülést a legidősebb honatya, ezúttal Zaharije Trnavčević, a Fordulat választási listáján mandátumot szerzett képviselő vezette le. Az ülést követően Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője nyilatkozott lapunknak.

– Az alakuló ülésen hitelesítették a mandátumokat, s most először történt meg az, hogy a képviselők esküt is tettek, egyebek mellett arra vonatkozólag is, hogy teendőiket az emberi és a kisebbségi jogok érvényesülésével összhangban fogják ellátni. Ezt követően az elnöklő szünetet rendelt el, s az, hogy mikor folytatódik az alakuló ülés, mindenekelőtt attól függ, mikor egyeznek meg a pártok a parlament következő elnökének a személyéről. Ez a folyamat pár nap alatt is befejeződhet, de akár néhány hetet is igénybe vehet.

ÖNÁLLÓ MAGYAR FRAKCIÓ

Több mint tíz év után újra van önálló magyar frakció a képviselőházban.

Pásztor Bálint szerint magyar szempontból a nap legfontosabb eseménye mégis az volt, hogy megalakították a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportját.

– Több mint tíz év után most újra van önálló magyar frakció a képviselőházban. Utoljára 2001 végén alakult VMSZ-frakció, az akkori magyar képviselők viszont nem saját jogon jutottak be a parlamentbe, hanem a Szerbiai Demokratikus Ellenzék választási listáján. Ennek a 176 főből álló kormánytöbbségnek a munkájában vett akkor részt a magyar képviselőcsoport. Utoljára 1993-ban jutott be a parlamentbe saját jogon vajdasági magyar frakció. Az elmúlt években kétségtelenül volt egy varázsa annak, hogy kisebbségi frakció létezett a parlamentben, a politizálást azonban megnehezítette, hogy a képviselők egyik mandátumban sem voltak egységesek abban a tekintetben, hogy a kormányt támogatják-e, vagy ellenzéki szerepet töltenek-e be. Ilyen szempontból ezentúl egyszerűbb lesz majd a helyzet, mert mi természetesen egységesek leszünk e tekintetben – közölte.

Meglátása szerint ennek a ténynek köszönhetően még hangsúlyosabban síkra tudnak majd szállni a magyar érdekekért. Mint mondta, jelen pillanatban a szerbiai parlamentben a VMSZ öt képviselőjén kívül csupán két magyar nemzetiségű képviselő foglal helyet: Popović Judit, a Liberális Demokrata Párt, valamint Kismárton Ottó, a Szerb Haladó Párt tagjaként.

A HARMADIK MÉG HIÁNYZIK

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a Vajdasági Magyar Szövetséget felkeresték-e már a kormányalakítás kérdésével, Pásztor Bálint elmondta, ilyen jellegű beszélgetések még nem voltak, s annak a véleményének adott hangot, hogy mindaddig, amíg nem derül ki, melyik párt szerepel majd harmadik tagként a parlamenti többség létrehozásában, addig nem is lehet elvárni azt, hogy a VMSZ-t felkeressék.

– A téma kapcsán azt tudom megismételni, amit eddig is elmondtam: kizárólag egy Európa-párti kormánytöbbségnek lehetnénk a tagjai. Miniszteri és államtitkári helyeket nem fogunk kérni vagy elfogadni. Csak abban az esetben leszünk a kormánytöbbségnek a része, ha meg tudunk állapodni a VMSZ főbb választási célkitűzéseinek a teljesítésében – szögezte le Pásztor.

Az eskütétel idejére a Szerb Haladó Párt szimpatizánsaival telt meg a képviselőház előtti Nikola Pašić tér: mintegy 3000 ember gyűlt össze. Tomislav Nikolić feleségével, fiaival és unokáival érkezett meg a helyszínre, s a pártszimpatizánsok üdvrivalgása fogadta. Kevésbé szívélyes fogadtatással kellett azonban szembenézniük más pártok azon képviselőinek, akik úgyszintén a parlament ülésére igyekeztek. A tömeg minden egyes alkalommal a „Le vele!” és ehhez hasonló jelmondatok skandálásával adott hangot elégedetlenségének. A haladók szimpatizánsai a hivatali eskü letételét követő egy-két órán át a parlament előtt ünnepeltek.

VIRÁG ÁRPÁD

2024. november 13.

10,00 - Szabadka - Nyolcvan éve történtek a magyarellenes atrocitások – A történelmi megbékélés egy évtizede című tudományos konferencia megnyitója

2024. november 14.

13,00 - Budapest - A Magyar-Szerb Stratégiai Tanács 2. ülése

18,00 - Budapest - Magyarország köztársasági elnökének és miniszterelnökének díszvacsorája a Szerb Köztársaság elnökének tiszteletére

2024. november 16.

19,00 - Magyarittabé - Ünnepség a Magyar Szórvány Napja alkalmából

2024. november 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó Szalay-Bobrovniczky Vincével, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával

14,30 - Szabadka - Interjú az Ekspres hetilapnak

2024. november 19.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

12,30 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában - felvétel (adásban: 17,20 órakor)

2024. november 20.

09,30 - Szabadka - Találkozó Zsigó Róberttel, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériumának parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

10,00 - Szabadka - A Csoóri Sándor program okleveleinek átadása

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2024. november 21.

10,30 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXII. ülése

2024. november 22.

17,00 - Szabadka - A Mathias Corvinus Collegium (MCC) vajdasági képzési központjának ünnepélyes megnyitója

18,00 - Szabadka - Részvétel előadóként Az amerikai elnökválasztás után – miként fordul a világ az új világrend felé c. panelbeszélgetésen

2024. november 25.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

11,00 - Belgrád - Kommemorációs ülés Dragan Marković Palma emlékére

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

 

2024. november 26.

09,00 - Szabadka - Kommemorációs ülés Sárközi István emlékére

10,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. november 27.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

14,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2024. november 29.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Női Fóruma 15. születésnapjának megünneplése

2024. november 30.

09,00 - Adorján - XIII. Hurka- és Kolbászfesztivál

12,00 - Dályhegy (Horvátország) - A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) évi közgyűlése

2024. december 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. december 6.

10,00 - Szabadka - Táblagépek ünnepélyes átadása a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2024. december 9.

09,00 - Magyarkanizsa - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

09,30 - Magyarkanizsa - A Microcer kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű fejlesztés ünnepélyes átadása

10,30 - Felsőhegy - Precíziós sertéstelep, kiemelt jelentőségű, nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

11,30 - Zenta - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására, valamint falusi házak vásárlására meghirdetett pályázatainak forrás függvényében nyertes pályázóival

12,40 - Zenta - Egyeztetés Zenta polgármesterével, Burány Hajnalkával

2024. december 11.

15,00 - Újvidék - Prof. dr. Andrić Edit Magyar–szerb frazeológiai szótárának ünnepélyes bemutatója

2024. december 12.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés az RTS Reggeli Híradójában - felvétel (szerb nyelven, adásban december 13-án 8 órakor)

11,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Szabadka - A Szent Teréz-székesegyház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

12,15 - Topolya - A Sarlós Boldogasszony rk. templom megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

13,00 - Szabadka - A Pannon Médiaház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

17,00 - Palics - Ünnepi Akadémia a Vajdasági Magyar Szövetség megalapításának 30. évfordulója alkalmából

2024. december 13.

09,00 - Szabadka - Gyászülés prof. dr. Somogyi Sándor emlékére

2024. december 16.

16,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2024. december 17.

08,05 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnát-Harcosok Sorakozója helyi szervezetének gyermekműsora és karácsonyi csomagosztása

2024. december 18.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda c. műsorában (élő)

13,00 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. december 19.

11,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

13,00 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak

16,00 - Magyarkanizsa - A Vajdasági Birkózóakadémia karácsonyi ünnepsége

2024. december 20.

09,00 - Szabadka - Interjú a Nove subotičke novine hetilapnak

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó Lapkiadó Kft. újonnan kialakított konferenciatermének ünnepélyes átadója

11,45 - Újvidék - A szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozatának ünnepélyes megnyitója

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó napilap megjelenése 80. évfordulójának megünneplése

2024. december 21.

15,00 - Zenta - A Zentai Birkózó Egyesület fennállása 100. évfordulójának megünneplése

2024. december 23.

11,30 - Magyarkanizsa - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

2024. december 27.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2025. január 3-án, 17,20 órakor)

10,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Kispiac - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2024. december 28.

10,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének évzáró fogadása

19,00 - Szabadka - Újévi hangverseny a zsinagógában

2025. január 7.

12,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában – felvétel (adásban január 8-án, 06-09,00 óra között)

2025. január 13.

10,00 - Budapest - A Magyar Nemzeti Bank Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjának ünnepélyes átvétele

2025. január 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása