„A VMSZ megkérdőjelezhetetlenül győztes csapat”

Pásztor Bálint: Mindenki büszke lehet magára, aki a VMSZ-re szavazott

„Az, hogy a nemzet ilyen mértékű fogyása ellenére ennyire nagy a VMSZ támogatottsága, arra kötelez bennünket, hogy a jövőben még határozottabban küzdjünk minden egyes vajdasági magyarért.” – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke a Magyar Szónak nyilatkozva.

A szerdán készült interjúban a december 17-ei köztársasági és tartományi parlamenti választások eredményét elemezte, továbbá kitért a majdani koalíciós tárgyalásokra, de részben a vajdasági magyar politikai színtéren jellemző viszonyokra ugyancsak.

Az aktuális részeredmények szerint a tavalyi parlamenti választáshoz képest országos szinten mintegy 4300-al több szavazatot kapott a VMSZ. Az Ön olvasatában ez mit szemléltet?

– Ez az eredmény azt jelenti, hogy a VMSZ-nek sikerült megőriznie politikai súlyát, sőt, növelnie azt. Azt is láttatja, hogy a vajdasági magyar közösség továbbra is jelentős politikai tényező a szerbiai belpolitikában. Ez azért van, mert a vajdasági magyarok azt tették, amire a kampányban kértük őket: egy személyként álltak a VMSZ mellé. Az emberek méltányolják a VMSZ az elmúlt években és évtizedekben a közösség érdekében végzett munkáját. Újfent fel lehetne sorolni mindazt, amiről a kampány során beszéltünk, vagyis azt, hogy mi minden köszönhető annak, hogy az elmúlt években és évtizedekben a vajdasági magyar közösségnek a VMSZ képében volt érdekképviselete.

A tartományi parlamenti választáson 2016-ban 47 034 szavazatot kapott a VMSZ, 2020-ban 75 218-at, most pedig, a részeredmények szerint 63 550-et. Elégedett a tartományi eredményekkel?

– Maximálisan elégedett vagyok, főleg azért, mert az emberek megfogadták a tanácsunkat és december 17-én javarészt mindkét szavazólapon a VMSZ-re voksoltak. Egyébként ha csak Vajdaság területét figyelembe véve elemezzük a voksolást, tartományi jelöltlistánkat valamennyivel többen támogatták, mint a köztársasági listát. Azért fontos, hogy a többszintű választások esetében a polgárok minden szinten a VMSZ-t támogassák szavazatukkal, mert bizonyos ügyek képviselete érdekében Újvidéken kell ott lenni, míg más ügyek hatékony képviselete a belgrádi jelenlétet követeli meg. A vasárnapi tartományi parlamenti választás azt eredményezte, hogy a VMSZ Vajdaságban a politikai színtér harmadik legerősebb politikai tömörülése. Sokkal nagyobb belgrádi pártokat megelőzött. Ezt azért lényeges hangsúlyozni, mert a vajdasági magyaroknak, akik egy emberként sorakoztak fel a VMSZ mögött, büszkének kell lenniük arra, hogy az ő szavazatuknak köszönhetően a párt milyen egykori politikai óriásokat utasíthatott maga mögé. Míg a VMSZ országos szinten több mint 64 ezer szavazatot szerzett, addig Vuk Jeremić pártja kevesebb mint 33 ezer szavazatot. Vagy például Boris Tadić, aki tíz éven át élet-halál ura volt, most Saša Radulovićtyal együtt 45 ezer szavazatot szerzett. A Szerb Radikális Párt, amely vonatkozásában a vajdasági magyarokat azzal próbálták riogatni, hogy velünk van koalícióban, 55 ezer szavazatot szerzett. Nem szeretném védeni a radikálisokat, vagy meg nem történtként tekinteni a kilencvenes évekre, esetleg valamiféle amnesztiában részesíteni a pártot, ám tény, hogy fogatlan oroszlánról van szó. De itt van például Tomislav Žigmanov, aki eddig miniszter volt, most pártja, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége, tartományi szinten egy bosnyák párttal koalícióban, mintegy 4700 szavazatot szerzett és nem jutott be a tartományi képviselőházba. A köztársasági parlamentbe bejutottak, feltehetőleg 2 vagy 3 mandátumuk lesz, ám az első horvát nemzetiségű képviselő a listán a negyedik, ami azt jelenti, hogy a VHDSZ nem lesz parlamenti párt, sem országos, sem tartományi szinten. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga csak tartományi szinten állított listát, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségével koalícióban, jelöltlistájuk nagyjából 24 ezer szavazatot szerzett, azaz valamivel több mint egyharmadát annak, amit a VMSZ önállóan meg tudott szerezni. A VMSZ pozitív kampányt folytatott, ezért a választásokat megelőzően nem beszélt más pártokról. Most sem szeretnénk, ezeket az adatokat csupán azért említem, hogy egyrészről megköszönjem a vajdasági magyar szavazóknak a hatalmas támogatást, másrészről pedig azért, hogy mindenki büszke legyen magára, aki a VMSZ-re szavazott. A szavazóknak köszönhetően sikerült ilyen eredményt elérnünk. Úgy vélem, hogy mindenki szeret egy győztes csapathoz tartozni, a VMSZ pedig megkérdőjelezhetetlenül győztes csapat.

Mire jogosítják fel ezek a számok a VMSZ-t a koalíciós tárgyalások során? Mikor kezdődhetnek meg a tárgyalások? Hívta már Aleksandar Vučić köztársasági elnök, vagy Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke?

– Az eredmények munkára jogosítják fel a VMSZ-t. Felhatalmazást és legitimitást kaptunk arra, hogy amiről a kampányban beszéltünk, azt megpróbáljuk megvalósítani. Világossá tettük, ahogy 2014 óta mindig, hogy a Szerb Haladó Párttal tudjuk elképzelni ennek a munkának a folytatását. A választások lebonyolítása óta a köztársasági elnökkel, valamint az SZHP elnökével egyaránt üzenetet váltottam, gratuláltunk egymásnak pártjaink eredményéhez, majd miután lezárul a választás folyamata és közzéteszik a végeredményt, megkezdődnek a koalíciós tárgyalások.

A napokban úgy nyilatkozott, hogy már készül a koalíciós szerződés. Melyek a sarkalatos elemei?

– Ez elsősorban írnoki munka. Az történik, hogy a korábbi koalíciós szerződés nem megvalósított elemei átkerülnek az új szerződésbe. A választási program a korábbiakhoz képest új elemei ugyancsak beépülnek a koalíciós szerződésbe. Az sem titok, hogy a koalíciós szerződést mi írjuk, nem pedig az SZHP. Mi tesszük javaslatunkat tárgyalóasztalra. Általában változtatás nélkül, vagy minimális módosítással kerül aláírásra a koalíciós szerződés.

A választásokat követő napon, a hagyományokkal összhangban, Budapestre utazott. Hogyan fogadták Magyarországon a VMSZ választási eredményét?

– Már a választási kampányban, majd a részeredmények közzététele után ugyancsak tapasztaltak alapján kijelenthető, hogy a Kárpát-medencében hatalmas megbecsülés övezi a VMSZ-t. December 9-én a Felvidéken jártam, a Szövetség második országos kongresszusán, hiszen Forró Krisztiánnak megígértem, hogy elmegyek. Ott is azt tapasztaltam, hogy teljesítménye miatt felnéznek a VMSZ-re. Vajdasági látogatása alkalmával Kelemen Hunorral szintén sokat beszélgettünk, hiszen úgy gondolom, hogy az RMDSZ és a VMSZ között a legközelebbi a szövetség. A vele folytatott beszélgetésekből levontam a következtetést, hogy odafigyelnek munkánkra, és szurkolnak nekünk, illetve segítenek bennünket. Ami pedig a budapesti sajtótájékoztatót illeti, Potápi Árpád János államtitkárt szeretném egy mondat erejéig idézni: „Újra bizonyítást nyert, hogy a VMSZ a Kárpát-medence legsikeresebb magyar pártja.” Ez ebben az időszakban egyáltalán nem volt magától értetődő, sem egyszerű. Ezért nem lehet elégszer megköszönni a választópolgároknak, valamint munkatársaimnak, hogy ilyen választási eredmény született, hiszen a tragédia utáni megmérettetést követően akár eltűnhetett volna a politikai süllyesztőben a VMSZ. Akármennyire is megmosolyogják egyesek, amikor azt mondom, hogy a VMSZ győzött a választásokon, ha figyelembe vesszük az említett körülményeket, nem túlzás azt állítani, hogy a VMSZ a december 17-i választások egyik győztese, országos és tartományi szinten egyaránt.

A VMSZ már egy ideje szinte egyedül maradt a vajdasági magyar politikai színtéren. Ezt a tényt győzelemként vagy többletfelelősségként éli meg?

– Nemcsak a vajdasági magyar politikai színtéren maradtunk egyedül, hanem a vajdasági politikai színtéren is. Azért említettem a VSZL kudarcát, mert a párt akkor kezdett kifordulni önmagából, amikor 2009-ben nem állt mellénk. Tudjuk, akkor a VMSZ a köztársasági költségvetés ellen szavazott, mivel az alkotmány- és Vajdaság-ellenes volt. Azóta folyamatosan gyengült a VSZL. Ez azt jelenti, hogy a választók nem bocsátják meg az elvszerűtlenséget, sem azt, amikor egy politikai közösség szembefordul a saját alapvetéseivel. Szerintem ezért fontos, hogy a VMSZ mindig őszinte párt volt, amely a politikai előnyöktől függetlenül elmondta, hogy mit és miért fog lépni, és ehhez kérte az emberek támogatását. Ezért tudtunk mi történelmi léptékkel mérve is hatalmas folyamatokat elindítani. Ilyen folyamat volt a szerb–magyar megbékélés. Az elmúlt hetekben több alkalommal is beszéltem Kárpát-medencei politikusokkal, így pontosan tudom, hogy Erdélyben, a Felvidéken, a Kárpátalján pedig főleg, elképzelhetetlen bármi hasonló. Ennek a folyamatnak az elindításához hatalmas bátorságra volt szükség a VMSZ, illetve abban az időben Pásztor István részéről. Bátorság kellett a folyamathoz, mert lehet, hogy rövid távon szavazatokat veszítettünk miatta, hiszen megeshet, hogy az emberek nem értették meg azonnal a megbékélés lényegét, jelentőségét és lehetséges hozadékát. Ami a vajdasági magyar közéletet illeti, ugyanazt tudom mondani, amit apám mondott mindig a választások után: azt javaslom a vajdasági magyar pártvezető kollégáknak, legalábbis azoknak, akik így vagy úgy megpróbálnak velünk szembejönni – még akkor is, ha ezért fizetik őket –, hogy vonják le a következtetést és hagyjanak fel a politikai tevékenységgel, mert az nem megy nekik. A vajdasági magyar közösség nem kér belőlük. A VMSZ 2008-tól működtet egy vajdasági magyar koalíciót, s ez most is működött. Én is fontosnak tartottam, hogy megújítsuk ezt a szövetséget a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal és a Magyar Egység Párttal. Abban állapodtunk meg, hogy a jövőre esedékes önkormányzati választásokon is, ott, ahol emberekkel és befolyással rendelkeznek, a VMSZ-szel közösen indulva részesei lesznek az önkormányzati munkának és tisztségeknek. Fontos leszögezni, hogy három vajdasági magyar párt összetart és együttműködik. Akiknek pedig kizárólag abból áll a tevékenységük, hogy a VMSZ-t pocskondiázzák, azok úgy járnak, mint a VMDK és a Magyar Polgári Szövetség ezeken a választásokon.

Vannak olyan értékelések, hogy a VMSZ elsősorban a Prosperitati Alapítvány által megvalósuló gazdaságfejlesztési programnak köszönheti támogatottságát, azaz ennek révén megvásárolja a szavazók támogatását, és az említett program nélkül jóval kevesebben szavaznának a pártra. Miként vélekedik ezekről az álláspontokról?

– Kampányzáró rendezvényünkön itt volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, és mivel a kampány utolsó napján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is Vajdaságba látogatott, cégátadásokat szerveztek. Felkértem Kelemen Hunort, hogy a cégátadókon is tartson beszédet és mondja el őszintén, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési program milyen előnyökkel jár Erdélyben. Kelemen Hunor nyíltan kijelentette Adán: az, hogy Erdélyben működik gazdaságfejlesztés a magyar kormány támogatásával, Pásztor Istvánnak, a VMSZ-nek és a Prosperitati Alapítványnak köszönhető, hiszen Vajdaságból indult ez a program. Ehhez hozzátenném, hogy a magyar autonómiáért folytatott küzdelem ugyancsak Vajdaságból indult 1990-ben, de a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem is. Büszke vagyok arra, hogy a gazdaságfejlesztési programot el tudtuk indítani 2016-ban, illetve arra, hogy apám egyáltalán mert arról álmodni, hogy egy kisebbségi magyar párt ilyen programot indítson el. A programnak eddig több mint 14 ezer nyertese van. A nyertesek névsora nyilvános, így mindenki láthatja, hogy a Prosperitati Alapítvány pályázatain a VMSZ számos ellenlábasa nyert, számos olyan cég és mezőgazdasági termelő, illetve család, amely az elmúlt 7-8 évben is nyíltan támadta a VMSZ-t. Ez azt bizonyítja, hogy mi nem szavazatokat vásárolunk a Prosperitati Alapítvány pályázatai révén, hanem közösségépítő munkát végzünk. A Prosperitati Alapítvány és a gazdaságfejlesztés nagyon jelentős eszköze a közösség megtartásának és fejlesztésének, ezért folytatjuk a jövőben, választási kampányoktól függetlenül. Jó, hogy most már a magyarországi mutatók is lehetővé teszik a program folytatását. Emlékeztetnék, hogy a házvásárlási pályázat január 15-ig áll nyitva, míg a kisvállalkozások és kis mezőgazdasági termelők számára kiírt két pályázat február 5-ig. A szerbiai politikai színtéren valóban vannak olyan politikai pártok, amelyek szavazatokat vásárolnak, viszont a VMSZ nem tartozik ezeknek a pártoknak a sorába.

Mikor kezdenek el készülni a jövő tavasszal vagy kora nyáron esedékes helyhatósági választásokra, valamint a Szabadkán tartandó helyi közösségi választásokra, és mi az álláspont ezekkel kapcsolatban?

– A VMSZ már elkezdett készülni, hiszen nem múlik el év választások nélkül. Pontosan tudjuk, hogy a vajdasági magyar közösségnek akkor lesz hatékony érdekképviselete, ha a VMSZ minden szinten erős. A következő év legelején egészen konkrétan elkezdünk készülni ezekre a választásokra. Az elmúlt években ez úgy történt, hogy folyamatosan eredménylistát készítettünk. Azt vettük és vesszük lajstromba, hogy a településeinken mi az, ami a VMSZ-nek köszönhetően került kialakításra, kiépítésre, vagy melyek a folyamatban lévő beruházások. Ugyanúgy, ahogy ebben a kampányban, a helyhatósági választások kampányában is ezzel az eredménylistával állunk majd ki a polgárok elé, hogy támogatásukat kérjük. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy jövőre ugyancsak vár ránk egy európai parlamenti választás. Ennek tekintetében a korábbiakhoz hasonlóan konkrét kampány keretében teszünk majd meg mindent annak érdekében, hogy a Fidesz–KDNP minél sikeresebben szerepeljen.

Ez a veszteség és a veszteséggel való szembesülés éve volt. Ön elvesztette édesapját, a VMSZ és a vajdasági magyar politikai közösség pedig a pártvezetőt. Néhány hónappal korábban a 2011 és 2022 közötti évek népességfogyásának mértékével szembesültünk. Hogyan lehet ebből a helyzetből előrelépni, mindenekelőtt a kérdés második részének vonatkozásában?

– Valóban mellbevágó volt a népességfogyás, ám ha ennek tükrében elemezzük a választási eredményt, talán még nyilvánvalóbb, hogy mennyire hatalmas győzelem van mögöttünk. Az, hogy a nemzet ilyen mértékű fogyása ellenére ennyire nagy a VMSZ támogatottsága, arra kötelez bennünket, hogy a jövőben még határozottabban küzdjünk minden egyes vajdasági magyarért. A VMSZ összes intézkedése azt a célt szolgálja, hogy jó legyen Vajdaságban magyarként élni, hogy itthon lehessen maradni, és legyen hová hazajönni. Ezt a célt szolgálja az ösztöndíjrendszerünk, az Európa Kollégium, a Prosperitati Alapítvány, az MNT különböző támogatási rendszerei, továbbá az infrastrukturális beruházások a magyarok lakta vidékeken. Ami a kérdés első részében említett veszteséget illeti, erről már sokat beszéltem a kampány során. Az eddig elmondottakhoz nehéz lenne bármit hozzáfűzni. A részeredmények alapján kijelenthetjük, hogy a választásokkal kapcsolatos egyik alapvető célunkat sikerült teljesíteni, azaz olyan választási eredményt elérni, amire Pásztor István is büszke lenne. Munkatársaimnak és barátaimnak elmondtam, hogy amikor vasárnap éjszaka, a választások után először kellett a VMSZ vezetőjeként sajtótájékoztatót tartanom, azon gondolkodtam, hogy Ő vajon hogyan értékelt volna, és mit mondott volna. Úgy gondolom, hogy ahhoz képest, ahogy Ő értékelte volna a választási eredményeket, én nagyon visszafogott voltam.

PESEVSZKI EVELYN

 

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

17,00 - Bácsfeketehegy - Berhidai Keresztes József és Sárközi István sírjainak megkoszorúzása

17,30 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emléktáblájának leleplezése és a felújított Kultúrotthon megtekintése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 21.

09,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

09,30 - Budapest - Részvétel a 5. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2026. március 23.

09,30 - Pancsova - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

10,00 - Pancsova - A felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója

13,30 - Nagybecskerek - Találkozó msgr. Mirko Štefkovićtyal, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével 

14,15 - Muzslya - A felújított Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója és közösségi találkozó

16,30 - Topolya - Az új művészeti-közigazgatási-közösségi komplexum beruházási munkálatainak megtekinése és közösségi találkozó

18,00 - Szabadka - A Hét Nap hetilap 80. születésnapja

2026. március 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

10,45 - Szabadka - Az Avgerinos kft. - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,05 - Oromhegyes - A Bata kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadója

14,30 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 25.

15,30 - Kúla - Interjú a Kúlai Q media TV-nek

16,00 - Kúla - A kúlai Szent György Római Katolikus Templom megtekintése

16,30 - Kúla - A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán nyertes család meglátogatása

17,15 - Kúla - A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ beruházási munkálatainak megtekintése és közösségi találkozó

18,45 -  Ada - Találkozó Dér Henivel

19,00 - Ada - Jazz koncert - A Big Band zenekar és Dér Heni koncertje

2026. március 26.

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével

15,30 - Hajdújárás - A Keresztelő Szent János-templom felújítási munkálatainak megtekintése

16,30 - Csantavér - Mikrobusz ünnepélyes átadása a Mendicus Művészeti Központ részére

17,15 - Csantavér - A VMSZ közösségi találkozója

19,00 - Szabadka - Vivaldi - A négy évszak - hangverseny a zsinagógában

2026. március 27.

11,00 - Budapest - Részvétel a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen

2026. március 28.

09,00 - Bajsa - Részvétel a XX. hagyományőrző Prélón

2026. március 29.

15,30 - Topolya - Találkozó Bölöni László labdarúgó legendával a TSC Labdarugó Akadémián

16,00 - Topolya - A TSC Stadion megtekintése Bölöni Lászlóval

18,00 - Topolya - A Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm vetítése

20,00 - Topolya - Közönségtalálkozó Bölöni Lászlóval

2026. március 30.

17,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)