Az EU egykor és ma

A szabadkai Városháza Dísztermében jogászkonferenciát tartottak

Dr. Trócsányi László magyar jogtudósnak, európai parlamenti képviselőnek és a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának előadására invitálták szombaton a Magyar Nemzeti Tanács jogászösztöndíjának kedvezményezettjeit, valamint a jogtudomány iránt érdeklődőket. Ez volt a harmadik alkalom, hogy eminens szakértő tartott előadást az ösztöndíjasoknak.

Harmincéves a Maastrichti Szerződés – eredmények és kihívások címmel tartotta meg előadását Trócsányi László, felelevenítve, hogy hogyan, honnan és milyen alapelvekre támaszkodva indult az Európai Unió, mi határozza meg jelenleg működését, a közösségen belüli viszonyokat, és mik a jövővel kapcsolatos kilátások. Amikor az EU-ról beszélnek, elsősorban arra kell összpontosítani, hogy a személyek, a projektek és a geopolitika milyen viszonyban van egymással. Felidézte, hogy a Maastrichti Szerződés aláírását megelőző évtizedekben – az 1958 és 1993 közötti időszakban – a folyamatokat elsősorban a német–francia, illetve az éppen hatalmon lévő német kancellár és francia államelnök közötti kapcsolatok, azaz együttműködés és együtt gondolkodás határozta meg. Ebben az időszakban egymást követték az olyan projektek, amelyeket az európai közösség támogatni tudott, hangzott el.

Trócsányi László emlékeztette hallgatóságát, hogy a Maastrichti Szerződéssel egyfajta európai állam előképe jelenik meg, hiszen már nemcsak a gazdasági pillérre összpontosítanak, hanem a politikai egységesítésre is. A 2004-es bővítést követő időszakot elsősorban a problémák, a különböző válságokkal kapcsolatos nézetkülönbségek, a belső bizalmatlanság, valamint a közép-európai országokkal szembeni méltatatlan fellépés jellemezte. „Kiderült, hogy egy-egy »papírt« egyszerű aláírni, míg a kulturális és lelki egyesülés sokkal bonyolultabb.” Mint arra Trócsányi László rámutatott, 2004 után egyre kevesebb építő jellegű európai projekt volt, ehelyett az intézmények válságmenedzserekké alakultak át.

– Megjelent a háború és teljesen átírta a geopolitikai helyzetet. Európa instabilitásba került. Emellett egyfajta értékháború és egymás címkézése alakult ki, noha talán nem ez a legfontosabb dolog, miközben nincsenek komoly projektek, és a személyek sem tudnak úrrá lenni a helyzeten. Közép-Európa másként gondolkodik, és Nyugat-Európához képest más értékek őrzését tartja fontosnak. Ezt az értékháborút naponta tapasztalom az Európai Parlamentben – fogalmazott Trócsányi László.

A szabadkai Városháza Dísztermében megtartott rendezvényt jelenlétével megtisztelte többek közt Simon Ervin, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, Vicsek Annamária oktatási államtitkár, Lálity Urbán Emese építésügyi államtitkár, Nyilas Mihály igazságügyi államtitkár, Jaksa Róbert környezetvédelmi államtitkár, Gyivánovity Dániel közberuházási államtitkár, Ökrész Rozália, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője, Szakállas Zsolt, a tartományi kormány alelnöke, valamint az MNT tisztségviselői és gyakorló jogászok.

Évi egymillió forint összegű ösztöndíj

Köszöntőjében Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke emlékeztetett, hogy Magyarország Kormányának is köszönhetően ösztöndíjprogramja révén a tanács 2011 óta támogatja a szerbiai felsőoktatási intézmények magyar hallgatóit. Két évvel ezelőtt a támogatási rendszer kiegészült a vajdasági jogászösztöndíj-programmal, amelynek keretében majdnem 30 első- és másodéves hallgató tanulmányait támogatják évi egymillió forint összegű ösztöndíjjal, emelte ki Fremond Árpád, hozzátéve: az ösztöndíjprogram egyik fontos eleme a hallgatók kompetenciáinak fejlesztése, illetve a fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának segítése.

A jogászösztöndíj-program az egyik legsikeresebb nemzetpolitikai eszköz

Dr. Pásztor Bálint egyetemi docens és a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője, rámutatott: azt szeretnék, ha az ösztöndíjasok közösséggé kovácsolódnának és a vajdasági magyar jogásztársadalom következő generációjának meghatározó személyiségeivé válnának. Ehhez az szükséges, hogy az ösztöndíj mellé célravezető tartalmakról gondoskodjanak a számukra. Mint azt kiemelte, helyes döntést hoztak, amikor elkezdtek kilincselni a magyarországi igazságügyi minisztériumban annak érdekében, hogy létrejöjjön a jogászösztöndíj-program. Rámutatott, amikor a programot útjára indították, Magyarországon Trócsányi László töltötte be az igazságügyi miniszter tisztségét, és kezdettől fogva támogatta a kezdeményezést.

– Ez az egyik legsikeresebb nemzetpolitikai eszköz, hiszen megtöbbszöröztük a valamelyik szerbiai jogtudományi karon aktív hallgatói jogviszonnyal élő vajdasági magyarok számát. Az elmúlt két évben 32-en döntöttek a jogi tanulmányok mellett, a program első évében 17-en, a második évben 15-en, közülük 29-en még mindig talpon vannak. Ez nagyon jó arány. A hallgatók 6-7 év múlva akár bíróvá vagy ügyésszé is válhatnának, míg jelenleg a két kezünkön meg tudnánk számolni, hogy hány magyar ajkú jogász tölt be bírói vagy ügyészi tisztséget – fejtette ki Pásztor Bálint.

P.E.

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)