Ahol bölcsőde van, jövő is van

Indulnak a Magyar Szóban tervezett fejlesztések építési munkálatai

Négy és fél millió euró összértékű, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. újvidéki székházában tervezett beruházások, építkezési munkálatok kivitelezéséről írtak alá ünnepélyes keretek között szerződést tegnap délelőtt a székház igazgatói irodájában. A tervezett munkálatok között van a Vackor bölcsőde és óvoda kihelyezett tagozatának helyt adó helyiségek kialakítása, sajtó- és nyomdamúzeum, konferenciaterem, valamint kávézó építése. A munkálatokat a nyomda előzetes kiköltöztetése tette lehetővé.

A megrendelő részéről a szerződést Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója, a kivitelező részéről pedig Branislav Marjanović, a BMC Connect Kft. igazgatója látták el kézjegyükkel.

A szerződés ünnepélyes aláírásán részt vett dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke, Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke és Szakállas Zsolt, a tartományi kormány alelnöke is. Pásztor Bálint a helyszínen elmondta, hogy régi álmok válnak valóra e kivitelezéssel, melyek nemcsak az újvidéki magyar közösség és az itt dolgozók álmainak, hanem az egész vajdasági magyar közösség álmainak számítanak, hiszen azok jelentősek a teljes vajdasági magyarság szempontjából. Hozzátette, közösségünknek több központja van, az egyik ezek közül Újvidék, így fontos, hogy milyen fejlesztések mennek e városban végbe.

Nem sikerülhetett volna eljutni ehhez a mérföldkőhöz, ha az elhunyt Pásztor István, a VMSZ korábbi elnöke nem szállt volna síkra a projektumok mellett, s nem szavatolta volna azok kivitelezéséhez a támogatást a magyar kormány és a tartományi kormány, valamint az MNT részéről, fogalmazott Pásztor Bálint. Rámutatott arra, hogy a kivitelezésről szóló szerződés aláírása minden terv esetében rendkívül jó hírnek számít, mert azt jelenti, már csak hónapok maradtak hátra a megvalósulásig, ebben az esetben pedig elmondható, hogy – elsősorban a Vackor iskoláskor előtti intézmény számára – fontosnak számítanak a határidők. Ott, ahol bölcsődét, óvodát lehet nyitni, elmondható, hogy az emberek jövőt terveznek, helyben akarnak maradni, s ebben a szándékukban kell segítenünk őket, értékelte a VMSZ megbízott elnöke. Emlékeztetett, hogy a most induló fejlesztéseket annak fényében is értékelni kell, hogy előzőleg már megtörtént egy nyomdafejlesztés, a nyomda átköltöztetése és a kapacitások bővítése, ami lehetővé teszi, hogy a Magyar Szó Forum Nyomdája a korábbinál több nyomdaipari terméket is elő tudjon állítani.

FELEMELŐ PILLANAT

Erdődi Edvina igazgató elmondta, a vállalat tavaly a nyomdafejlesztésre, a nyomda egységesítésére helyezte a hangsúlyt, új gépeket vásároltak, ez volt a feltétele annak, hogy egyáltalán hozzá lehessen fogni a most aláírt szerződésekben foglaltak megvalósításához. A 2023-as évben a Magyar Szó, párhuzamosan a nyomdai beruházásokkal, már készült e projektum kivitelezésére is, közbeszerzéseket bonyolított le a tervezésről és a munkálatok elvégzéséről is az év második felében. Felemelő a pillanat, hiszen egy hosszas tervezésnek és álmodozásnak, nehéz munkának az időszaka előzte meg, közölte, s kiemelte, a vállalat minden igyekezetével azon lesz, hogy a jövőben is sikerrel vegye az akadályokat.

SZEPTEMBERRE BÖLCSŐDE

Alapítóként a Magyar Nemzeti Tanács mindent megtett az elmúlt időszakban azért, hogy a pályázatokat ki lehessen írni, a projektum megvalósítása el tudjon indulni, Pásztor István kérése is ez volt, fogalmazott Fremond Árpád, az MNT elnöke. Az MNT az elmúlt években el nem költött, fennmaradt összegeket át tudta csoportosítani ennek a projektumnak a céljaira, Pásztor István közbenjárására pedig tavaly 160 millió dináros támogatást is kapott a tanács a projektum céljainak megvalósítására. Az MNT a költségvetéséből még csaknem 300 millió dinárt bocsát majd az elképzelések realizálása érdekében a projektum rendelkezésére, tette hozzá Fremond. Kevesebb mint egy év áll rendelkezésre, emlékeztetett, s reményét fejezte ki, hogy legalább a bölcsőde elkészül már szeptemberre, a többi létesítmény pedig esetleg az azt követő hónapokban.

V-ÁR

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)