A jogászutánpótlás alapcél

Mentorálási programmal lehetne segíteni a vajdasági magyar joghallgatókat

A Vajdasági Magyar Jogász Egylet első alkalommal megtartott, négynapos Nyári Egyetemének mai egyik zárórendezvénye dr. Pásztor Bálint alkotmányjogász, egyetemi docens, a Szerbiai Képviselőház Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottsága tagjának előadása volt Szerbia alkotmánytörténetéről. A hallgatóság emellett a hatályos alkotmány az igazságügy helyzetére vonatkozó rendelkezései módosításának a folyamatáról is tájékozódhatott. Utóbbi kapcsán Pásztor Bálint megjegyezte, minden arra utal, hogy hosszúra nyúlik a módosítás folyamata.

Előadásában Pásztor Bálint emlékeztetett, hogy Szerbia első alkotmányát 1835. február 15-én hozták meg, ez volt az úgynevezett sretenjei alkotmány, és Miloš Obrenović fejedelem uralmának az időszakához kötődik, szerzője Dimitrije Davidović volt. Napjainkban ezen a napon emlékezünk meg a szerb államiság napjáról. Ezt követően Szerbia 15 alkalommal hozott új alkotmányt, vagy módosította a meglévőt, jelenleg a tizenhatodik van hatályban. Az egyes szerbiai alkotmányok jellegzetességeinek az ismertetését követően Pásztor Bálint megjegyezte, a múltból lehet megérteni a jelent, majd kiemelte: ahhoz, hogy sikerüljön megérteni, mi miért történik napjainkban a szerbiai politikában, vissza kell tekinteni a múltba, és legalább a 100-150 évvel ezelőtti helyzetet elemezni. A tragédia az, hogy az ország nem tanult a történelmi leckékből, így ugyanazok a hibák ismétlődnek évtizedek vagy évszázadok után is – emelte ki Pásztor Bálint.

A parlamenti képviselő, aki nemcsak a politikában aktív, hanem immár több éve egyetemi hallgatókat is oktat, egyetért a Nyári Egyetem egyik szervezőjének korábbi megjegyzésével, miszerint nemcsak az probléma, hogy nem választja elegendő számú magyar fiatal valamelyik jogtudományi kart, hanem az is, hogy nagy a lemorzsolódás. Ez így volt évtizedekkel ezelőtt is – mondta lapunknak nyilatkozva az egyetemi docens, hozzátéve: azzal a különbséggel, hogy napjainkhoz képest akkor többen iratkoztak a jogi karra.

– Jelenleg viszont abból a szempontból jobb a helyzet, hogy gazdagabb a kínálat. Míg korábban szinte minden hallgató az újvidéki Jogtudományi Karra iratkozott és csak kevesen esetleg a belgrádira, mivel ez volt a kínálat, napjainkban néhány magánegyetem is működik. Attól függően, hogy a fiatalok Szabadkán, Újvidéken vagy esetleg Belgrádban szeretnének jogot tanulni, több kar közül válogathatnak. Remélem, hogy a gazdagabb kínálat idővel hozzájárulhat a jogászutánpótlással kapcsolatos aktuális tényállás pozitív megváltozásához. Jelenleg ott tartunk, hogy a részarányos foglalkoztatást előirányozó törvényes megoldások nyomán lehetőség van fiatal magyar jogászok alkalmazására az állami szféra különböző területein, ám rendkívül nehéz jogászokat találni. Abban is bízom, hogy az ehhez hasonló nyári egyetemek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy többen válasszák a jogi pályát, máskülönben szépen lassan elfogy a jogászutánpótlás Vajdaságban  – fogalmazott Pásztor Bálint.

Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy szerinte a fiatalokat mi tántorítja el a jogi tanulmányoktól, az előadó kifejtette, hogy elsősorban az újvidéki Jogtudományi Kar hozzáállása, másodsorban pedig a szerb nyelvnek a nem megfelelő ismerete. Utóbbi megváltoztatásának érdekében fontos lenne összegyűjteni a magyar ajkú joghallgatókat, valamint a fiatal jogászokat, és akár a VMJE, akár más fórumok keretében szinte személyre szabott mentorálási programot indítani – fejtette ki Pásztor Bálint.

Arról, hogy az első alkalommal megszervezett nyári egyetem beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket Szedlár Erich, az egyik szervező nyilatkozott lapunknak, mondván, hogy bár több résztvevőre számítottak, mégis elégedettek. A négy nap alatt több mint 15-en fordultak meg az előadásokon.

– Igyekeztünk tudatosítani a fiatalokkal, hogy csakis előnyükre válik, ha ennyire eminens jogászok előadásán vehetnek részt. Számos érdekfeszítő előadás hangzott el, s remélem, hogy jövőre nagyobb lesz az érdeklődés, hiszen szeretnénk, ha a nyári egyetem hagyománnyá válna. Az a tervünk még, hogy Magyarországról vagy akár Erdélyből is érkezzenek résztvevők – nyilatkozta Szedlár Erich.

P. E.

2024. december 23.

11,30 - Magyarkanizsa - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

2024. december 27.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2025. január 3-án, 17,20 órakor)

10,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Kispiac - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2024. december 28.

10,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének évzáró fogadása

19,00 - Szabadka - Újévi hangverseny a zsinagógában

2025. január 7.

12,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában – felvétel (adásban január 8-án, 06-09,00 óra között)

2025. január 13.

10,00 - Budapest - A Magyar Nemzeti Bank Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjának ünnepélyes átvétele

2025. január 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. február 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó Bagi Barnával, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökével, a Fidelitas operatív alelnökével és munkatársaival

2025. február 22.

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2025. február 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. február 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,15 - Hajdújárás - Szűkkörű egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,05 - Hajdújárás - Családlátogatás, házpályázók projektjének megtekintése Magyar Levente miniszterhelyettessel  

10,45 - Csantavér - Balassa farm, kiemelt jelentőségű, nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása Magyar Levente miniszterhelyettessel

12,10 - Szabadka - Találkozó Magyar Levente miniszterhelyettessel a vajdasági magyar fiatalokkal, a budapesti Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) diplomataképző programja ösztöndíjasaival és Pacsay-Tomassich Orsolya elnökkel

2025. február 26.

12,00 - Szabadka - Találkozó Alexov Lyubomirral, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnökével, szerb nemzetiségi szószólóval és Rusz Milánnal, a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. február 28.

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

2025. március 1.

10,00 - Kishegyes - A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlése

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)