A főváros magyarságán a sor

Megalakult a VMSZ belgrádi helyi szervezete – Helyszíni tudósítás

Hétfőn még tizenöten, szerda reggelre tizennyolcan, a délutáni alakuló közgyűlésre pedig már húszan döntöttek úgy, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi szervezetének tagjává válnak. „Ha belenézünk egy képviselőházi ülésbe, megállapíthatjuk, hogy a köztársasági parlament voltaképpen kong az ürességtől – egyedül a VMSZ képviselői azok, akik kitartóan, határozottan kiállnak a közös érdekek védelmében” – indokolta meg a helyi szervezet elnöke a párthoz való csatlakozást.

A szerémségi körzethez tartozik majd a VMSZ belgrádi irodája, s ennek köszönhetően a nyelvi akadályok problémáját is könnyen áthidalták, hiszen nem egy olyan szerémségi helyi szervezet van, ahol az asszimiláció hatására szerb nyelven folynak az ülések. A VMSZ belgrádi tagjai közül mindössze ketten vallják magukat magyarnak, igaz, mint mondják, a magyar nyelv elsajátítása annak ellenére, hogy az nem jelenti a párthoz való csatlakozás előfeltételét, már intenzíven folyik.

– Lehet, hogy sokaknak szemet szúr majd az, hogy a nemzetiségi hovatartozásunk ellenére éppen ehhez a párthoz csatlakoztunk. Ez azért van így, mert észrevettük, hogy a VMSZ-nél nem sajnálják a fáradságot, s mindig a végsőkig elmennek az álláspontok védelme érdekében – közölte Nebojša Marjanović, a helyi szervezet szerdán megválasztott új elnöke.

Mint mondta, nem a vajdasági gondokkal, kérdésekkel, hanem a helyi, belgrádi problémákkal foglalkoznak majd a párt statútumába foglalt alapelvekkel összhangban.

– A multikulturalizmus olyan vívmány, mely az alapját képezi az Európai Uniónak, annak a közösségnek, melyhez mindannyian csatlakozni kívánunk, lehetőleg minél korábban – közölte Marjanović.

Hozzátette, a helyi szervezet valamennyi tagja korábban jelentős szerepet vállalt civil szervezetek munkájában, a VMSZ-hez pedig a magyarországi partnerekkel közösen folytatott projektumoknak köszönhetően kezdtek el közeledni.

Marjanovic kifejtette: lévén, hogy a helyi szervezet tagságának legnagyobb részét szerb nemzetiségűek képezik, nem kívánnak élni az úgynevezett természetes parlamenti küszöb lehetőségeivel. A tagság számának növelésével kapcsolatos tervekről szólva elmondta, szándékukban áll megszólítani a Belgrádban élő mintegy kétezer magyart is.

– Sohasem voltam tagja korábban egyik pártnak sem, de figyelemmel kísértem mi történik a hazai politikai színtéren. Nem gondolkodtam azon, hogy csatlakozzam bármely párthoz is, ebben a pártban azonban úgy érzem, meg tudom valósítani önmagamat, megfelelőképp tudom képviselni a polgári jogokat – mondta el lapunknak csatlakozási motivációiról Slobodan Popović, aki a szervezet elnökségi tagjának teendőit látja el tegnaptól.

Olyanok is vannak, akik egyszerűen a magyarsághoz való kötődésük megerősítése céljából léptek be a VMSZ-be Belgrádban. Pandurov Petar nemrég szerezte meg a kettős állampolgárságot, Belgrádban él, idegenforgalmi menedzserként dolgozik, és a VMSZ belgrádi szervezetének megalakulását mindenekelőtt a kapcsolatteremtés, a magyarság érdekeinek itteni képviselete miatt tartja fontosnak.

A belgrádi helyi szervezet megalakítása egy tizenhét éves álom megvalósulását jelenti – mondta el lapunknak Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője.

– Nem azért döntöttünk a szervezet megnyitása mellett, mert azt hinnénk, hogy ez a néhány tíz vagy száz szavazat matematikai értelemben fontosnak számítana a választásokon, hanem mert szeretnénk, ha nemzeti és minden más hovatartozásra való tekintet nélkül csatlakozhatna hozzánk mindenki, aki elfogadja a párt programcéljait. Természetesnek tartom, hogy egy olyan párt, mely szinte a kezdetektől belgrádi parlamenti képviselettel rendelkezik, rendelkezzen belgrádi helyi szervezettel is. Az elmúlt hónapokban sokan kerestek bennünket fel azzal a kérdéssel, hogy szimpatikus számukra a VMSZ politizálása, s annak ellenére, hogy szerb nemzetiségűek, csatlakozhatnának-e hozzánk – számolt be az előzményekről Pásztor.

Reményét fejezte ki, hogy az alakuló ülést követően a belgrádi magyarság is közelíteni fog a VMSZ-hez. Ugyanakkor hozzátette, nem céljuk a tagosítás, a szervezet tömegessé tétele, hiszen nem reális elképzelés, hogy belgrádi szinten meghatározó politikai erővé váljanak.

A belgrádi újságírókat az alakuló ülést követő sajtótájékoztatón leginkább a párt leendő koalíciós viszonyai érdekelték, az ezzel kapcsolatos véleménynyilvánítást azonban egyelőre még túl korainak tartotta a szervezet elnöke.

VIRÁG ÁRPÁD

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben