A VMSZ kampányzárója Topolyán: Erős magyar érdekképviseletet

A VMSZ topolyai kampányzáró rendezvényén Pásztor Bálint köztársasági listavezető, Fazekas Róbert tartományi képviselő jelölt, Kislinder Gábor önkormányzati listavezető és Zsemberi János önkormányzati képviselőjelölt szólt a mintegy kétezer egybegyűlthöz. Az erős magyar érdekképviselet fontosságáról, az átláthatóságról és elszámoltathatóságról szóltak, valamint arról, hogy a legfőbb feladat most mindent megtenni a közösség megmaradása érdekében.

Pásztor Bálint a VMSZ köztársasági listavezetője szerint a választási kampánynak nem a felelőtlen ígéretekről kell szólnia, hanem az elszámolásról. Azzal kell elszámolni most, hogy ki mit tett az elmúlt időszakban. Elsősorban három korábbi ígéretet emelt ki, amit mára sikerült megvalósítani: a falugondnoki szolgálat elindítását, az Európa Kollégium befejezését és a gazdasági és területfejlesztési stratégia életre keltését, amit a magyar kormány támogatásával az elkövetkező három évben lehet megvalósítani. Az Európa Kollégium Pásztor Bálint szerint kiemelten fontos, hiszen ha a fiataloknak megvannak a feltételeik a továbbtanuláshoz, csak akkor van értelme a részarányos foglakoztatásnak, amit szintén az erős képviseletnek köszönhetően sikerült elérni. A terepen korábban megfogalmazták az emberek, hogy szép dolog, amikor a VMSZ a kultúrával, az oktatással foglalkozik, de a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés lenne a legfontosabb. Amikor elkészült az átfogó terület és gazdaságfejlesztési stratégia és bemutatták azt Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, akkor ő azt mondta, hogy ezt érdemes támogatni és így született meg a döntés a 160 millió eurós támogatásról. A pályázatok is megjelentek - ahogyan azt ígérték is - megvannak már az első eredmények és az is bebizonyosodott, hogy nem csak VMSZ tagok kaphatnak ilyen támogatást a Prosperitati Alapítványon keresztül.

Pásztor emlékeztetett rá, hogy Topolya az egyetlen olyan önkormányzat, ahol a VMSZ az egyes szám alatt szerepel az önkormányzati listán. Arra biztatta a megjelenteket, hogy minél nagyobb számban menjenek szavazni, mert fontos, hogy Topolya megmaradjon magyar önkormányzatnak, de tartományi és köztársasági szinten is nagyon fontos az erős érdekképviselet. A jövőben is nagyon fontos lesz az erős magyar érdekképviselet, hiszen a részarányos foglakoztatással, az alkotmányváltozással, mezőgazdasággal és gazdasággal kapcsolatos sorsdöntő kérdésekben kell majd dönteni. Pásztor Bálint szerint az utóbbi időben a VMSZ-t sok esetben azzal támadták, hogy miért a haladókkal lépett koalícióra. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a célok eléréséhez partnerekre van szükség, azt pedig, hogy az országban ki lesz hatalmon, nem a magyar szavazók döntik el. Jelentős eredményként emelte ki, hogy a topolyai önkormányzat 20 millió dinárt kapott éppen a közelmúltban a köztársasági tartalékalapból a Vénusz helyzetének rendezésére. A listavezető a beszéde végén megköszönte a topolyaiaknak az eddigi támogatást és egyben arra kérte a megjelenteket, hogy támogassák a VMSZ, a VMDP és az MEP közös listáját, a tartományi listát és helyi szinten a VMSZ és a VMDP önkormányzati listáját is.

Kislinder Gábor, Topolya polgármestere - a VMSZ-VMDP listavezetője az önkormányzati választásokon - a kampányzárón elmondta, hogy az elmúlt időszakban a VMSZ igyekezett biztos pont lenni a polgárok életében, és a jövőben is ez óhajt maradni. Mint polgármester nyugodt lelkiismerettel kijelentheti, hogy ő és a munkatársai minden megtettek, minden választási ígéretüket igyekeztek betartani: befejezték az elkezdett munkálatokat, megvásárolták a Hotel épületét, a Vénusz látványterveit a nyilvánosság elé tárták, a színház felújítását elkezdték és reményeik szerint idén átadják rendeltetésének, de közben nem feledkeztek meg a vidékfejlesztésről sem. Tették mindezt úgy, hogy állandó támadásoknak voltak kitéve. Kislinder kiemelte, hogy az állami számvevőszék is ellenőrizte a munkájukat. Sikerült elérni azt, hogy az elmúlt évben a topolyai önkormányzat lett a harmadik legátláthatóbb község az egész országban.

Zsemberi János, a községi tanács jelenlegi tagja - akinek a neve szerepel az önkormányzati jelöltlistán - szintén szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta, hogy amikor a képviselő-testület többi tagjával elvállalták ezt a szerepet, egy olyan csapatot igyekeztek létrehozni, amely alázattal és a munkájával, nem pedig üres ígérgetésekkel akarja majd kivívni Topolya polgárainak az elismerését. Az eredmények közül kiemelte, hogy felújítják a Csáki Lajos Általános Iskola tornatermét, hamarosan pedig a gimnázium tornatermét is. Jövőre a tervek szerint a Mezőgazdasági Iskola tornatermét fogják rendbe tenni. A Vénuszt lebontják, a helyén egy új fedett fürdő épül, mely az év minden napján használható lesz. Zsemberi azt is elmondta, úgy tekint minderre, hogy az ellenfeleik nem az ellenségeik, hiszen mindannyian Topolyaiak. Amikor vége lesz a mérkőzésnek kezet fognak szorítani, de nem mindegy, hogy ki kinek gratulál. „Ha én civilként, mint félig magyar és félig szlovák megtehetem, hogy a VMSZ-t támogatom, akkor úgy gondolom, hogy ugyanez Topolya minden polgárától elvárható, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű!” – mondta Zsemberi.

Fazekas Róbert tartományi képviselőjelölt azon véleményének adott hangot, hogy sorsunk formálása ma arról szól, hogy az uniós integráció folyamatának a mi közösségünk a nyertese legyen. Ehhez azonban ott kell ülni a döntéshozók asztalánál. Most az a feladatunk, hogy mindent megtegyünk közösségünk megmaradása érdekében. – mondta Fazekas.

A VMSZ topolyai kampányzáró rendezvényén több mint kétezren jelentek meg. Az emelvényen a felszólalókat Dér Heni produkciója, majd az Azzurro együttes koncertje követte.

TÓTH PÉTER

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​