Aki Szabadkát várossá tette

Felavatták Bíró Károly emléktábláját

Hétfőn Szabadkán felavatták Bíró Károly, a város egykori polgármestere a Radić fivérek utcában lévő egykori otthonának falán lévő emléktábláját.

Bíró Károly tizenhat éven keresztül, 1902 és 1918 között vezette a várost, és polgármestersége idején épültek fel azok az épületek, amelyek ma is meghatározzák Szabadka arculatát, többek között a városháza és a Zsinagóga, ugyanakkor Palics is ekkor kapta meg szecessziós hangulatát – olyan épületek felépítésével, mint például a Víztorony, a Vigadó, vagy a Női strand. Bíró Károly 2021-ben szobrot kapott a szabadkai városháza mellett, és a közelmúltban a Radić fivérek utcában lévő palotája is megújult. Az épültre most emléktábla került.

Az emléktábla avatóünnepségének elején a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület lánykórusa népdalokat adott elő, majd Wass Albert Üzenet haza című versét hallhattuk Mészáros Gábor, a Kosztolányi Dezső Színház színésze előadásában. Ezt követően dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a párt szabadkai listavezetője mondta el ünnepi beszédét.

– Az örökségvédelem egyben értékteremtés, hiszen azáltal hogy az épített örökségünket megóvjuk és felépítjük, új értéket is teremtünk, hisz az a város, amelynek nincs múltja, nem nevezhető városnak. Az, hogy Szabadkának van múltja, hogy Szabadka a szecesszió közép-európai fellegváraként ismeretes, azt dr. Bíró Károly városépítő polgármesternek köszönhető. Nekünk az a feladatunk, hogy az értékeket valódi értékekkel bővítsük, ugyanakkor a hagyományainkat, az épített örökségünket megóvjuk és továbbörökítsük az utánunk érkezőkre. Bíró Károly hagyatékát és emlékét őrizzük, ápoljuk. Bíró Károly nem csak polgármester, hanem városépítő volt, ő tette Szabadkát várossá – mondta Pásztor Bálint, aki emellett hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ néhai elnökének érdemeit Bíró Károly kultuszának felélesztésében és ápolásában.

Pásztor Bálint emellett szót ejtett Bíró Károly palotájáról is, amely több szempontból is értéket képvisel, ugyanakkor az évek során rendkívül rossz állapotba került, és Szabadka Város költségvetéséből sikerült felújítani azt, és eredeti állapotába visszaállítani.

– Bíró Károly nem csak városvezető volt, hanem államférfi is, Szabadka államférfija, aki nem eredményként, hanem lehetőségként tekintett arra, amit polgármesterként a városnak teremthetett és teremtett. Megvolt benne a bátorság a semmiből teremteni és a bölcsesség, hogy a várost a fejlődés útjára állítsa. Mi pedig az őt megillető helyre állítjuk Szabadka történelmének kiválóságát, a legnagyobbak közé, szellemi hagyatékát ápolva a közösség fejlődésé szolgáló elhivatottságát követve – fogalmazott Pásztor Bálint.

A tábla avatásán jelen voltak a VMSZ tisztségviselői, képviselő, valamint Bíró Károly leszármazottai is.

B.EM

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)