A vajdasági magyarok is beleszólhatnak Európa jövőjébe

Gál Kinga: Nemzeti érdekvédelemre a legnehezebb időkben van a legnagyobb szükség

Szabadkára látogatott tegnap Gál Kinga, a Fidesz–KDNP 2024-es EP-lista jelöltje és a Fidesz alelnöke. A vendéget dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke fogadta a párt székházában, majd azonnal megkezdődött a VMSZ vezetésével való tárgyalás. Az egyeztetésen Vicsek Annamária, a Fidesz–KDNP vajdasági EP-képviselőjelöltje és Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett. Pásztor Bálint közösségi oldalán úgy fogalmazott, nemzetpolitikai ügyekről és az EP-választások tétjéről beszélgettek.

A Fidesz–KDNP EP-képviselőjelöltje, továbbá a VMSZ elnöke és a párt tisztségviselői a tárgyalást követően sétát tettek Szabadka központjában, melynek során megtekintették a Zsinagóga épületét, a Városháza dísztermét, Bíró Károly, városunk egykori polgármesterének teljes alakos szobrát, illetve szülőházát, melyen az elmúlt héten emléktáblát avattak. Gál Kinga a Magyar Szónak nyilatkozva elmondta, hogy Szabadka a szülőhazájára emlékezteti.

– Én Nagyváradon éltem gyermekkoromban, hiszen erdélyi származású vagyok. Nekem mindig a nagyváradi otthont, a hazát hozza elő Szabadka. Csodálatos város, a magyar szecessziónak az egyik legszebb városa. Szerintem példaértékű lehet, nemcsak épületeiben, hanem szellemiségében is. Ma számos nyugat-európai város hordozza azt az igazi Európát, amit szeretnénk látni Európa-szerte – hangzott el a képviselőjelölttől.

A párt delegációja ezután megtekintette a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar felújított épületét is. Az MTTK területe a rekonstrukciónak köszönhetően háromszorosára növekedett, a munkálatok két lépésben zajlottak.

– Az első fázisban 1,5 millió eurót biztosított a magyar kormány, a második szakaszban még 952 ezer eurót. Hét új tanteremmel gazdagodtunk, megújult a könyvtárunk, kaptunk egy tornatermet, amfiteátrumot, a dékáni hivatalunk is új köntösbe bújt, de tanári szobák kiépítésére is sor került – hallottuk prof. dr. Horák Ritától, az intézmény tudományügyi dékánhelyettesétől.

A felsőoktatási intézményben négy alapszakon tanulhatnak az egyetemisták. Ez az okleveles tanító szak, az okleveles óvodapedagógus szak, az okleveles kommunikátor szak és a nevelői szak. Mint megtudtuk, a mester kommunikátor szak akkreditálása jelenleg folyamatban van.

Dr. Pásztor Bálint kiemelte, örül annak, hogy Gál Kingának meg tudták mutatni a MTTK épületét, amit a szabadkaiak Sárgaházként ismernek és szeretnek.

– A magyar kormány támogatásának köszönhetően újult meg az épület, és az intézmény is a magyar kormány támogatásának köszönhetően működik ilyen körülmények között. Csaknem 20 éves küzdelem volt az, hogy az MTTK jogi értelemben önállósulni tudjon, és az Újvidéki Egyetem egyik teljes jogú kara lehessen. Minderről a küzdelemről, és ezekről a körülményekről, a felsőoktatási intézmény fontosságáról beszélgettünk a képviselő asszonnyal – emelte ki dr. Pásztor Bálint.

Gál Kinga elmondta, az első benyomása a létesítményről az, hogy szívesen tanulna itt.

–  Csodálatos az épület. Minden adott ahhoz, hogy olyan jó tanítók kerüljenek ki, akik nemzeti közösségének elkötelezett tagjai, és akik a fiatalok, a gyermekek identitását igyekeznek megtartani. Remélem ez így is lesz, a feltételek biztosan adottak hozzá – hangsúlyozta Gál Kinga.

MÉDIAHÁZ A MAGYAR KORMÁNY TÁMOGATÁSÁVAL

Gál Kinga és kísérete a Magyar Médiaházba is ellátogatott. Itt a Pannon RTV, a Szabadkai Magyar Rádió, a Hét Nap és a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségének képviselőivel találkoztak, illetve beszélgettek, ekképpen megismerkedve a Magyar Nemzeti Tanács alapításában működő médiumok tevékenységével.

Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója felidézte, hogy a magyar kormány támogatásának köszönhetően megépített Magyar Médiaházat 2018-ban Pásztor István és Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében adták át. Bodzsoni István szavai szerint Közép-Európa legfejlettebb médiaháza jött létre.

A lapunk szabadkai szerkesztőségével, illetve annak csapatával kapcsolatos tudnivalókat Lackó Varjú Sára szerkesztőségvezető ismertette, rámutatva, hogy a fennállásának 80. évét ünneplő Magyar Szónak korábban nem volt saját szerkesztősége Szabadkán. Pásztor Bálint napilapunk kapcsán a vendégeknek elmondta, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. újvidéki székházában jelenleg jelentős beruházás kivitelezése van folyamatban, amelynek révén új tartalmakkal gazdagodik majd a székház.

A XXI. század egyik legnagyobb kihívása az, hogy miként lehet megőrizni a nagy elődök örökségét, illetve hogyan lehet modern, ám ezzel párhuzamosan a hagyományokat és a keresztény értékeket is tisztelő lapot adni az olvasók kezébe, emelte ki Tóth Lívia, a Hét Nap Lapkiadó Kft. főszerkesztője, aki a Hét Nap könyvkiadó tevékenységéről is szót ejtett, valamint könyvcsomaggal kedveskedett Gál Kingának.

A Városháza dísztermében megtartott közösségi találkozón Gál Kinga a június 9-ei európai parlamenti választások tétjéről beszélt. Mint emlékeztetett, 20 éve EP-képviselő, azóta szívügye a magyar nemzeti kisebbségi közösségek érdekeiért való küzdelem. Értékelése szerint fontos, hogy azok a határon túli magyar közösségek is közvetlenül képviselhessék közösségük érdekeit az EP-ben, amelyek országa nem tagja az EU-nak, ezért örvendetes, hogy a Fidesz–KDNP 2014 óta nemzeti listát állít. Rámutatott, büszke, hogy az elmúlt tíz évben Deli Andorral együtt küzdhetett. Deli Andor munkabírása, továbbá közössége iránti elkötelezettsége és kiváló teljesítménye a legnagyobb elismerést érdemli, nyomatékosította Gál Kinga. A következő öt év nehéznek ígérkezik, így Vicsek Annamáriára komoly kihívások várnak, jegyezte meg.

– Talán soha nem volt ekkora a tétje az EP-választásnak, mint most. Tétje az, hogy háború vagy béke lesz Európában az elkövetkező évtizedekben. Európában háborús készülődést látunk, a nyugati vezetők többsége háborús pszichózisban szenved. Mi azt gondoljuk, hogy a csatatéren nincsen megoldás, ott csak halottak vannak. Magyarország azonnali fegyverszünetet és béketárgyalásokat akar, Magyarország ki akar maradni ebből a háborúból. A háborús időkben biztonsági és védelmi szempontból is elengedhetetlen a nyugat-balkáni országok, különösen a kulcsország Szerbia európai uniós csatlakozásának felgyorsítása. Az EU nem késlekedhet tovább, a bővítésre vonatkozó korábbi ígéretei miatt hitelessége forog kockán. Magyarország a soros EU-elnökség ideje alatt mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájáruljon a folyamat felgyorsításához. Magyarország egy sikeres Szerbiában érdekelt, amely megbecsült tagjává válik az EU-nak. A brüsszeli elit képmutató magatartása az őshonos nemzeti kisebbségek védelmének vonatkozásában is tetten érhető. Gyökeres változásra van szükség – osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel Gál Kinga.

A Fidesz politikusa a polgároknak az aktuális brüsszeli vezetés iránti bizalmatlanságáról, illetve kiábrándultságáról is beszélt. Szerinte ez egyebek mellett az elmúlt időszak sikertelen válságkezelésére vezethető vissza. Európa jövőjének érdekében olyan megújulásra van szükség, amely nem törekszik az európai nemzetek alkotmányos identitásának, kultúrájának és hagyományának felszámolására, amely felismeri, hogy Európa csak akkor maradhat igazán erős, ha erős identitással rendelkező, erős nemzetek alkotják. „Mi olyan Európát szeretnénk, amely őrzi a kulturálisan különböző, szuverén nemzetek évszázados európai hagyományát” – hangsúlyozta.

– Olyan vezetésre van szükség, amely békét akar és képes garantálni az emberek biztonságát. Meg kell erősítenünk közös értékeinket, amelyek évszázados küzdelem árán olyanná tették Európát, amilyennek ismerjük és szeretjük. Az a feladatunk, hogy megtaláljuk az embertársainkat Nyugat-Európában és visszavezessük erős hívószavakkal őket a normalitáshoz. Hogy az embereket és a nemzet érdekeit valóban képviselő jobboldali, szuverenista erők megerősödjenek a választásokon. Ezért arra kérem Önöket, hogy június 9-én támogassák a nemzeti érdekeket képviselő Fidesz–KDNP nemzeti listáját – fogalmazott Gál Kinga.

P.E. HEM D.D.

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​