Új tetőszerkezetet kapott a kishegyesi óvoda

Az önkormányzat mindent megtesz az oktatási intézmények fejlesztéséért

A Kishegyes községben működő Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézményhez négy óvoda tartozik: Kishegyesen kettő, Bácsfeketehegyen és Szeghegyen egy-egy, ezek közül a kishegyesi Központi óvoda épülete a közelmúltban teljesen új tetőszerkezetet kapott. A beruházás teljes értéke 10 millió dinárt tett ki, a pályázaton nyert keretösszeg 8 millió dinár volt, melyet az önkormányzat további 2 millió dinárral egészített ki. Az épületre 571 négyzetméteren új lécezés, új tetőfedő elemek, fólia és hőszigetelő elemek kerültek fel, továbbá a 100 négyzetméteres egyenes tetőszerkezet is. Sándor István, Kishegyes alpolgármestere elmondta, hogy már szükségessé vált az épület tetőszerkezetét felújítani, és valamennyi tagozatuk esetében arra szeretnének törekedni, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a gyermekek számára.

– Az elmúlt időszakban több pályázatunk szerepelt sikerrel első sorban a tartományi és a Magyar Nemzeti Tanács kiírásain. A Központi óvoda három éve teljes körű hőszigetelésen esett át, valamint a gázfűtést is bevezettük. Ekkor láttuk, hogy a tetőszerkezet teljes körű cseréjére is megérett az épület. Valamikor az év elején tette közzé pályázatait az Önkormányzati Minisztérium, amelyre az önkormányzatunk is todott jelentkezni. Pásztor Bálint köztársasági képviselő szorgalmazta, hogy vajdasági projektek is legyenek támogatva, így zentai, magyarkanizsai és kishegyesi fejlesztések. Igyekeztünk mielőbb elkészíteni a tervdokumentációt, és szerencsére mi is pozitív elbírálásban részesültünk – tette hozzá Sándor István.

Az alpolgármester örömét fejezte ki, hogy jelentős léptékben tudták fejleszteni az óvodát, így a nyílászárók, a külső festés, az óvoda felszereltsége és udvara, valamint a játszótere is jó állapotban van. Ezért most több évre előre nyugodtak lehetnek az épület állapotát, és küllemét illetően. Sándor István reméli, hogy ezeket a feltételeket a többi tanintézményben is biztosítani tudják hamarosan. Az intézmény igazgatónője Janó Mária elmondta, hogy az óvoda már régóta küzdött beázási problémákkal, így az új tetőszerkezetre már égető szükségük volt.

– Évek óta beázási gondokkal küszködött az intézményünk. Ezeket a problémákat közöltük az alapítóval és az önkormányzattal, így közösen kerestük a lehetőséget az elhárítására és megoldására. A munkálatok augusztus közepén kezdődtek és jelenleg zajlanak az utolsó simítások. Az óvoda működését és az intézményben zajló munkát nem zavarta a felújítás, hiszen az udvar első részét még a szünidőben befejezték, második lépésben a hátsó részen folytatódtak a munkálatok, ahová a gyermekek egyébként sem mennek. Jelenleg a központi épületben négy csoportra vannak szétosztva a gyermekek. A bölcsődei csoportba három és négy éves korú gyermekek járnak és két vegyes iskola-előkészítő csoport is működik, amit a négytől hat és fél éves korú gyermekek látogatnak– mesélte lapunknak az igazgatónő. A Központi óvodába az idei tanévben 83 gyermeket írattak be, ebből 45 gyermek veszi igénybe az egész napos ellátást.

GR

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye