Az ártatlan áldozatokra emlékeztek Moholon

Szentmisével és koszorúzási ünnepséggel emlékeztek ma Moholon, a helyi katolikus temetőben az 1944/45-ben ártatlanul meghurcolt és kivégzett áldozatokra. A rendezvény kezdetén Mester Dániel plébános celebrált ünnepi szentmisét, aki ezt követően megszentelte az ártatlanul kivégzett polgárok emlékére állított emlékhelyet is.

A megemlékezésen jelen volt dr. Plank Zoltán, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja is, aki beszédében hangsúlyozta, az ártatlanul meghurcolt és kivégzett emberek egy pusztító világégés áldozatai voltak.

"Az emlékezés az egyúttal vigasz is. Vigasztalást nyújt az élőknek, hogy így tehetnek valamit szeretteikért, imával, vezekléssel, szentmisével. Ezen a napon gyertyát, mécsest gyújtunk szeretteink emlékére. Felkeressük a temetőkben hozzátartozóink sírját, és többet gondolunk rájuk, mint más napokon. Élt itt, Vajdaságban mintegy harmincezer olyan férfi, akik hetvenegy éve nincsenek az élők között, és legtöbbjüknek a pontos nyughelyét sem ismerjük. Ők is valakinek, valakiknek a hozzátartozói voltak, hiányuk ma is fáj a hátramaradottaknak, házastársaiknak, gyermekeiknek, unokáiknak. Egy pusztító világégés polgári áldozatai ők, akiknek sok éven, évtizeden keresztül nem adatott meg a tisztes megemlékezés. Rájuk is emlékezünk ma. Ez szent kötelességünk", mondta dr. Plank Zoltán, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja.

Világos Tibor, a Vajdasági Magyar Szövetség Moholi Helyi Szervezetének elnöke alkalmi beszédében párhuzamot próbált vonni a múlt és a jelen történései között.

"Mi, akik itt maradtunk, amikor a lélekharang megszólal, már csak azt vehetjük tudomásul, hogy még egy polgártársunk csatlakozott a ’44/45-ös hozzátartozóink világához. Fogyunk. Feltehetjük, fel kell tennünk magunknak a kérdést, biztosan fel is tesszük imáinkban, hogy szülőföldünk hogyan fog majd tíz, húsz vagy ötven év múlva kinézni, ki fog majd a ’44/45-ös áldozatokért, vagy értünk imát mondani ebben a temetőben, ki fog emlékezni, azért fohászkodni, hogy hasonló vérengzés többet ne történhessen meg. Egyáltalán nem szabad, hogy megtörténjen! Nos, a mai kihívás szerintem ezt követeli meg, a szülőföldön maradást, a röghöz való ragaszkodást, az együttélést, az egymásra való figyelést és vigyázást, ahogyan azt eleink 1945 után tették, főleg azok, akik itt maradtak", fogalmazott Világos Tibor, a Vajdasági Magyar Szövetség Moholi Helyi Szervezetének elnöke.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője beszédében kiemelte, nemcsak elhunyt hozzátartozóinkra kell emlékeznünk, hanem az 1944/45-ben ártatlanul meghurcoltakra és kivégzettekre is.

"Más országokban ezen a napon a családok elhunyt hozzátartozóira, halottaikra szoktak emlékezni, mi pedig a család halottain kivül a nemzet halottaira is emlékezünk évtizedek óta, hiszen azok az emberek, akiknek a neve itt, a márványtáblán szerepel, és valószínűleg még sokan mások, mártírhalált haltak 1944-ben, 1945-ben. Azért kellett meghalniuk, mert magyarok voltak. Ugyanúgy áldozatai, vértanúi a magyar nemzetnek, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei, vagy az aradi vértanúk, tábornokok, vagy az első magyar miniszterelnök. Azért jöttük össze itt, a moholi temetőben és Vajdaság több tíz településén, hogy ezekre az emberekre emlékezzünk, lerójuk a kegyeletünket előttük, hiszen ezeknek az embereknek se ravataluk, se temetésük nem lehetett, sőt, a hozzátartozóik is évtizedeken keresztül kizárólag suttogva, titokban beszélhettek róluk, pedig semmi bűnük nem volt, azt leszámítva, ami természetesen nem róható fel a civilizált világban bűnként, hogy magyarok voltak – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője.

Az alkalmi beszédeket követően az emlékezők elhelyezték a kegyelet virágait is az emlékhelynél. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa nevében dr. Plank Zoltán, a Magyar Nemzeti Tanács nevében Krizsán Vilmos, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nevében Kalmár Gábor, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt nevében Györe Béla, a Szerb Haladó Párt nevében Stanka Mihajlov, Manuela Obradović, Dragan Čeleketić és Apró Erzsébet, a Vajdasági Magyar Szövetség nevében Pásztor Bálint, mgr. Fehér László, Világos Tibor és Patyi Lajos, a Vajdasági Magyar Szövetség Adai Községi Szervezete nevében pedig dr. Tóth Béla és Illés Veronika helyezte el az emlékezés virágait.

H. G.

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​