A lehetőségek nagy része nyitva áll

Temerinben telt ház előtt tartott lakossági fórumon ismertették a Prosperitati Alapítvány legújabb pályázatát

Vajdasági körútja során hétfőn este a Prosperitati Alapítvány meghívására Temerinben járt Magyar Levente, Magyarország külgazdasági- és külügyminisztériumának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Az Ifjúsági Otthon nagytermében telt ház előtt tartott lakossági fórumon (melyen vidékről érkező érdeklődők is megjelentek) vendéglátóival és munkatársaival ismertette a Prosperitati Alapítvány által meghirdetett, szakértői értékelés alapján megvalósult, és az elkövetkező időszakban kiírásra kerülő pályázatokat. Jelen volt Menyhárt Attila, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának vezetőkonzulja, Pásztor Bálint, a VMSZ elnökségi tagja, parlamenti képviselő, Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője és dr. Nagy Imre, az alapítvány igazgató bizottságának az elnöke.

A megjelentekhez fordulva Magyar Levente államtitkár elmondta, hogy az idén elindult gazdaságfejlesztési program keretében rendelkezésre álló forrásoknak, eddig kevesebb mint 1/12 része lett elköltve. Temerinben is vannak olyanok, akik valamilyen formában már részesültek a program áldásos hatásaiban. A munka döntő része még hátravan, ugyancsak a lehetőségek nagy része is nyitva áll.

Felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy egyedülálló lehetőség előtt állnak, mint a magyar nemzet Vajdaságban élő része, mert soha korábban ilyen összegű támogatás nem jutott ide, mint amekkora most. Az anyaországban sincs rá példa, hogy egy negyedmilliós közösséget ilyen mértékű programmal megszólítottak volna. A számok igazolják, hogy történelmi értékű dologról van szó. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy éppen Vajdaságban kerül sor a program megvalósítására, különösképpen pedig, hogy a szórványvidékeken élő magyarság igen nagy aktivitást mutatott az első pályázati fordulók során.

– Vasárnap este egy újabb, hatalmas összegű, mintegy 15 milliárd dinárnyi forrás lett megnyitva, ami rendelkezésre áll egészen a kimerítésig – mondta. Az érdekeltek minél előbb éljenek a lehetőséggel, miáltal felpereghet a vajdasági magyar kötődésű vállalati és egyéni gazdálkodói rendszer. A program legfőbb célja ugyanis az, hogy azokat az egyéni, vagy kis vállalkozásokat működtető, mezőgazdaságból élő magyarokat szólítsa meg, akik Vajdaság gazdaságának a gerincét alkotják. Bár a mezőgazdaság áll a program fókuszában, ami ki kell, hogy egészüljön a turizmussal, a kis és nagyiparral.

– Igyekezünk egy olyan spektrumot létrehozni, amely lefedi az összes területet. Azok a pályázati célok, amelyek jelenleg nem elérhetők, lehet, hogy elérhetők lesznek jövőre, mivel szeretnénk negyed, vagy félévente újabb és újabb fordulókat meghirdetni a turizmus iránt érdeklődőknek, a kezdő vállalkozóknak, vagy üzlethelyiség bővítésére. Látszik, hogy ilyesmire komoly igény mutatkozik, és erre reagálva már 2017. első felében igyekszünk ez irányba is lehetőséget nyitni. Most, ami elérhető, az a mezőgazdasági és kis vállalkozások számára igényelhető eszközbeszerzés, illetve ültetvénytelepítés, amit komoly eszközökkel tudunk támogatni. A nagy vállalatok számára is megnyílik egy kedvezményes hitelkeret. Mivel ezekben az ipari és mezőgazdasági nagyvállalatokban több milliós beruházásokról van szó, meg fogja szólítani a vajdasági lakosság egészét, mert nagyságrenddel tudják növelni a foglalkoztatást és beszállítói hálózatukat, amibe minden olyan magyar gazdálkodónak be kell férnie, aki Vajdaságban bárminemű mezőgazdasági tevékenységet űz – mondta Magyar Levente, Magyarország külgazdasági- és külügyminisztériumának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.

Juhász Bálint, a Prosperitati ügyvezetője az új pályázatokat ismertette. Mint mondta, a találkozó elsődleges célja, hogy rámutassanak arra, hogy ezzel az eséllyel úgy a temerinieknek, mint a helyi irodához tartozó önkormányzatoknak és az ott lakóknak élniük kell.

Pásztor Bálint hangsúlyozta, hogy tíz hónap elteltével kijelenthető, hogy egy nagyon sikeres programról van szó. Hatalmas igény fogalmazódott meg a pályázatokkal kapcsolatban. A magyar közösség nagy mértékben élt is ezekkel a lehetőségekkel, ami azt fogja eredményezni, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók és a cégeket működtetők meg tudnak erősödni, beszállítói köröket tudnak létrehozni és munkahelyet tudnak teremteni.

Dr. Nagy Imre a temerini pályázatokról beszélt. Elmondta, hogy az első pályázati kör első kiírásában a beadott pályázatok (86) körülbelül 40,2 százaléka volt nyertes. Úgy gondolja, hogy ez egy nagyon szép eredmény. Arra kérte a teremben levőket, hogy a stratégia elemeit próbálják betartani. Amellett, hogy szakmailag eredményeket érünk el, termelünk, próbálunk piacra jutni, ne felejtsük el azt, hogy ezekbe a vállalkozásokba legalább egy vagy két embert kapcsoljunk be, foglalkoztassunk fiatalokat, mondta.

A találkozó végén a szakértők válaszoltak a pályázatokkal kapcsolatos kérdésekre, amelyek nagy része abból állt, hogyan tudnának eredményesen pályázni.

A pályázatokon való részvételi feltételek részletei elérhetők a www.prosperitati.rs oldalon, de érdeklődni lehet a Prosperitati temerini irodájában is a Kossuth Lajos utcában. Két hitelkonstrukciós és három kis összegű támogatásra kiírt pályázatról van szó, amelyek november 13-a és január 31-e között lesznek nyitva.

G. B.

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)