A magyar és a szerb nép nem egymás mellett, hanem egymással él

Orbán Viktor és Aleksandar Vučić Szabadkán átvette a Pásztor István Alapítvány elismerését

Ma Szabadkán, a Városháza dísztermében vette át a Pásztor István Alapítvány elismerését Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb államfő. Az elismeréseket dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke és Pásztor Ábel, az alapítvány igazgatóbizottságának elnöke adta át. A díjat a VMSZ néhai elnökének emlékére hozták létre, és minden évben egy magyarországi és egy szerbiai közéleti személyiség kapja meg, akik kiemelkedő szerepet játszottak a két nép közötti együttműködés és történelmi megbékélés erősítésében.

Az eseményt Pásztor Ábel, az alapítvány igazgatóbizottságának elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy az alapítvány azok megsegítésére jött létre, akik más támogatási forráshoz nem jutnak hozzá. Az elmúlt öt hónapban 55 támogatási kérelem érkezett, ezek alapján összesen 11,9 millió dinárt folyósítottak, amelynek mintegy 80 százaléka súlyosan beteg gyermekek gyógykezelésére jutott. Az alapítvány eddig összesen 103 ezer euróval segítette a rászoruló vajdasági magyar családokat.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a díj a történelmi megbékélés folyamatának is szól, amely az elmúlt több mint egy évtizedben jött létre a két nemzet között. Szerinte ez a folyamat ma már nemcsak regionális, hanem európai szinten is követendő példaként jelenik meg.

Ezt követően Orbán Viktor mondott beszédet méltatva Pásztor István szerepét a magyar-szerb kapcsolatok fejlesztésében. Kiemelte, hogy a vajdasági magyar közösség megerősödése és a két ország közötti bizalom kiépülése nem lett volna elképzelhető a néhai VMSZ-elnök politikai és emberi szerepvállalása nélkül. Szerinte Pásztor István nem sodródott a történelemmel, hanem irányította azt, és olyan örökséget hagyott maga után, amely ma is élő valóság a két nép kapcsolatában.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar és a szerb nép nem egymás mellett, hanem egymással él , és hogy a balkáni térség stabilitása elképzelhetetlen a két ország közötti szoros stratégiai együttműködés nélkül. Rámutatott, hogy a nemzetközi politikában a barátság valójában szövetséget jelent, amely akkor bizonyít, amikor nehéz idők jönnek. Úgy értékelte, hogy a jelenlegi globális átalakulások kora felértékeli a régió országainak összefogását, mert a korábban stabilnak hitt világrend megingóban van.

Orbán Viktor méltatta Aleksandar Vučić vezetői szerepét is, és kiemelte, hogy Európában kevés a hozzá hasonló, szuverén gondolkodású politikus. Beszédében kitért arra is, hogy a magyar kormány megduplázza a Pásztor István Alapítványnak nyújtott támogatást, ezzel is erősítve a vajdasági magyar közösség melletti hosszú távú elköteleződést.

Aleksandar Vučić az ünnepségen arról beszélt, hogy az elmúlt években tudatos bizalomépítéssel és következetes együttműködéssel sikerült gyökeresen megváltoztatni a szerb–magyar kapcsolatok korábbi, konfliktusokkal terhelt jellegét. Kiemelte, hogy a nemzetiségi feszültségek jelentősen csökkentek, amit Pásztor István, Orbán Viktor és saját politikájának közös eredményeként értékelt. Szólt a közlekedési beruházásokról is, különösen a Belgrád és Szabadka közötti vasúti forgalom újraindításáról, valamint a Belgrád–Budapest gyorsvasút hamarosan tervezett elindításáról.

Az ünnepségen jelen volt többek között Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Maja Gojković tartományi kormányfő, Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke és az államfő regionális tanácsadója, Kovács Elvira parlamenti képviselő, valamint a vajdasági magyar közösség számos képviselője.

Végtelenül hálás vagyok Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek azért, amit tesz a szerb-magyar barátságért, és mindig ott van mellettünk, amikor segítségre szorulunk - mondta a szerb köztársasági elnök a magyar kormányfővel folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Szabadkán.

Az eseményt követően sajtótájékoztatót tartottak. Mindkét vezető megerősítette, hogy Magyarország és Szerbia eddig is számíthatott egymásra, és ez a jövőben sem változik. Vučić beszámolt az olajellátás helyzetéről és a szükséges lépésekről, Orbán Viktor pedig hangsúlyozta a magyar támogatást, az energiaellátás biztonságát, és a két ország közötti új olajvezeték építésének felgyorsítását.

FEHÉR SZILVIA

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye