A jó iskolához jó pedagógusok kellenek

Szabadkán elkezdődött a 17. Szabadkai Nyári Akadémia

Mintegy 300 részvevővel kedden kezdetét vette a 17. Szabadkai Nyári Akadémia, ahol kilenc csoportban folyik a munka a képzésnek otthont adó szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában. De Negri Ibolya, az akadémiát szervező Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke üdvözlőbeszédében elmondta, az oktatási rendszer alapja a jó iskola, a jó iskolához pedig jó pedagógusok kellenek, éppen ezért fontosak a továbbképzések, amelyek arra keresik a válaszokat, hogy melyek azok az új módszerek, amelyek felkeltik és fenntartják a diákok érdeklődését. A szakmai ismeretek szerzésén túl pedig az ilyen összejövetelek barátkozásra, ismerkedésre is kiváló alkalmat adnak.

Az akadémiát támogató Emberi Erőforrás Minisztérium képviseletében a rendezvény megnyitóján tiszteletét tevő dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrás Minisztérium köznevelésért felelős államtitkára emlékeit idézte fel arról, hogy amikor gimnáziumi oktatóként maga is részt vett különféle pedagógusképzéseken, nyári akadémiákon, azok mindig feltöltötték, és örült, hogy azt látta, a kollégák komolyan veszik, hogy a jó pap is holtig tanul.

Mint Hoffmann Rózsa mondta, az ilyen képzéseken olyan kapcsolatépítésre is lehetőség nyílik, mint sehol máshol. Elégedettségét fejezte ki az 17. Szabadkai Nyári Akadémia programját látva, amiért a köznevelésben, oktatásban most oly aktuális témákkal foglalkoznak, véleménye szerint a szervezők jól ráéreztek arra, mi az, ami lényeges. Végül sok módszertani ötletet kívánt a pedagógusoknak, hogy még eredményesebben nevelhessék, oktathassák a gyerekeket, ifjakat.

Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti tanács elnöke a szervezőknek további kitartást és hitet kívánt e szakmai képzés megszervezéséhez, és beszámolt az MNT eddigi, oktatási kérdésekkel kapcsolatos sikereiről. Mint mondta, a legnagyobb munkát az oktatás fejlesztésébe fektették, s az erőfeszítések máris eredményeket hoztak: sikerült megerősíteni a tudatot, hogy a kitörési lehetőséget a képzettség jelentheti, egyre több fiatal választ érettségit biztosító képzést és felsőoktatási tanulmányokat, továbbá a magyar nyelvű oktatás tekintélyét is sikerült erősíteni.

Pásztor Bálint parlamenti képviselő megjegyezte, hogy amikor azon gondolkodott, hogy a parlamentben nehezebb a képviselők figyelmét fenntartani, vagy a gyerekekét az osztálytermekben, arra jutott, hogy ma már olyan világban élünk, hogy valószínűleg az utóbbi oldalára billen a mérleg, hiszen ma már sokkal nehezebb pedagógusnak lenni, mint amilyen 10-20 évvel ezelőtt volt. Ma már nem elegendő bemenni az osztályterembe, és diktálni, s ezért van nagy szükség az ilyen továbbképzésekre.

Kern Sólya Mária, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke is köszöntötte a megnyitón megjelenteket, és az anyanyelven való tanítás, tanulás fontosságát hangsúlyozta.

A Kárpát-medencei pedagógusszövetségek nevében Berki Károly, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség módszertani központjának vezetője szólalt fel. Ő elsősorban a szakmai kapcsolatok kialakulási lehetőségeinek örül, melyet egy-egy ilyen akadémia nyújthat. Mert mint mondta, ma már szakmai összefogásról beszélhetünk, hiszen hasonlóak a gondjainak, és hasonlóak a vállalt feladatok is: a magyar iskolák, magyar tagozatok fennmaradásának segítése.

A zenés műsorszámokkal tarkított megnyitóünnepség után a pedagógusok máris beültek az iskolapadokba, hogy hazai és külföldi előadóktól egyebek mellett olyan témákról halljanak, mint a kreativitás fejlesztése, képességfejlesztés, gyermekközpontúság, szövegértés fejlesztésének pedagógiája, tehetséggondozás...

TÁPAI RENÁTA

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével