Autonómia és integráció

Dr. Korhecz Tamás: Az alkotmány a korábbinál több jogot biztosít Vajdaságnak, bár a törvényhozó sok szabályt csak általánosítva hozott meg

Tegnap rendezték meg a szabadkai Magyar Házban a Magyar Nemzeti Tanács és a győri Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Doktori iskolájának közös konferenciáját, ahol az előadók Vajdaság autonómiájáról, az európai integrációról és a kisebbségi jogok kapcsán tartottak előadást az egybegyűlteknek.

Dr. Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi titkár, egyetemi docens bevezető beszédében elmondta, hogy Szerbiában az elmúlt másfél évben nagy port kavart fel a tartomány autonómiája és a kisebbségi jogok kérdése az európai integráció tekintetében. Amellett, hogy röviden összefoglalta Vajdaság autonómiájának történetét és alakulását az elmúlt évtizedekben, valamint szólt a statútum előnyeiről és hátrányairól, illetve a hatáskörökről szóló törvényt is közelebbről bemutatta, előadása fő témája a tartomány közjogi helyzete volt a statútum és a hatásköri törvény elfogadása után, ezen belül is elsősorban a jogszabályok hiányosságaira, ellentmondásaira mutatott rá. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az alkotmány most több jogot biztosít Vajdaságnak, mint korábban, annak ellenére, hogy a törvényhozó sok szabályt csak általánosítva hozott meg.

Pásztor Bálint, a VMSZ frakcióvezetője a személyi elvű autonómiáról és a nemzeti tanácsok szerepéről, jelentőségéről szólt röviden. Mint elmondta, hazánkban a kisebbségi jogok tekintetében nagy előrelépések történtek, hiszen a 2002-ben meghozott kisebbségvédelmi törvény hiányossága volt, hogy nem szabályozták általa a nemzeti tanácsok megválasztását, sem a hatásköröket, csak azt a négy területet, melyekre a hatáskörök vonatkoznak. A nemzeti tanácsokról szóló törvény meghozatalával azonban ezek a gondok elhárultak, s mint elhangzott, az európia integráció tekintetében az autonómiának sok pozitív mozzanata van a kisebbségi jogok terén.

Dr. Varga László parlamenti képviselő Szerbia európai integrációjáról tartott előadásában elmondta, hogy irreálisak a várakozásaink hogy a stabilizációs és társulási megállapodás ratifikációs folyamata még a nyáron meginduljon, és hogy az ország tagfelvételi kérelmét továbbítsák az Európai Bizottságnak.

– Minden attól függ, hogy a Hágai Nemzetközi Törvényszék milyen jelentést készít Szerbiáról, de még ha ez pozitív is lesz, a holland külügyminiszter valószínűleg akkor sem fog hozzájárulni a ratifikációhoz, így legkorábban ősszel lehet előrelépés az ügyben. Koszovóról sem szabad elfeledkeznünk, és szerintem mindaddig, amíg nem születik olyan megfogalmazás Koszovóval kapcsolatban, ami mindenkinek elfogadható, addig tagfelvétel sem lesz. Többek között emiatt is vagyunk ott, ahol vagyunk. Persze a katonai semlegesség miatt nem a legjobb a NATO-hoz való viszonyunk sem, jogállamiság tekintetében sok a mulasztás, áthágás vagy hiányoznak törvények, és a volt jugoszláv tagköztársaságokkal sem mindig felhőtlen a viszonyunk. Ugyanakkor Vajdaság autonómiája egy kihasználatlan lehetőég, ahol nem megfelelő a jogállamiság, a Vajdaság által kiépített szomszédi kapcsolatok jók, de Szerbia ahelyett, hogy ezt kihasználná, szűkíti a tartomány külpolitikai mozgásterét – hangzott el Varga előadásában.

Dr. Tóth Tamara és dr. Knapp László, a győri egyetem két doktoranduszának előadását is hallhatták az egybegyűltek.

Dr. Tóth Tamara elsősorban a magyarországi megyék és régiók, vagyis a középszintű közigazgatás problémáiról szólt, kiemelve, Vajdaságban az autonómia általi reformok, hiányosságaik ellenére, jobb helyzetet teremtettek, mint ami Magyarországon tapasztalható, ahol szerinte alkotmányos válság van. Dr. Knapp László előadásából pedig az európai unió kisebbségpolitikájának alakulását ismerhette meg közelebbről a hallgatóság. A doktorandusz Szerbia kapcsán elmondta, hogy bár nyomon követhető a kisebbségvédelem javulása, még sok idő kell, hogy valóban a megfelelő szintű legyen, mely a csatlakozás egyik feltétele is lehet.

SZTOJANOVITY LIVIA

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​