Az életre készítik fel őket

Diplomaosztó ünnepséget tartottak Zentán a MATE képzési helyszínén

Diplomaosztó ünnepséget tartottak tegnap délelőtt a Pro Scientia Naturae Alapítvány oktatási központjában a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Zentán megszervezett alapképzésein végzett hallgatók számára. Az ünnepségen összesen 16 diplomát adtak át, amelyek közül 9-et a kertészmérnöki, 7-et pedig a mezőgazdasági mérnöki alapszak frissen végzett hallgatói vehettek át. Emellett három hallgató kimagasló munkáját kari kitüntetéssel, illetve a MATE kitüntetésével jutalmazták.

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy a képzésen rendkívül átfogó és sokrétű tudásra tettek szert a hallgatók, ami minden nehézsége ellenére hasonlóan sokrétű elhelyezkedési lehetőséget nyújt a szakemberek számára. Hozzátette, hogy a hallgatókat a piac és a társadalmi-gazdasági környezet igényeinek megfelelően képzik, nemcsak a tudásanyag, de a számok tekintetében is.

– Annyi fiatal szakembert igyekszünk képezni, amennyire szüksége van a vajdasági magyar közösségnek. Az elmúlt időszakban nagyon szép számban, több mint ötvenen iratkoztak be a kurzusainkra. Miután egyetemünk az agrártudományok szinte minden területét lefedi, ezért az igényekhez tudjuk igazítani a képzési kínálatunkat Zentán is – mondta dr. Gyuricza Csaba.

Ünnepi beszédében az élethosszig való tanulásra biztatta a diplomájukat átvevő szakembereket, kiemelve, hogy egy dinamikusan fejlődő tudományterületen szereztek felsőfokú végzettséget, emellett reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy többen lesznek közülük, akik részt vesznek az egyetem mesterképzésén, illetve doktori ösztöndíjas képzésén is.

Lengyel László, a MATE Zentai Konzultációs Központjának tagozatvezetője arról beszélt, hogy a képzés során az egyik legfontosabb feladatuknak azt tartották, hogy a hallgatóknak ne csupán elméleti információkat adjanak át, hanem olyan tudással vértezzék fel őket, amelynek segítségével ezeket az információkat rendszerezni és a gyakorlatban hasznosítani is képessé válnak.

– Leginkább az életre készítjük föl a hallgatóinkat. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak a tanórákat hallgassák, hanem minél több feladatot oldjanak meg közösen, minél több gyakorlaton vegyenek részt, minél több jó példát lássanak.

Mint hozzátette, bár a lemorzsolódás aránya magas, de a tapasztalatok szerint a képzés mégis sikeres, hiszen a végzett hallgatók széles körben el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, és a munkaadóktól is jó visszajelzések érkeznek. A következő időszakban hangsúlyt szeretnének fektetni arra is, hogy a lemorzsolódók aránya csökkenjen, és a képzést megkezdők közül minél többen érjenek el sikereket. A zentai konzultációs központ szerepéről elmondta, hogy a hallgatók oktatása mellett aktívan részt vesznek a térség agrárgazdaságának fejlesztésében is.

– Ezt a Prosperitati Alapítvánnyal, illetve a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségével együttműködve, illetve fejlesztési projekteken keresztül valósítjuk meg. Fontos, hogy a trendeket ne csak kövessük, hanem aktív részesei legyünk, és minél több szakembert és hallgatót vonjunk be.

A diplomaosztón ünnepi beszédet mondott dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke, köztársasági parlamenti képviselő is, aki azt hangsúlyozta, hogy a diplomák megszerzése nemcsak az egyének és családjuk számára ünnep, hanem a vajdasági magyar közösség számára is.

– Minden nap ünnep, amikor azt ünnepelhetjük, hogy szép számmal vannak olyan vajdasági magyar családok, amelyek az itthon maradásban hisznek. Mi mindannyian az itthon maradásban hiszünk, hiszen ha ez nem így lenne, akkor ezek a fiatalok nem azt választották volna, hogy a szülőföldjükön szerezzenek diplomát, itthon boldoguljanak, itthon alapítsanak családot.

Mint mondta, akik itthon szereznek piacképes tudást, azok itthon tudják ezt innovatív módon kamatoztatni nemcsak a saját, hanem a szülőföld és a vajdasági magyar közösség javára is, ez pedig különösen fontos akkor, ha olyan jelentős és időszerű tudományterületről van szó, mint az agrártudomány.

A felsőhegyi Bilicki Antónia kertészmérnöki diplomáját vehette át az ünnepségen. Elmondása szerint a tanárokkal és az idősebb évfolyamtársakkal egyaránt jó együttműködés alakult ki, segítőkészen viszonyultak egymáshoz, és jó hangulatban telt a képzés ideje. Jelenleg a tanulmányai folytatásán gondolkodik, illetve az egyetemen is szívesen vállalna munkát, ahol jelenleg is besegít. Kobrehel Ákos Hódegyházáról csatlakozott a képzéshez, és a mezőgazdasági mérnöki alapszakot fejezte be. Saját gazdasággal rendelkezik, és úgy látja, a képzésen megszerzett tudását hasznosítani tudja. Bár még nem döntött arról, hogy a diploma megszerzése után pontosan milyen irányba induljon, de itthon képzeli el a jövőjét.

A diplomaosztó ünnepségen jelen volt még Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség Intézőbizottságának elnöke, a tartományi képviselőház tagja, Varjú Potrebity Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja, Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere, Juhász Attila, Zenta város oktatási tanácsosa, Burány Hajnalka tartományi képviselő asszony, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemről Túri János kabinetvezető, Dóczi István központvezető a Kárpát-medencei Agrár- és Vidékfejlesztési Innovációs Központból, dr. Simon Gergely, a Kertészettudományi Kar Határon Túli Levelező Tagozatának vezetője, dr. Balláné Erdélyi Márta az Élettani és Takarmányozástani Intézettől, dr. Nagy Imre, a Pro Scientia Naturae Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke.

ZS

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása