A kijelölt út kötelez

Megtartották a VMSZ központi Szent István-napi ünnepségét

„Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga, hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna” – Babits Mihály Áldás a magyarra című, a nemzeti függetlenség védelmét sürgető, valamint a magyar nemzet megbonthatatlan egységét hangsúlyozó versének e sorai ihlették a Vajdasági Magyar Szövetség idei, 28-ik alkalommal megtartott központi Szent István-napi rendezvényének vezérmondatát. A hagyományokkal összhangban államalapító Szent István napjának alkalmából Szabadkán és Palicson várták az ünneplőket. A Szent Teréz-székesegyzházban Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálta az ünnepi szentmisét. A palicsi Vigadónál a kora esti órákban kezdődött a Szabadkai Fúvószenekar vendégváró koncertje, ezt követően került sor az ökumenikus kenyéráldásra, majd beszédet mondott dr. Hankó Balázs, Magyarország kultúráért és innovációért felelős minisztere és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Egy nemzet megmaradása egyszerre múlik az államférfiakon, a közösséget formálni kész vezetőkön és családjainkon, emelte ki alkalmi beszédének bevezetőjében Hankó Balázs. E gondolatot folytatva rámutatott, egy nemzet megmaradása egyszerre múlik a nyelv és a kultúra közös megőrzésén, valamint a szülőföldön való minőségi boldogulás biztosításán.

Hankó Balázs fontosnak tartotta elmondani, hogy tavaly májusban még lehetősége volt Pásztor Istvánnal találkozni, illetve a cselekedeteit azóta is formáló megbeszéléseket folytatni. „Itt mondok köszönetet érte, és ígérem, teszem, amire hívott minket, tesszük, amire hívott bennünket. Tette a Vajdasági Magyar Szövetség is, amire hivatott, a generáción átívelő intelmek által is. Egy drámaian nehéz helyzetben ért el kiemelkedő eredményt” – fogalmazott Hankó Balázs. 

– Szent István királyunk és államalapításunk ünnepe alkalmat ad arra, hogy nagyobb távolságból lássuk döntéseink és cselekedeteinek jelentőségét. Ahogyan az ő tevékenysége a mai napig hatással van a magyarságra, úgy az Önök erőfeszítései is hatnak nemzetünk jelenére és jövőjére – osztotta meg gondolatait az ünneplő közösséggel Hankó Balázs.

A jelenkor kihívásaira kitérve a nagyhatalmak szuverenitás-tipró tevékenységéről ejtett szót. „Magyarként egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy a nálunk nagyobb és erősebb európai barátok megrendszabályoznának bennünket, nekik már kész tervük van arra vonatkozóan, hogy hol legyen a helyünk ebben az átformálódó közösségben. Mégis, a mai nap, az ezeréves államiság ünnepe emlékeztet minket arra, hogy mi, magyarok, el tudjuk dönteni, hogy mely értékeket valljuk magunkénak, ahogyan ezt eldöntöttük Szent István korában is” – fejtette ki Hankó Balázs. Hozzátette, a magyar nemzetnek nincsen szüksége iránymutatásra, hiszen tudja honnan jött és hol van a helye a világban. Szavai szerint ma sem kisebb a kihívás, mint volt a zivataros századok során, a válasz pedig ugyanaz, mint volt: állhatatos értékőrzés és bátor értékteremtés. Hallgatóságát arról biztosította, hogy a magyar kormány kiemelt feladatai között tartja számon és támogatja a külhoni magyar közösségek működését, a Vajdaságban kifejezett cél az elvándorlás megállításához és a magyar munkaerő megtartásához, valamint a tudományos és kulturális élet utánpótlásának a kineveléséhez való hozzájárulás.

Ezt követően mondta el alkalmi beszédét Pásztor Bálint, aki a tavaly október 30-án elhunyt Pásztor Istvánra emlékezett. Kiemelte, egy évvel ezelőtt Pásztor István minden erejét összeszedve állt ugyanezen a helyen, a nyilvánosság akkor szembesült állapotával, de ő nem törődött azzal, hogy betegség által elgyöngítve mutatkozik, számára mindennél fontosabb volt, hogy együtt legyen közösségével a magyarság legnagyobb ünnepén, hogy összegezze az elmúlt egy évet és elmondja jövőbe tekintő, biztató gondolatait. „A célt és az irányt megmutatta, ráállított bennünket az útra, nekünk azon kell maradnunk, illetve még gyorsabban haladni rajta”.

– Ma először állok itt Szent István napján, mégis, megannyi akadályt legyűrtünk már október 30. óta. Küzdelmes hónapok vannak mögöttünk, de talpon maradtunk, mert tudtuk, hogy mi a magyar dolga: hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna. Pásztor István munkásságát folytatni feladatunk, mert az rólunk szól, megmaradásunkról és méltó fejlődésünkről. Olyan politikai örökséget hagyott ránk, amit továbbra is bölcs döntések mentén, olykor embert próbáló erőfeszítésekkel is kitartóan és tisztességesen folytatnunk kell. Ebben nem ismerek kompromisszumot. Vezetésével megőriztük a közösséget és elértük azt, amit az európai országok többsége még mindig nem: a történelmi megbékélést a hosszú évekig ellenséges hangulatban élő két nép között – fogalmazott Pásztor Bálint.

Beszédének folytatásában a VMSZ elnöke a 2023-as Szent István-napi ünnepség óta eltelt egy évet összegezte. Emlékeztetett, két nappal Pásztor István halálát követően Szerbiában kiírták az országos és a tartományi parlamenti választásokat, amelyeken helyt kellett állni, hiszen a hatékony érdekképviselet, illetve a döntéshozásnál való jelenlét, azaz a közösség fennmaradása volt a tét. A párt önálló listával indult a választások mindkét szintjén, és talpon maradt, ugyanúgy, mint idén, a helyhatósági választásokon, ezért köszönet jár a közösségnek, emelte ki. Rámutatott, a VMSZ jogot és privilégiumot szerzett, hogy alázatosan és kitartóan küzdjön a közösség minden tagjáért és a szülőföldért. A jövőben is alapvető cél marad a közösség szülőföldön maradásának támogatása, illetve azoknak a körülményeknek a megteremtése, amelyek ismét vonzóvá tehetik a szülőföldet a korábban elvándoroltak számára, továbbá a magyar–szerb viszony további erősítése, valamint a magyar intézmények fenntartása és a magyar önkormányzatok fejlesztési elképzeléseinek a támogatása. A közösség számíthat a VMSZ-re, most és a jövőben egyaránt, nyomatékosította.

Az alkalmi beszédeket követően Hankó Balázs és Pásztor Bálint megszegték az új kenyeret. Az ünnepi program népünnepéllyel fejeződött, a jó hangulatról a Mosaic Party Band zenekar gondoskodott.

P. E.

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​