A megoldás: kollégiumok építése

A szülők az automatikusan járó diákotthoni ellátás miatt is Magyarországra íratják gyerekeiket

Lapunkban már foglalkoztunk azzal, helyes-e, hogy Szerbiában a kollégiumi ellátás elnyeréséhez a pályázó szociális helyzete helyett a tanulmányi átlageredmény a döntő fontosságú. A témával kapcsolatban most Soós Editet, az MNT IB közoktatási kérdésekkel megbízott tagját kerestük fel.

– Ha összevetem a hazai középiskolai elhelyezési lehetőségeket a magyarországival, akkor Magyarországon olyan szerencsés helyzetet találunk, hogy ott a kollégiumi férőhelyek száma megegyezik a vidékről érkező középiskolai továbbtanulók számával. Léteznek kollégiumok, amelyek meghatározott iskolák diákjait ölelik fel, ennek van pedagógiai indokoltsága, hiszen akkor a kollégiumi programokat úgy állíthatják össze, és olyan házirendet vezethetnek be, ami megfelel a konkrét iskolák szükségleteinek – hallottuk Soós Edittől, a Magyar Nemzeti Tanács Intéző Bizottságának közoktatási kérdésekkel megbízott tagjától. – Nálunk sajnos az utóbbi évtizedekben alig történt kollégiumi férőhelybővítés. Én emlékszem arra az időszakra, amikor például Zentán is volt kollégium, ami megszűnt működni. Az utóbbi évben a tervek között több helyütt szerepel az iskolaközpontokban a kollégiumok építése. Topolyán például a Mezőgazdasági Középiskola mellett épül a kollégium. Nagybecskereken van az a két jó példa, ahol egyházi jellegű fiú- és lánykollégium is működik, és csak remélni tudom, hogy ezek a kollégiumok ugyanolyan elbírálásban és támogatásban részesülnek az ígéret szerint, mint az állami alapítású középiskolai kollégiumok. Két évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezte, hogy ezek az egyházi kollégiumok bekerüljenek a támogatott középiskolai kollégiumok hálózatába, és hogy megkapják a meghatározott rendszer alapján kiszámolt támogatást. Hogy nálunk a felvételkor legnagyobb nyomatéka a tanulmányi előmenetelnek van, azt hiszem, annak a következménye, hogy nagyon kicsi a férőhelyek száma, és meggyőződésem, hogyha mi is dúskálhatnánk a férőhelyek számában, vagy ha kiegyenlített lenne a férőhelyek száma a más községből való, Szabadkán tanuló diákok számával, akkor sokkal jobb helyzetben volnának maguk a kollégiumok is, hiszen a külföldi gyakorlatnak megfelelően valóban alkalmazkodni tudnának azokhoz a középiskolákhoz, amelyekből a diákokat veszik fel.

Akkor egyértelműen a probléma megoldása diákotthonok építése lenne?

– Így van. Nekem az is meggyőződésem, hogy több szülő, aki arra szánja magát, hogy a gyermekét Magyarországon taníttassa tovább, azt is számba veszi, hogy milyen lehetőséggel bír abban a városban, ahol a diák továbbtanulna. Egyike a döntő érveknek az is, hogy a magyarországi továbbtanulás mindenképp kollégiumi ellátással jár. Nálunk pedig, ha a gyerek nem éri el a megfelelő tanulmányi eredményt, nem szerzi meg, illetve elveszíti a kollégiumi ellátásra való jogát.

Ön szerint nálunk is annak az elvnek kellene érvényesülnie, hogy automatikusan minden diáknak jár kollégiumi ellátás?

– Szerintem egyértelműen meg kellene egyeznie a középiskolai kollégiumi férőhelyek számának a vidékről érkező tanulók számával. Mindenkinek biztosítani kellene a kollégiumi ellátás lehetőségét. Azt hiszem, nincs annál kétségbeejtőbb, mint amikor a tizenöt éves gyerek bekerül egy idegen városba, albérletben él anélkül, hogy a napi étkezése, felügyelete megoldott lenne. Egy házinéni kényének-kedvének kitéve él, önmagáért a felelősséget teljes mértékben önmaga viseli. Szerintem szükségszerű, hogy a középiskolás korú serdülők mellett ott legyenek a nevelők, akik odafigyelnek a diákra, időbeosztására, és a korrepetálásnak is fontos szerepe van.

Mennyire gyakori a kollégiumi férőhelyek hiányának a témája?

– Állandóan napirenden van a kollégiumi férőhelyek számának a kicsi volta. Természetesen üdvözlöm a férőhelyek számának a növelését a meglévő szabadkai kollégiumban, de elférne Szabadkán még legalább egy középiskolai diákotthon. Akár annak a rovására is, hogy az egyetemistáknak kevesebb férőhely jutna, hiszen egy egyetemista életkorú fiatal már sokkal önállóbb, sokkal magabiztosabban közlekedik a világban, mint egy középiskolás kamasz.

Hogyan lehetne megvalósítani, hogy nőjön a kollégiumi férőhelyek száma? Ki az, akinek meg kellene tennie a szükséges lépéseket?

– Azt hiszem, hogy léteznek olyan politikai struktúrák, amelyeknek hatásköre ez. Léteznek papírra vetett tervek is, és megvalósulási folyamatról is tudni. Topolyán elkezdődött a kollégium építése, Zenta önkormányzatának a terveiben is szerepel. A Tartományi Nagyberuházási Alap elfogadta a szabadkai Diákotthon bővítésére vonatkozó terveket. Még egyszer mondom, hogy az egyházi fenntartású, de tudomásom szerint államilag már támogatott kollégiumoknak is óriási szerepük van, és biztos, hogy az egyházi vagyon visszaszármaztatásával újabb kollégiumok jöhetnének létre. Az ideális állapot az lenne, ha az iskoláknak saját kollégiumuk lenne, de ez nagyon nehezen kivitelezhető. Magyarországon sok helyen az iskola és a kollégium egyazon építési területen van, és ezt nálunk a meglévő területnagyságok miatt lehetetlennek látom kivitelezni, de újabb kollégiumok építésekor lehetne a kollégiumot specializálni egy iskolatípushoz.

Pásztor Bálint, parlamenti képviselő a témával kapcsolatban azt tudta elmondani, hogy amennyiben valamilyen javaslat érkezik a szakma részéről erre a kérdéskörre vonatkozóan, akkor természetesen a parlamentben felvállalják, támogatják az ügyet, sőt minden további nélkül az oktatási miniszterhez is bejelentkeznek.

TÁPAI RENÁTA

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​