Az oktatás témája nyitva marad

Pásztor Bálint: Az új kerettörvény a magyarság szempontjából is elfogadható

A szerb kormány elfogadta a Vajdasági Magyar Szövetségnek az új oktatási kerettörvény és az új felsőoktatási törvény javaslataira benyújtott módosítási indítványait. Így ezek mostantól a jogszabályjavaslatok részét képezik, és a képviselőház nem szavaz róluk külön. Az említett törvényjavaslatok a Szerbiai Képviselőház folyamatban lévő rendkívüli ülésén szerepelnek napirenden. A VMSZ-nek tíz módosítási indítványa volt, ezek mindegyikét elfogadta a kormány. A korábbi elmondások szerint a párt indítványai három csoportba sorolhatók: az elsőbe tartoznak a nemzeti tanácsokkal kapcsolatos, a nemzeti tanácsok hatásköreire vonatkozó javaslatok, a második csoport a felsőoktatási törvény javaslatát érinti, ezek az egyetemi hallgatók és oktatók nyilvántartására vonatkozó indítványok, a harmadik csoport pedig a tartományi hatáskörökkel foglalkozik.

Lapunknak nyilatkozva Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője emlékeztetett, hogy év végéig, a rendes őszi ülésszak során várhatóan még öt, oktatáshoz kapcsolódó törvényt fogad el a képviselőház. A most napirenden lévő jogszabályok azért fontosak, mert alapjaiban szabályozzák az oktatást, valamint a felsőoktatást.

– Azért fontos, hogy a módosítási indítványainkat elfogadták, mert később, amikor napirendre kerül az oktatáshoz kapcsolódó többi törvényjavaslat, nem javasolhatnánk olyan megoldásokat, amelyeket például az oktatási kerettörvény nem irányoz elő – magyarázta Pásztor.

A VMSZ parlamenti képviselőjének elmondása szerint a most, illetve a későbbiekben napirenden szereplő törvényjavaslatok előkészítése több mint egy éve elkezdődött. Mint hozzátette: „Annak köszönhetően, hogy Vicsek Annamária személyében az oktatási minisztériumban a magyarságnak van államtitkára, sok mindent már a törvénytervezetek előkészítésének során sikerült elérnünk, mindenekelőtt a kisebbségi oktatásra és a nemzeti tanácsok hatásköreire vonatkozóan.”

A VMSZ tíz módosítási indítványa közül azok elfogadását sikerült a legnehezebben kiharcolni, amelyek a tartományi hatáskörökre vonatkoznak – nyilatkozta Pásztor Bálint. Ennek nem az az oka, hogy esetleg Vajdaság-ellenes hangulat alakult volna ki az oktatási minisztériumban, hanem az, hogy az illetékes miniszter az eddigiekhez képest teljesen más rendszert tart megfelelőnek az igazgatók kinevezési eljárásának vonatkozásában – tette hozzá.

– A miniszter azzal érvelt, hogy a köztársaság a működtetője az iskoláknak, a miniszter felel az oktatási rendszer működéséért, ennek ellenére neki van a legkisebb beleszólása az iskolaigazgatók kinevezésébe. Ezért az ország egész területére vonatkozóan azt a megoldást tartotta elfogadhatónak, hogy minden egyes igazgató megválasztása során az oktatási miniszter írja alá a kinevezésről szóló határozatot. A miniszterrel folytatott korábbi tárgyalások során felhívtuk a figyelmet egy másik hatályos jogszabályra, a tartományi hatásköröket szabályozó törvényre, és feltettük a kérdést, vajon ezt figyelmen kívül lehet-e hagyni. Arra jutottunk, hogy ezt semmiféleképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezért kerültek elfogadásra ezek a módosítási indítványaink, így a kerettörvény a magyarság szempontjából is elfogadható. Egyrészt azért, mert tiszteletben tartja az oktatás területén a szerzett jogokat, másrészt érintetlenek maradnak a nemzeti tanácsok hatáskörei, harmadrészt pedig a vajdasági iskolák igazgatóinak kinevezésébe a jövőben is beleszólása lesz. Formálisan nem a tartományi oktatási titkár fogja aláírni az igazgatók kinevezését, hanem a miniszter, de csakis a tartományi oktatási titkár előzetes jóváhagyásával, vagyis a tartományi titkárnak vétójoga van. Ha a titkár megvétózza az igazgató kinevezéséről szóló javaslatot, a megbízott igazgatót a tartományi oktatási titkár nevezi ki, a miniszter beleszólása nélkül – taglalta a politikus.

Ha elfogadásra kerül az új felsőoktatási törvény javaslata, a párt indítványa nyomán elkészülhet az egyetemi hallgatók és az oktatók nemzeti hovatartozására vonatkozó nyilvántartás, amelynek a részarányos foglalkoztatás tekintetében lehet fontos szerepe. Az állam számos adatot nyilvántart, ezek egyike a nemzeti hovatartozás, erről azonban az alkotmány értelmében senki nem köteles nyilatkozni, magyarázta Pásztor, mondván, hogy a párt indítványa nyomán a jövőben a korábbi tanulmányok nyelvét is nyilván fogja tartani az állam az oktatók és a hallgatók esetében egyaránt, vagyis meglehetősen nagy pontossággal meg lehet majd határozni valakinek a nemzetiségét.

P.E.

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)