A nép kezébe kerül a döntés

A köztársasági képviselőház elfogadta az új népszavazásról szóló törvényt

A népszavazással és a népi kezdeményezéssel mint a demokráciagyakorlás eszközével az Alkotmány is foglalkozik. Az állampolgárok a népszavazáson a népi kezdeményezésen keresztül vagy választottak által gyakorolják a hatalmat – mutatott rá Marija Obradović államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter tegnap a köztársasági képviselőházban, amikor a képviselőknek a napirenden szereplő egyedüli pontot, a referendumról és a népi kezdeményezésről szóló törvényt ismertette. Felszólalásában rámutatott, az érvényben lévő törvényt még 1994-ben fogadták el, 1998-ban módosították, de továbbra is megmaradt az a hiányossága, hogy a népszavazási és népi kezdeményezés intézményét ritkán alkalmazták a gyakorlatban.

Rámutatott, az új törvényjavaslatot mindenekelőtt az Alkotmány 203. paragrafusával hangolták össze, amely alapján a népszavazás megerősítéséhez szükség van arra, hogy a választók többsége az adott kezdeményezés mellett adja le a voksát. Eddig nem az urnák elé járulók többségén volt a hangsúly, hanem a népszavazás sikeressége attól függött, hogy a választói jegyzékében szereplők legalább 50 százaléka részt vett-e a szavazáson.

A törvényjavaslat minden szinten, így a köztársasági, a tartományi és a helyi, önkormányzati szinten is szabályozza a népszavazást, amelyeket az egység egész területén, vagy csak annak egy bizonyos részén is meg lehet szervezni. A népszavazás a törvényalkotási jellege mellett lehet tanácsadó jellegű is.

A kihirdetés napjától számított 45 és legkésőbb 60 napon belül kell azt lebonyolítani, és újdonságnak számít az is, hogy a képviselőház is álláspontot foglalhat a népszavazás témájában.

A miniszter külön kitért arra is, hogy a népi kezdeményezés kapcsán az aláírásgyűjtés módját érintő korlátozások megszűnnek, vagyis az aláírásgyűjtést a továbbiakban nem kell majd bejelenteni a Belügyminisztériumnál, az aláírások begyűjtésére a korábbi 7 nap helyett ezekután 90 nap áll rendelkezésre. Obradović rámutatott, szerdán este az elnöki palota előtt tüntetést szerveztek, azt állítva, hogy azzal hogy az aláírások hitelesítéséért fizetni kell az állam ellehetetleníti a népi kezdeményezéséket, hiszen 30 ezer aláírás begyűjtése nagyon sok pénzt (10 ezer eurót) követel. Hangsúlyozta, a kezdeményezést támogató választópolgárok aláírását közjegyző kell hogy hitelesítse, ez pedig aláírásonként 40 dinárba kerül. Véleménye szerint egy jó kezdeményezésért a támogató polgárok nem sajnálnak majd egy ilyen jelképes összeget kifizetni aláírásuk hitelesítéséért. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a törvény elismeri az elektronikus aláírást, amiért pedig nem kell díjat fizetni.

A miniszter rámutatott, a Velencei Bizottság pozitívan véleményezte a referendumról szóló törvényt, ami azért is fontos, mert így a polgárok megerősítetten jó mechanizmust kapnak a kezükbe, amivel jelentősen nagyobb mértékben részt tudnak venni az országot, a közösségüket érintő döntések meghozatalában, élve a demokrácia elveivel.

A törvényjavaslat kapcsán többek között felszólaló Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői csoportjának vezetője rámutatott, 1994 óta, amióta hatályba lépett a jelenleg is érvényben lévő törvény, ami a népszavazást szabályozza, országunk három államformát élt meg, közben 2006-ban új Alkotmányt hoztunk meg, és bár 2008 végéig össze kellett volna hangolni a törvényeket az Alkotmánnyal, ez a referendumtörvénnyel nem történt meg, ahogy a Vajdaság Autonóm Tartomány finanszírozását szabályzó törvény esetében sem. Üdvözölte, hogy az új törvényben eltörölték a érvényességi küszöböt. Kéréssel fordult ugyanakkor az államalkotási miniszterhez, hogy fontolják meg azt is, hogy például a helyi közösségek szintjén kiírt népszavazások esetében (például a helyi járulék elfogadása esetén) se követeljék meg a lakosok részvételi többségét. Jónak ítélte meg azt is, hogy az új törvény különböző népszavazásformákat fogalmazott meg, a javaslat felismerte az elektronikus aláírásgyűjtést, meghatározta a bíróságok hatáskörét, kampányt tesz lehetővé, illetve a népszavazás finanszírozását is szabályozta. Örömmel fogadta azt is, hogy népi kezdeményezések esetén is foglalhat álláspontot a köztársasági képviselőház, így a parlament elkerüli az olyan helyzeteket, mint ami a Tijana-törvény kapcsán történt, hogy a kormánynak saját kezdeményezésként kellett átadni, hogy az parlamenti eljárásba kerülhessen.

Kovács Elvira, a VMSZ képviselője részletesen ismertetve, hogy más országok miként oldották meg a népszavazás kérdést, rámutatott, Európában is különböző törvények és előírások a polgárok különböző szintű kötelezettsége mellett tartják meg a referendumot. A jelenlegi szerbiai törvényjavaslat a svájci modellre hasonlít, ahol eddig már 223 népszavazást tartottak meg. Reményét fejezte ki, hogy Szerbia lakossága is gyakrabban él majd ezzel a lehetőséggel. Vajdaság területén az elmúlt 27 évben hat népi kezdeményezést indítottak el, egy kezdeményezésről vita is folyt, ám a szigorú előírások miatt népszavazást már nem tartottak.

MH

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

17,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 24.

15,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 30.

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban