Új miniszter, új remények

Felvásárolják-e végre a nemzeti kisebbségek kiadványait is Szerbiában?

Úgy tűnik, az új művelődési miniszter készségesnek mutatkozik a lapunk által is több ízben kifogásolt, a nemzeti kisebbségekkel szembeni diszkriminatív könyvfelvásárlási pályázati rendszer megváltoztatására. Erre a következtetésre jutott Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő, aki március 9-én megjelent cikkünkre ( A kisebbségek ismét kizárva címen ) hivatkozva hívta fel Predrag Markovićnak , az új művelődési miniszternek a figyelmét arra a jelenségre, hogy a kultuszminisztérium pályázat útján vásárolja fel a szerbiai kiadók tavaly közreadott, fennmaradt szerb nyelvű kiadványait, melyeket aztán egy újabb körben a köztársaság területén működő könyvtáraknak kínál fel, ám ebből kizár minden nem szerb nyelvű kötetet. A pályázat évek óta kirekeszti a kisebbség nyelvén megjelentetett szerbiai kiadványokat, s ezáltal a kiadók egy részét is, nem kevésbé hátrányos helyzetbe hozva azokat a könyvtárakat, melyek nem csak szerb nyelvű könyveket kínálnak az olvasónak.

Lapunk három évvel ezelőtti problémafelvetésével szinte egyidejűleg Németh Ferenc, az újvidéki Forum Könyvkiadó igazgatója és a Magyar Nemzeti Tanács akkori elnöke, Józsa László is megfordult a minisztériumban, mert akkor is általános volt az a vélemény, hogy a pályázat diszkriminatív a nemzeti kisebbségekkel szemben. Akkor elhangzott egy ígéret, miszerint külön pályázatot írnak ki a nemzeti kisebbségek nyelvén megjelenő kiadványok felvásárlására, ám ez azóta sem történt meg.

Március 14-én, az átalakított köztársasági kormány programjáról szóló parlamenti vita alkalmával Pásztor Bálint többek között erre a kérdésre is felhívta a figyelmet, majd személyesen tárgyalt Predrag Marković új művelődési miniszterrel.

– Felszólalásomban néhány megoldatlan problémára hívtam fel a figyelmet. A művelődési tárca hatásköréből az egyik épp az április 8-án záruló könyvfelvásárlási pályázat, amelynek kapcsán arra kértem a minisztert, hogy a jövőben hirdessenek külön pályázatot a nem szerb nyelvű kiadványok részére. A jelenlegi pályázat ugyanis ellehetetleníti a kisebbség nyelvén is publikáló kiadókat, sőt a könyvtárakat is. A miniszterrel abban maradtunk, hogy kb. két hét múlva tárgyalunk erről a kérdésről, és megpróbálunk megoldást találni a problémára.

Pásztor Bálint képviselő most elérkezettnek látja az idő, hogy más témákat is „megmozgasson”: ilyen az 1994-ben meghozott, immár idejétmúlt levéltári törvény módosítása, amit különösen a magyar–szerb akadémiai történész vegyesbizottság megalapítása tesz időszerűvé. A bizottság munkáját ugyanis akadályozza, hogy az érvényben levő jogszabály a külföldi kutatók számára nem teszi lehetővé a szerbiai levéltárakban való kutatást, ezenkívül a levéltárak vezetői megtagadhatják a belföldi kutatóktól is a kutatás lehetőségét egy-egy témára vonatkozóan, amennyiben úgy mérik föl, hogy az arra vonatkozó levéltári anyag rendezetlen. Hasonlóan diszkriminatív az érdemes művészek nemzeti nyugdíjának elbírálási rendszere, mert a kisebbségiek ugyancsak rendre kimaradnak belőle. A képviselő bízik abban, hogy a miniszter nyitottságot fog mutatni a magyarságot érintő kérdésekben, mert korábban is hajlandóságot mutatott a kisebbségi kérdések rendezése iránt, és ezért Szili Katalin, a magyar parlament korábbi elnöke is kitüntette.

N-a

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából