A délvidéki magyarok kollektív bűnösségét eltörlő rendeletnek politikai és gyakorlati következményei is vannak

Komoly politikai és gyakorlati következménye is van annak, hogy a szerb kormány hét évtized után eltörölte a vajdasági Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó határozatot - hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti frakcióvezetője kedden Belgrádban az MTI tudósítójának.

A legjelentősebb politikai következmény az, hogy az október 30-án meghozott kormányhatározattal végérvényesen és maradéktalanul kikerült a kollektív bűnösség elve a szerbiai jogrendből - húzta alá Pásztor. Hozzátette: ez egy olyan folyamatnak a vége, amelynek korábbi állomása a tavaly nyáron elfogadott parlamenti nyilatkozat volt, amellyel a szerbiai képviselőház elítélte az 1944-1945-ös magyarellenes atrocitásokat, majd ennek folytatásaként Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb elnök Csúrogon koszorúzott azon a két emlékhelyen, amelyet a második világháborúban és azt követően ártatlanul kivégzett magyar és szerb áldozatok emlékére állítottak fel. A politikus emlékeztetett arra is, hogy a szerb emlékhelyet a magyar állam, a magyar emlékművet pedig a szerb állam pénzéből emelték.

A második világháborúban a Vajdaságban, mintegy válaszként az 1942-es "hideg napokra" a szerb partizánok 1944 októbere és 1945 februárja között megtorlóakciókat szerveztek a többségében magyarok lakta településeken. A legvéresebb események színhelye Csúrog, Mozsor és Zsablya volt. A három település lakóit 1945 elején háborús bűnösöknek nyilvánították, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték.

A rehabilitációról szóló 2011-es törvény értelmében az áldozatok hozzátartozói vagy a túlélők benyújthattak, és a mai napig benyújthatnak rehabilitációs kérelmet - magyarázta Pásztor Bálint kedden. Az említett törvény a rehabilitáció két formáját különbözteti meg: a törvény erejénél fogva történő rehabilitációt és a bírósági rehabilitációt. Mindkettőt bíróság végzi. A törvény erejénél fogva történő rehabilitációt alkalmazzák abban az esetben, amikor a nemzeti hovatartozás miatt a kollektív bűnösség elvét alkalmazva fosztották meg életüktől vagy más alapvető emberi joguktól az érintetteket - részletezte a jogi végzettséggel rendelkező politikus. Ilyenkor gyorsabb, egyszerűbb a rehabilitációs eljárás - tette hozzá.

Rávilágított arra is, hogy az utóbbi három évben számos csúrogi, mozsori és zsablyai magyart rehabilitáltak, és maga a rehabilitációs eljárás megindítása jelentette a feltételét annak, hogy az érintettek vagyon-visszaszármaztatási kérelmet nyújthassanak be.

"Nem igaz, hogy a lassú rehabilitációs folyamat azt eredményezhette, hogy már nem adhatták be a vagyon-visszaszármaztatási kérelmet, hiszen annak beadása nem feltételezi a sikeresen lezárult rehabilitációs eljárást" - húzta alá, utalva azokra a téves információkra, amelyek az október 30-i kormányhatározat után a vajdasági és a magyarországi médiában is megjelentek. Hozzáfűzte: idén márciusban ugyan lejárt a vagyon-visszaszármaztatási kérelmek benyújtásának a határideje, de ez nem jelentheti azt, hogy ezek az emberek elkéstek, és nem nyújthatják be a rehabilitációs kérelmeket. A múlt heti kormánydöntés viszont "kétségkívül azt fogja eredményezni, hogy ezeket az embereket gyorsabban, egyszerűbben fogják rehabilitálni, tehát a folyamatban lévő ügyeket fel fogja gyorsítani, és gördülékenyebbé fogja tenni", mert az ügyvédeknek ezt a kormánydöntést csatolniuk kell a kérelemhez. Pásztor elmondta azt is, hogy aki eddig nem indította el a rehabilitációs eljárást, az továbbra is megteheti, "de nem azért, mert most megvan ez a kormányhatározat - hiszen ezt eddig is megtehette -, hanem azért, mert a rehabilitációra vonatkozó kérelembenyújtási határidő még nem járt le".

Pásztor fontosnak tartotta továbbá azt is kiemelni, hogy magyarellenes atrocitásokra 1944-1945-ben nemcsak a Vajdaságban került sor, hanem Erdélyben, a Felvidéken és Kárpátalján is. Mint fogalmazott: "nagyon szurkolunk azért, hogy a bukaresti, a pozsonyi vagy a kijevi parlamentben is olyan nyilatkozatot hozzanak az ottani képviselők, amellyel elítélik az ottani magyarirtást, vagy pedig a bukaresti, pozsonyi vagy kijevi kormány megnyilatkozzon ezekben az ügyekben, esetleg eltörölje a Benes-dekrétumokat Szlovákia esetében".

Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök vasárnap Szabadkán, az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen jelentette be, hogy megszületett az a szerbiai rendelet, amely hét évtized után eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt.

MARKOVICS ANNAMÁRIA (MTI)

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​