A Zorkában is bővül a gázhálózat

Az idén a Sétaerdő, a Kér, a Gát és a Sándor helyi közösségekben kerül sor bővítésre

Csütörtökön Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke, Kern Imre, Szabadka alpolgármestere és Horvát Tímea, a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat igazgatója megtekintette a Zorka helyi közösségben, az El nem kötelezettek mozgalma utcában folyó gázvezeték-hálózat bővítési munkálatait.

A munkálatok megtekintése után dr. Pásztor Bálint a sajtónak tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a gázvezeték bővítésére nem csak a Zorka helyi közösségben kerül sor.

– A gázművek minden évben 10 kilométerrel bővíti a gázvezeték-hálózatot. Másfél hónappal ezelőtt Újfalu helyi közösségben folytak hasonló munkálatok, most a Zorkában bővítik a gázvezetéket. Az említett helyi közösségeken kívül az idén még többek között a Sétaerdő, a Kér, a Gát és a Sándor helyi közösségekben kerül sor bővítésre. Ahogy ebből a felsorolásból is látszik, igyekszünk megvalósítani a helyi közösségek elképzeléseit, és egyenrangúan fejleszteni a helyi közösségeket. A Zorkában 2,5 kilométer hosszan bővül a gázvezeték, összesen négy utcát ölel fel. A munkálatok befejezése után elmondhatjuk, hogy ebben a helyi közösségben a legalizált utcák többségében lesz gázvezeték. Nem szeretném a szőnyeg alá söpörni azt a tényt, hogy ebben a helyi közösségben sok olyan utca van, amely még nincs legalizálva. Ez egy elsődleges jogi kérdés, amit meg kell oldani. E nélkül sajnos nem lehet se a gázt, se a vizet bevezeti, se a csatornát lehelyezni ezekben az utcákban. Ezek olyan problémák amelyekkel az elmúlt évtizedekben senki nem foglalkozott, a jelenlegi városvezetés azonban igyekszik ezeket orvosolni – nyilatkozta képviselő-testület elnöke, és sikeres munkát kívánt Horvát Tímeának, a gázművek új igazgatójának.

Horvát Tímea kiemelte, hogy Pásztor Bálint javaslatára keresik annak a módját, hogy lehetővé tegyék a polgárok számára a gázvezeték-hálózat csatlakozási díjának részletekben történő törlesztését. Hozzátette, hogy ezzel a kéréssel sokan keresték meg a városi képviselő-testület elnökét, ugyanis a csatlakozás díja jelenleg majd 100 ezer dinár, és egyben kell kifizetni.

– A 10 kilométeres gázvezeték-bővítési munkálatok összértéke 17-18 millió dinár. Várjuk a városi képviselő-testület következő ülését, hogy megszavazza azt a határozatot, amely módosítja a helyi utakról szóló, érvényben lévő határozatot. E szerint ugyanis csak november 1-jéig lehetett végezni a terepi munkálatokat. A határozat módosításával ez az időszak márciusig tarthatna. Ez sokat jelentene azoknak a fogyasztóknak, akiknek folyamatban van a csatlakozási kérelmük. Ebben az évben 396 aktív munkalapunk van. Ez azt jelenti, hogy több mint 300 fogyasztóval már realizáltuk a bekötéseket, míg 60 olyan érdekelt van, akivel az idén már megkötöttük a szerződést, de a bekötésre csak jövőre kerül sor. A határozat módosításával és kedvező időjárás esetén, minden fogyasztó időben csatlakozhatna a gázvezetékre – nyilatkozta az igazgató.

Újságírói kérdésre Horvát Tímea a fentieket azzal egészítette ki, hogy a világpiacon tapasztalható jelenlegi energiadrágulás miatt nehéz megmondani, hogy a szabadkai fogyasztók számolhatnak-e a gáz árának emelkedésére, de reményét fejezte ki, hogy az idei fűtési idényben a kisfogyasztókat érintő áremelkedésre nem kerül sor.

Végül Pletl Ádám, a Zorka helyi közösség tanácsának elnöke üdvözölte a helyi közösségben folyó munkálatokat, és hozzátette, hogy jelenleg a Zorka helyi közösség területének hetven százalékát, azaz a legsűrűbben lakott részeket fedi a gázvezeték.

PASZ

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​