A község magyarságának szolgálatában

Fennállásának 17. évfordulóját ünnepelte a Vajdasági Magyar Szövetség törökkanizsai szervezete

Pénteken este Törökkanizsán a Branislav Nušić Könyvtár dísztermében ünnepelte megalakulásának 17. évfordulóját a VMSZ Törökkanizsai Szervezete. Az alkalmi műsorral egybekötött fogadáson részt vett Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke, Juhász Attila, az Intéző Bizottság tagja, Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi szervezet elnöke, Ótott Róbert, a törökkanizsai helyi szervezet elnöke, Jaksa Róbert, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára, valamint a párt helyi és környékbeli képviselői.

Az ünnepség elején néma főhajtással emlékeztek meg Pásztor Istvánról, a párt korábbi elnökéről.

A jelenlévőket Ótott Róbert köszöntötte és elmondta, hogy 2007. február 5-én a törökkanizsai magyar közösség életében mérföldkőnek számító változás következett be.

– Megalakult a VMSZ helyi szervezete, amely reményt adott az itt élő magyarságnak, hogy végre lesz egy olyan politikai erő, amely az érdekeit érvényre tudja juttatni és jobbá tudja tenni a mindennapjaikat. A polgárok bizalmát elnyerve, az önkormányzati szerepvállalástól nem megijedve, tettre kész csapatot építve, kitartó áldozatos munkával az elmúlt időszakban olyan eredményeket sikerült elérnünk, amelyekről akkor még talán álmodni sem mertünk. A kezdetekben a hivatalos nyelvhasználat, a magyar nyelvű tájékoztatás, az oktatás és a kultúra területén sikerült elérnünk a törökkanizsai magyarság számára fontos eredményeket. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület székházának megvásárlása és felújítása volt, amely a 2013-as átadása óta mind a mai napig meghatározó szerepet tölt be közösségünk életében – fogalmazott a helyi szervezet elnöke.

Ótott Róbert beszéde további részében a még elért eredményeket ismertette, valamint rámutatott a civil és kultúrális szervezetek munkájára, továbbá beszámolt a legjelentősebb rendezvényeikről is. Kiemelte, hogy 17 évvel ezelőtt nem lobogott a magyar zászló a községben, valamint a települést jelző táblán is csak Novi Kneževac állt, ám mára már olvasható a táblákon a Törökkanizsa felirat, valamint nemzetünk zászlaja is szabadon lobog a községben.

A szót Újhelyi Nándor vette át és beszédében rámutatott arra, hogy vannak a teremben olyanok, akik abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy jelen lehettek az alakuló ülésen, s vannak olyanok is, akik később váltak e szervezet oszlopos tagjaivá.

– Ki-ki a maga módján fogalmaz meg gondolatokat s őríz emlékeket a 17 évvel ezelőtti történésről, ám abban mindenki egyetért, hogy a közösségünk számára sorsdöntő pillanatról, meghatározó eseményről beszélhetünk, mert ki kell mondanunk, hogy  mindenekelőtt kivételes bátorság és elszántság jellemezte és vezérelte az alapító tagokat, hiszen tudjuk, milyen politikai viharok dúltak  itt, Törökkanizsán az 90-es évek elején, amelyek azt követően még évekig beárnyékolták az itteni magyar emberek mindennapjait. Ma nemcsak születésnapot, de évfordulót  is ünneplünk. Születésnapot ünneplünk, hiszen azon a februári napon megszületett annak a lehetősége, hogy a helyi VMSZ,  egyedüli magyar politikai érdekvédelmi képviseletként az itteni magyar közösség életében gyökeres változások megindítója és megvalósítója lehessen. Évfordulót pedig azért ülünk ma, mert szervezetünk élt azzal az eséllyel, melyet a megalakulás létrehozott, s ezek után évről-évre folyamatosan megküzdve a nehézségekkel, hátráltató tényezőkkel, értékeset, és a lehetőségekhez mérten - illetve azokkal összhangban  maradandót hozott a magyar közösség életében. A Vajdasági Magyar Szövetség törökkanizsai szervezete: teremt, változtat, segít, kiáll, alkot, összefog, jövőt álmodik. Merészen, bánsági módra, itt, a Torontálban – fogalmazott Újhelyi Nándor.

Az ünnepség folytatásában a pulpitust Pásztor Bálint vette át és gratulált a VMSZ törökkanizsai szervezetének tagjainak, valamint rámutatott arra, hogy hamarosan megünnepelhetik a szervezet nagykorúságát.

– Nagyon sokat kell dolgozni a következő egy évben. Így volt ez mindig a múltban is, de ez a törökkanizsaiaknak soha nem okozott problémát, akkor sem ha közéletről, politikáról, vagy mezőgazdaságról volt szó. Az elmúlt 17 év során a törökkanizsai szervezet a VMSZ-en belül az egyik legsikeresebb szervezetté vállt – mondta Pásztor Bálint.

A VMSZ megbízott elnöke felhívta rá a figyelmet, hogy a megalakuláskor is jelent volt és azóta nagy utat futott be a VMSZ egésze és a törökkanizsai szervezet is.

– A környéken utoljára itt alakult meg a VMSZ, legalábbis a községek összehasonlításában. A kezdetekben az is célkitűzésnek számított, hogy kiírják magyarul, hogy Törökkanizsa. A helyi szervezet mindig kimagasló munkát végez, ezért szeretném nekik megköszönni a kemény munkát és arra buzdítani őket, hogy a jövőben is ilyen sikeresen képviseljék és szolgálják a magyarságot itt Törökkanizsa községben – mondta Pásztor Bálint.

HAT

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje