Új pályázatokat hirdetett meg a Prosperitati Alapítvány

Mezőgazdasági kistermelők, valamint mikro- és kisvállalkozások juthatnak támogatáshoz

Csütörtöki szabadkai sajtótájékoztatóján Magyar Levente, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettese és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke bejelentette a Prosperitati Alapítvány új, 12. pályázati kiírását. Ennek keretében 2 új pályázat jelent meg, egyik a mezőgazdasági kistermelők, a másik pedig egyéni vállalkozók, valamint mikro- és kisvállalkozások számára. Mindkét felhívás megjelent a Prosperitati Alapítvány honlapján, pályázni december 5-től 2024. február 5-én 14 óráig lehet. A támogatási keretösszeg szintén megegyezik mindkét pályázat esetében, ez 2 milliárd forint dinár ellenértéke. A támogatás vissza nem térítendő.

Október végén a Prosperitati Alapítvány falusi házak vásárlását támogató pályázatot tett közzé, pályázni 2024. január 15-én 14 óráig lehet.

A VMSZ álláspontja továbbra is töretlen azzal kapcsolatban, hogy gazdaságfejlesztés nélkül nehezen teremthető meg a vajdasági szülőföldön maradás feltételrendszere – emelte ki Magyar Levente, mondván, a magyar kormány ehhez való hozzáállása ugyancsak változatlan, azaz minden lehetséges módon támogatja a törekvéseket. A kormány felismerte, hogy ahol vállalkozások, innovatív vállalkozók és munkahelyek vannak, ahol fejlődik a gazdaság, ott lesz perspektíva, ott érdemes családot vállalni és tervezni – nyomatékosította.

Magyar Levente emlékeztetett, hogy a gazdaságfejlesztési programot Pásztor István álmodta meg, majd tett meg számos lépést annak érdekében, hogy az álomból és az elképzelésekből valóság legyen.

A folytatásban arról beszélt, hogy a gazdaságfejlesztési program mellett a közlekedésfejlesztés tekintetében is folytatják a megkezdett munkát, az a tervük, hogy befejezzék a projektumokat. Külön kiemelte a Szeged–Szabadka vasútvonal újjáépítését, továbbá a Budapest–Belgrád vasútvonalat, valamint elmondta, hogy előkészítették a Béreg–Hercegszántó határátkelő fejlesztését. Magyarországon belül is zajlanak azok a közlekedési fejlesztések, amelyek érdemben könnyítik majd meg a Szerbia és Magyarország közötti közlekedést, közúton és vasúton egyaránt – emelte ki. Az oktatás területén ugyancsak folytatják a megkezdett projektumokat, valamint minden egyéb olyan területen, ami Pásztor István számára fontos volt, és amelyeket hatékonyan képviselt Budapesten.

ÚJ FEJEZET NYÍLT

Örülnek annak, hogy nem sokkal azután, hogy november 10-én Orbán Viktor miniszterelnökkel Budapesten találkozhatott, máris új pályázatok bejelentésére nyílt lehetőség – hangsúlyozta Pásztor Bálint, majd köszönetet mondott Magyar Leventének eddigi és jelenlegi szerepvállalásáért.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program a vajdasági magyar közösség egyik legsikeresebb programja – mondta Pásztor Bálint, rámutatva, hogy eddig több mint 14 ezer sikeres pályázót jegyeznek. A VMSZ megbízott elnöke reméli, hogy a gazdaságfejlesztési program új fejezete révén legalább ezer új sikeres pályázó csatlakozik a támogatottak közösségéhez. Pásztor Bálint hiszi, hogy a most meghirdetett pályázatok hozzájárulnak az újabb munkahelyek megnyitásához, valamint a vállalatok és mezőgazdasági termelők versenyképességének növeléséhez, ezzel pedig élhetőbbé teszik a szülőföldet. Szavai szerint az a cél, hogy magyarként a szülőföldön lehessen maradni, és magyar jövőt lehessen írni Vajdaságban a következő időszakban is.

Pásztor Bálint a szerb–magyar országhatár átjárhatóságának fontosságáról is beszélt. Örömének adott hangot, hogy a Horgos–Röszke 2 átkelő immár a nap 24 órájában működik. Legalább ugyanennyire fontos a Szeged–Szabadka vasútvonalon az utasforgalom elindítása – emelte ki, mondván, hogy ez a projektum akár a VMSZ politizálásának a szimbóluma is lehetne.

– Az elmúlt napok, hetek és hónapok küzdelme arról szólt, hogy a menetrend legyen utasbarát, magyarán, elég korán induljon az első vonat Szabadkáról Szegedre, és elég későn jöjjön vissza az utolsó Szegedről Szabadkára – fogalmazott Pásztor Bálint.

ÚJ HOTELT ADTAK ÁT SZABADKÁN

Később, a délután folyamán Szabadkán az Avior Hotel kiemelt, közepes léptékű turisztikai fejlesztést adták át. A létesítménykomplexumhoz játszóház is tartozik. Az alkalmi rendezvényen a kiemelt vendégek között köszöntötték Csallóközi Esztert, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulját, Kiss-Parciu Pétert, a Külgazdasági és Külügyminisztérium regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárát, valamint a VMSZ köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati tisztségviselőit. A projekt összértéke 54,59 millió dinár, ebből 21,83 millió dinár a támogatás, az önrész 25 százalékos, a hitel mértéke pedig 35 százalék.

Szabadka turisztikai kínálata igazi gyöngyszemmel gazdagodott – jegyezte meg az eseményen Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője. Hozzátette, a pályázónak akkor volt bátorsága turisztikai fejlesztésbe kezdeni, amikor csak nagyon keveseknek.

Az egybegyűltekhez szólva Magyar Levente emlékeztetett, hogy ez az első fejlesztés-átadás, amelyen Pásztor István nem lehet jelen. Mint kiemelte: „Az ember folyamatosan érzi a változások következményeit, ugyanakkor a változások mögött egyfajta változatlanságot is érez, valamint stabilitást, ami abból fakad, hogy a vajdasági magyar közösségnek olyan összetartó ereje van, amely minden változáson és nehézségen átsegíti. Meggyőződésem, hogy nemcsak átsegíti, hanem meg is erősíti az összetartó erőt.”

Pásztor Bálint elégedetten nyugtázta, hogy átadhatták Szabadka első igazán gyermekbarát hoteljét. Mindig azok a települések voltak vonzóak, amelyekhez rendes út vezetett, amelyeket nem került el a vasút, és amelyeken megfelelő szálláshelyeken pihenhettek meg az utazók – fogalmazott. Magyarország kormányának és a Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően Szabadkán és környékén több igényes szálláshely is nyílt már, mondta, rámutatva, az ezekhez hasonló fejlesztések azt a célt szolgálják, hogy Szabadkát és környékét visszahelyezzék az idegenforgalom térképére.

Az esti órákban Törökbecsén a FOP Kft. kiemelt jelentőségű közepes gazdasági fejlesztést adták át ünnepélyesen.

A meghirdetett pályázatok elérhetőek a Prosperitati Alapítvány honlapján.

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása

2026. szeptember 28.

16,25 - Törökfalu - Látogatás Horti Máténál és családjánál 

16,50 - Törökfalu - Utcafórum 

17,30 - Ada - Hodik Ottília COMMA kosárfonó vállalkozásának meglátogatása 

18,00 - Ada - A VMSZ lakossági fóruma a Vadvirág Hagyományápoló Körben 

2026. szeptember 29.

15,50 - Péterréve - Találkozó a VMDP és a MEP elnökével

16,20 - Péterréve - Utcafórum a központi Gomexnál 

16,50 - Óbecse - Beszélgetés a Gerontológiai Központ fejlesztéseiről az intézmény előtt 

17,10 - Óbecse - Látogatás Pekár Zsoltnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjánál 

17,35 - Óbecse - Látogatás Pósa László atyánál 

18,00 - Óbecse - A VMSZ lakossági fóruma a Kultúrkör nagytermében 

2026. szeptember 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

11,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2026. október 2-án, 17,20 órakor)

13,30 - Szávaszentdemeter - Találkozó a helyi magyarokkal a parókián 

14,50 - Maradék - Találkozó a helyi magyarokkal a református egyháznál 

16,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban 

17,30 - Újvidék - Találkozó Nagy Attila plébánossal az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban 

18,00 - Újvidék - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 

2026. október 1.

16,40 - Temerin - Látogatás Ágoston Andrásnál

17,10 - Temerin - A Žunji–Silak mezőgazdasági szövetkezet meglátogatása

17,35 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújított székházának megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 2.

12,40 - Belgrád - A K1 TV Sve u 16 című műsorának felvétele Robert Čobannal

15,00 - Torontálvásárhely - Megemlékezés Vargha Ferenc honvéd sírjánál

15,25 - Torontálvásárhely - Utcafórum

16,15 - Hertelendyfalva - A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának meglátogatása és fórum

17,30 - Székelykeve - A VMSZ lakossági fóruma

20,00 - Versec - Fórum a helyi magyarokkal a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben

2026. október 3.

9,20 - Versec - Találkozó ft. Tapolcsányi Emánuel plébánossal

10,15 - Ürményháza - Szakkör-kiállítás megtekintése

11,45 - Nezsény - Családi nap

13,05 - Magyarittabé - Látogatás az FK Begánál és utcafórum

15,10 - Torda - Utcafórum

15,55 - Magyarcsernye - Utcafórum

16,25 - Tóba - Utcafórum

17,30 - Muzslya - Találkozó a helyiekkel a Magyar Házban

2026. október 4.

10,00 - Szabadka - Aktivista munka Szabadka város területén

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáinak egy csoportjával a Pelivanban 

2026. október 5.

16,20-16,30 - Kúla - A Récsey-kápolna megtekintése

16,35-16,50 - Kúla - Utcafórum a Népkörnél

17,30-17,50 - Szilágyi - Utcafórum a Turul-szobornál

18,00 - Bácskertes - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben

2026. október 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

14,15-14,35 - Erzsébetlak - Utcafórum

14,45-15,05 - Lukácsfalva - Utcafórum

16,05-16,35 - Kisorosz - A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ tájházának megtekintése

16,50-17,15 - Nagykikinda - Utcafórum a Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskolánál

17,30 - Szaján - A VMSZ lakossági fóruma a Művelődési Otthonban

2026. október 7.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,35 - Bácsfeketehegy - A P.S. Print & Design nyomda meglátogatása

17,05 - Bácsfeketehegy - Utcafórum

17,30 - Kishegyes - A Florensis Decor virág- és ajándéküzlet meglátogatása

17,45 - Kishegyes - Beszélgetés az Ady Endre Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola előtt

18,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

 

2026. október 8.

11,00 - Palics - Beszélgetés a Palicsi-tó fejlesztéseiről és a további beruházásokról

11,40 - Szabadka - A Majsai úti körforgalom építési munkálatainak megtekintése

 

2026. október 14.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

19,00 - Belgrád - A VMSZ lakossági fóruma