„A vajdasági magyarok példát mutatnak nekünk”

Orbán Viktor vajdasági körúton – Pásztor István: A törvényes határidő egynegyede alatt összegyűlt a Vajdasági Magyar Választói Névjegyzék össze állításához szükséges számú aláírás

Szerdán vajdasági körutat tett Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke, aki kíséretével Nagybecskerekre, Muzslyára, Temerinbe és Zentára látogatott el.

Zentán a Fő téren Orbán Viktor közel kétezer ember előtt szólalt fel. A Fidesz elnöke a szétszakított magyar nemzet egységesítésének lehetőségéről és jelentőségéről beszélt.

– Húsz esztendeje él Magyarország és talán a többi közép-európai ország is az átmenet korszakában. Belefáradtunk, felemésztette erőinket az a tény, hogy ebben az időszakban a múlt és a jövő egymás mellett létezett, sőt folyamatosan egymás ellen harcolt. Ide, az átmenet jelenségei közé sorolom a kettős állampolgárságról szóló magyar népszavazást is. Az átmenet korszakában a közös álmunk, a szétszakított nemzet határok feletti egyesítése is megrekedt. A népszavazás a régi világ erőinek bűne és eredménye volt. A bűn magával hordja a büntetését, a hazugságok lelepleződtek, a politikai térkép Magyarországon átrendeződött és a határon túli magyarokat megtagadó pártok összezsugorodtak. A csillagok kedvezően állnak ahhoz, hogy egy választási győzelmet aratva ezt az átmeneti korszakot lezárjuk, és a magyar nemzet határok fölötti egyesítésének megrekedt ügyét előremozdítsuk.

Felszólásában Orbán a Magyar Nemzeti Tanács közvetlen megválasztásához szükséges választói névjegyzék kapcsán hangsúlyozta, hogy minden név egy-egy kapcsot jelent a magyar nemzet szétszakított részeinek összefogásában.

– A VMSZ, és akiket a VMSZ ezen ügy kapcsán megmozgatott, bebizonyították, hogy a vajdasági magyarok nem közömbösek a hazájuk iránt. Amikor feliratkoztak a névjegyzékre, bejelentették igényüket a jövőre. Szeretném Önöket biztosítani arról, hogy minden név, mely felkerült a névjegyzékre, egy-egy kapcsot jelent a szétszakított magyar nemzet összefogásának nagy műveletében. A névjegyzék aláírása remek üzenet Magyarország számára. Üzenet, hogy a Délvidéken a magyarok tíz körömmel ragaszkodnak magyarságukhoz, kiállnak érte, vállalják, és várják a korszakot, amikor egyesíthetjük a magyar nemzet szétszakított erőit.

Pásztor István,a VMSZ elnöke a zentaiak előtt ünnepélyesen bejelentette, hogy megteremtődött annak a lehetősége, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsot közvetlen úton válasszuk meg, ugyanis már több mint 117 320-an feliratkoztak a Vajdasági Magyar Választói Névjegyzékre.

– Bebizonyítottuk, hogy „Él nemzet e hazán”, és mindössze egy hónap alatt teljesítettük azt a minimumot, ami szükséges volt az MNT közvetlen úton történő megválasztásához. Köszönetet szeretnék mondani annak a több mint 117 320 vajdasági magyar embernek, aki legyőzve önmagát, legyőzve előítéleteit és félelmeit, vállalva az egységes magyar nemzethez tartozást, feliratkozott a választói névjegyzékre. Köszönetet szeretnék mondani annak a sok száz aktivistának, aki a nemzeti ügyet szolgálva, utcáról-utcára járva elősegítette ennek a folyamatnak a sikerességét. Bebizonyítottuk, hogy nem vagyunk hitevesztett közösség, hogy az egységes magyar nemzet részeként éljük meg magunkat, és hitünket aláírásunkkal is vállaljuk. Gratulálni szeretnék mindannyiunknak ehhez a tetthez! A választói névjegyzék létrejötte az MNT közvetlen úton történő megválasztásának föltétele, de hangsúlyoznám, hogy a névjegyzék felállítása már rég nem az MNT megválasztásáról szól, hanem arról, hogy a vajdasági magyar emberek hisznek önmagukban, társat keresnek egymásban, egymásba kívánnak kapaszkodni. A választói névjegyzék ennek a ténynek a legfontosabb hozadéka – mondta Pásztor István.

EGYÜTT TÖBBRE VAGYUNK KÉPESEK

Orbán Viktor tegnap délben Temesvárról érkezett vajdasági körútjának első megállóhelyére. A nagybecskereki katolikus püspökség előtt elsőként Pásztor István és Német László megyéspüspök üdvözölte. A püspökségen megtartott beszélgetésen jelen volt Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke, Pásztor Bálint köztársasági képviselő, frakcióvezető, Kovács Elvira köztársasági képviselő, Miavecz Béla, a VMSZ tanácsának elnöke és Tápai János, a nagybecskereki városi tanács kisebbségekkel megbízott tagja (VMSZ), a házigazdák között pedig jelen volt Huzsvár László nyugalmazott megyéspüspök. Német László Orbán Viktornak a legfiatalabb katolikus püspökségen tett első látogatását történelminek nevezte.

A vendégek ellátogattak a muzslyai Emmausz fiúkollégiumba, ahol Kalapis Sztoján atya mutatta be a 2002-ben anyaországi támogatásból felépült, négy szalézi szerzetes és néhány nevelő tanár által működtetett létesítményt.

Orbán Viktor elégedettségét fejezte ki, hogy jó ütemben halad a Vajdasági Magyar Választói Névjegyzék összeírása, amely hosszútávon nagy jelentőséggel bír. Ezzel a vajdasági magyarság lesz az első közösség a határon túli területeken, amely képes lesz arra, hogy a saját maga közösségének a regisztrációját megtegye. Ugyanakkor idő kérdése, hogy milyen ütemezésben, de a magyarság át fogja venni az iskolák és a kulturális intézmények fönntartását, mindent, ami a magyarságnak fontos.

– A magyar állam, a Magyarország területén élő magyarok is akkor lesznek igazán sikeresek, ha össze tudják kapcsolni a sorsukat a határon túl élő magyarok közösségével. Együtt sokkal könnyebb, együtt erősebbek vagyunk és ennek nem csak a határon túl élő magyarok fogják hasznát látni, hanem a Magyarországon élő magyarok is. Ez azonban nem olyan gondolat, amelyet otthon mindenki elfogadna. Ebben nagyon sokan kételkednek, sokakat másképpen neveltek és a politika bizonyos erői is fönntartják azt az érzetet, hogyha összekapcsoljuk az életünket a határon túli magyarokkal, akkor a magyarországi magyarok emiatt veszíteni fognak. Kormányzó pártként be fogjuk bizonyítani a határon túli és a magyarországi magyaroknak is, hogy együtt sokkal többre vagyunk képesek – mondta Orbán Viktor, kifejezve tiszteletét az itteni szórványmagyarságnak, amiért az elmúlt évtizedek során is megőrizte a magyar iskolákat, a magyar kollégiumokat, a magyar nyelvet, a magyar gondolkodásmódot és a magyar identitást.

A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG ALAPJA

Délvidéki látogatásának második, temerini állomásán Orbán Viktort és kíséretét a helybeli civil szervezetek képviselői köszöntötték. Gusztony András polgármester a település gazdag múltjából arról tájékoztatta a vendégeket, hogy Temerin volt az a hely, ahol először emelték fel a szavukat a vajdasági magyarok az erőszakos mozgósítások ellen a kilencvenes évek elején, és Temerin az a hely is, ahol először állítottak emléket az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett magyaroknak. És Temerin az egyetlen nem magyar önkormányzat Vajdaságban, ahol a polgármester és a képviselő-testület elnöke is magyar.

Orbán Viktor röviden szólt az egybegyűltekhez és többek között elmondta, hogy megítélése szerint a magyar választói névjegyzék összeállítása, a körülötte folyó értékelési vitától függetlenül, nagyon fontos lépés a kívánatos állapot felé vezető úton. A választói névjegyzék összeállítása egy olyan eredmény lesz, amelynek jelentőségét és fontosságát most talán még fel sem tudjuk becsülni. Ha a határon átívelő nemzetegyesítést véghez akarjuk vinni, akkor a magyar államhatárokon kívül levő minden magyar közösségben választói névjegyzéket kell összeállítani. Mint kiemelte, ez a névjegyzék lehet az alapja a kettős állampolgárságra való igények kielégítésének is.

Pásztor István arról tájékoztatta a vendégeket és a megjelenteket, hogy valamivel több mint két hét alatt (Temerinben később kezdődött a folyamat) a választói joggal rendelkező magyar polgárok 50 százaléka feliratkozott a választói névjegyzékre. A VMSZ elnöke hangsúlyozta, hogy ez nem pártpolitikai ügy, hanem belső indíttatású kérdés, önmagunk és a nemzethez tartozás vállalásának kérdése.

hhá, K. I., G. B.

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben