Újra szép a kaponyai csata emlékműve

Bajmoki kampánykörúton járt a VMSZ delegációja

Április 10-én közlekedési balesetben megsérült a kaponyai csata emlékére felállított emlékmű. Az obeliszket az 1849-ben lezajlott kaponyai csata 150 éves emléke alkalmából állították fel. A műemlék a bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Központ Hagyományőrző és Kegyeleti Biztosság gondozásában áll, akik anyagilag nem tudták volna elvégezni a helyreállítási munkákat, így Szabadka Város vállalta ezt a feladatot.

A szerencsétlenség során a márványborítás eltört, a talpazatra esett, és a csúcsán elhelyezkedő, mintegy 100 kilogramm súlyú faragott tömb kimozdult a helyéről. A felújított műemlék avatásán részt vett dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, szabadkai listavezetője, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a párt helyi képviselőjelöltjei, a bajmoki Szent Péter és Pál Apostolok római katolikus templom kórusa, és Erhard Róbert, bajmoki apátplébános, aki megszentelte az obeliszket.

Dr. Pásztor Bálint az eseményen elmondta, hogy ez a negyedik kaponyai emlékmű. Mint mondta, ez a csata a létünk és közösségünk szempontjából kulcsfontosságú, sőt létfontosságú, hiszen ha 1849-ben a szabadságharcosok nem védik meg Szabadkát, Szegedet, Bajmokot és környéket, akkor mi ma nem állnánk itt.

– Fontos kiemelni, hogy a magyar közösség mindig újraemelte ezt az emlékművet, hiszen több alkalommal eltávolították. Most nem szándékos rongálás áldozata lett, hanem közlekedési baleseté. Egy bő hónap alatt sikerült helyreállítani eredeti állapotába, hogy tovább hirdesse a hősök nagyságát. Hálás vagyok a bajmokiaknak, hogy őrzik és karbantartják az emlékművet – nyilatkozta a pártelnök.

A delegáció ellátogatott a bajmoki Szent Péter és Pál Apostolok római katolikus templomba. Az elmúlt években több beruházás is történt az épületen, kicserélték a teljes tetőszerkezetet, a csatornarendszert felújították, az alapzatot tatarozták, a a járdát kibetonozták, és rendbe tették a harangokat és a csúcson álló órát. Erhard Róbert elmondta, a közösség összetartó ereje érezhető a településen, a legnagyobb problémát a népesség csökkenése jelenti.

– Legyen szó a kaponyai csata vagy az akácfánál lévő emlékezésről, a helybeliek ezeket komolyan veszik, és mindig megszervezik, szívügyüknek tartják. Ami az itteniekkel történik számomra is büszkeség, amiben tudom, segítem őket. Ahogyan tettük ezt kéréssel a VMSZ és az MNT felé azért, hogy a közösséget még inkább felvirágoztassuk, akár a templom, akár az óvoda, az iskola vagy bármely más közintézmény felújítása által – fejtette ki az plébános.

A régi Sever gyár elhagyott épületében tett látogatás során a helybeliek elmondták, az elmúlt migránsválságban az illegális bevándorlók beköltöztek az elhagyatott csarnokba. Egy helyi vállalkozó megvásárolta a létesítményt, újra megindítaná a gyár működését, amivel munkahelyeket biztosít. Dr. Pásztor Bálint elmondta, hogy a VMSZ a jövőben is igyekszik segíteni Bajmok fejlődését.

– Szabadka Város területén az egyik legrégebbi, legnagyobb és legfontosabb a római katolikus templom, igyekszünk a jövőben folytatni az intézményt illető beruházásokat is. Az egykori Sever gyár telephelyén a fejlesztésekről beszélgettünk a helyiekkel. Minden elismerésem, hogy egy helyi vállalkozó megvásárolta ezt a csarnokot, és újra megindítaná a gyártást, munkát adva a bajmokiaknak és környékbelieknek. Igyekszünk ebben is segíteni ennek a településnek – hangzott el a pártelnöktől.

HEM

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)