A szülőföldön való boldogulást segíti az MCC

A Vajdaságban is elérhetők lesznek az MCC tehetséggondozó képzései. Szabadkán nyit képzési központot a Mathias Corvinus Collegium.

Szabadkán nyílik meg a Mathias Corvinus Collegium vajdasági központja. Ezt szerdán jelentette be a délvidéki városban tartott sajtótájékoztatóján Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A központ a legtehetségesebb helyi magyar fiatalok tehetséggondozását vállalja fel.

Szalai Zoltán elmondta, fontos, hogy az MCC Szabadkán is megnyitja a központját. Kiemelte: az MCC célja, hogy megtalálja azokat a legtehetségesebb fiatalokat, akik a korosztályukban úgy érzik, s azt gondolják magukról, hogy többet szeretnének dolgozni, többet szeretnének tenni a közösségükért. Ezért hajlandóak több tudást elsajátítani, jobban érdekli őket a világ, amely körülvesz minket. Nagyon fontos, hogy amellett, hogy tehetséget éreznek magukban, ezért hajlandóak is tenni, dolgozni – tette hozzá.

Az MCC-nek mintegy nyolcezer diákja van harminc helyszínen. Különböző korosztályokban, különböző programokban tanulhatnak a fiatalok.

Amellett, hogy tudást kapnak, nagy hangsúlyt helyezünk a készségek fejlesztésére. A korosztályának megfelelően, de mindenki elsajátítja azt, hogy hogyan érdemes érvelni, előadni, beszélni, hogyan érdemes gondolkodni, s egy problémát feltárni. Ebben mondhatjuk azt, hogy több évtizedes tapasztalatunk van. Az MCC egy valódi értékközösség is. Gyergyószentmiklóstól Győrön át Kaposvárig, s most már szabadkai fiatalok is be tudnak kapcsolódni ebbe a Kárpát-medencei értékközösségbe

– húzta alá Szalai Zoltán, aki hozzátette: a vajdasági magyarságnak egy erős és jól működő intézményrendszere van, az MCC ehhez ad hozzá egy szeletet.

Bejelentették, augusztus 10-e után nyílnak meg a felvételi lehetőségek. A végső cél, hogy a fiatalok megerősödve, plusztudással, plusz kapcsolati hálóval, pluszkészségekkel felvértezve dolgozzanak szülőföldjükért – mondta a főigazgató.

A sajtótájékoztatón elhangzott, az MCC a szülőknek is és a tanároknak is szervez programokat, közösségi rendezvényeket.

Pásztor Bálint kijelentette, a Mathias Corvinus Collegium és a VMSZ partnerek a munkában.

Az a mi közös feladatunk, hogy a vajdasági magyar fiatalokat itthon tudjuk tartani, s annak érdekében, hogy itthon tudjuk őket tartani, versenyképes tudással kell őket felvértezni. Ebben a folyamatban tud segítséget nyújtani az MCC. Ugyanolyan formában, ahogy az Erdélyben, a Felvidéken, illetve Kárpátalján történik már régebb óta

– hangsúlyozta a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője. Megjegyezte, az MCC régóta működik Szegeden, ahol számos vajdasági hallgató van. Azt várják, hogy a szabadkai fiatalok ne Szegeden, hanem otthon kapjanak kiegészítő oktatást.

Ami magát a vajdasági MCC Alapítványt illeti, az elmúlt hónapokban több alkalommal folytattunk beszélgetéseket Szalai Zoltán főigazgatóval, illetve Orbán Balázzsal, aki az MCC kuratóriumának az elnöke, azon kívül, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója. Megegyeztünk a vajdasági MCC működésének részleteiről. Ez egy Szerbiában bejegyzett alapítvány

– húzta alá Pásztor Bálint.

A vajdasági központnak Szabadka belvárosában lesz a székhelye, de lefedi a tartomány egész területét. A tehetséggondozó alapítvány 2024 őszétől már a vajdasági magyar fiatalok számára is biztosítja tehetséggondozó képzéseit. A szabadkai központ vezetője Varga Diósi Viola lesz.

Az MCC programjának lényege, hogy a hagyományos közoktatást, egyetemi oktatást kiegészítő, magas szintű képzést nyújt nem csupán egy területet érintően, hanem interdiszciplináris jelleggel – olvasható a központ oldalán. Mint írják, a Mathias Corvinus Collegium tudásközpontként is működik: képzései mellett mobilitási programokat működtet, széles körű ösztöndíjprogramokat biztosít a fiataloknak, könyveket ad ki, tudományos írásokat jelentet meg, nemzetközi és hazai konferenciákat, vitafórumokat szervez, a demokratikus párbeszéd előmozdításában, a kulturált közéleti viták alakításában vállal szerepet.

KOZMA ZOLTÁN

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)