Új alkotmány helyett politikai akarat

Pásztor Bálint: A kormány bármely szokásos csütörtöki ülésén egy tollvonással módosíthatná a közigazgatási körzetekről szóló rendeletét

Vladimir Ilić, az észak-bánáti körzet vezetője kijelentette, amíg meg nem változtatják az alkotmányt, addig Ada, Zenta és Magyarkanizsa biztosan a nagykikindai körzethez fog tartozni. Szavai szerint ezt a fenti községek vezetői is tudják. Emellett megjegyezte, az adai és a zentai polgárok továbbra is nagykikindai rendszámtáblákkal fognak közlekedni. Lapunk arra volt kíváncsi, mennyire megalapozott az új körzetvezető kijelentése, valamint arra is, hogy a körzetek visszacsatolásáért folytatott harcban a Vajdasági Magyar Szövetség pillanatnyilag hol tart. Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője szerint megalapozatlan a fenti kijelentés.

– A közigazgatási körzetekről szóló rendeletet az akkori szerb kormány 1992-ben hozta meg, és ekkor került át a szóban forgó három észak-bácskai község az észak-bánáti körzetbe. Akkor ennek kizárólag politikai oka volt, vagyis az volt a cél, hogy megosszák az akkori magyar nemzettestet, vagyis minél kevesebb magyar nemzetiségű ember juthasson be a parlamentbe, ugyanis addig a választókerületekben nem listára, hanem konkrét emberekre lehetett szavazni. Ezzel a változással meggyengítették a magyar választótestületet. Ugyanezt tették a bosnyákokkal, ahol a hat sandžaki, bosnyákok által lakott községet két közigazgatási körzetre osztották – a raškaira és a zlatiborira – , valamint hasonló történt a Preševo-völgyi albánokkal is. Ezt követően pedig folyamatosan születtek törvények, amelyek ezt a logikát követték, vagyis hogy Ada, Zenta és Magyarkanizsa ettől kezdve nagykikindai rendszámtáblákat használt, hogy a három községben működő cégek az észak-bánáti gazdasági kamarába tömörültek, a rendőrkapitányságok is eszerint épültek fel, valamint a nyugdíj és egészségbiztosítás rendszere is ezt követte. Az elmúlt években többször aláírásgyűjtésre is sor került, azonban a szerb kormány hallani sem akart arról, hogy a közigazgatási körzethatárokról szóló rendeletet módosítsák. Három évvel ezelőtt, amikor újra parlamenti párttá lett a VMSZ, mi ismét napirendre helyeztük e kérdést. A jelzett időszakban több, mint 20 felszólalásunk volt a körzethatárok megváltoztatásával kapcsolatban.

Milyen konkrét eredmények születtek?

– Az első lépés az volt, amikor egy évvel ezelőtt a gazdasági kamarákról szóló törvényt sikerült úgy módosítani, hogy a három község vállalatai a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamarához tartozzanak. A második lépés az volt, amikor a szabadkai alapfokú bíróság kihelyezett tagozatai lettek az e községekben működő bírósági egységek. Megjegyzem, akkor mi elleneztük azt, hogy megszüntessék az önálló bíróságokat a megnevezett községekben, de csak annyit sikerült kiharcolni, hogy ne Nagykikindához, hanem Szabadkához tartozzanak. A harmadik lépés pedig az volt, amikor néhány hete a regionális fejlesztésről szóló törvényre vonatkozóan elfogadták módosítási indítványunkat, amely szerint négy kritérium alapján lehessen megalapítani egy fejlesztési térséget. Az első kritérium a földrajzi egységek rendszerének – ami Bánát az Bánát, ami Bácska az Bácska –, majd a gazdasági kamarák rendszerének, ezt követően a gazdasági bíróságok rendszerének és a telekommunikációs területek – ebben az esetben a 024-es hívószámról beszélek – figyelembe vétele. A végérvényes siker pedig majd az lesz, ha sikerül a közigazgatási körzetekről szóló kormányrendeletet is módosíttatni, ezért minden hasonló alkalmat megragadtunk és megragadunk a képviselőházban. Ez csak idő kérdése. Ugyanakkor Belgrádban nagy az ellenérzés, ugyanis attól félnek, hogy ez valamiféle ellenállás, elszakadás kísérlete, vagy egy magyar régió létrehozásának folyamata.

Miért fontos mindezt megtenni?


– Ezek az eredmények szimbolikus dolgok, amelyek azonban pici lépéseket is jelentenek a konkrét cél, vagyis a körzethatárok visszaállítása felé. Ez abból a szempontból fontos, hogy egyes ügyek intézésekor egy kispiaci polgárnak nem Nagykikindára, hanem Szabadkára kell utaznia. A regionális fejlesztési térségeknél a gyakorlati haszon a fejlesztési tervek elkészítésének megkönnyítése, ugyanis elég nehéz például egy környezetvédelmi fejlesztési tervet elkészíteni, amikor Magyarkanizsa jogilag Bánáthoz tartozik, míg környezetvédelmileg nem egységes a terület, hisz ott folyik a Tisza. Ezekkel a fejlesztési tervekkel az Európai Unió előcsatlakozási alapjainál lehet pályázni. Ezért fontos, hogy rendezett, normális földrajzi, gazdasági logika alapján működő fejlesztési térségek jöjjenek létre a régiókon belül. Ezekben a fejlesztési régiókban – az öt nagy régióhoz tartozik Vajdaság –, amelyek nem közigazgatási régiók, fejlesztési térségek jönnek létre, amelyeknek nincsenek hatásköreik. Szerepük az, hogy rájuk alapozva dolgozzák ki azokat a fejlesztési terveket, amelyekkel pályázni lehet majd az uniónál. És be kell vallani, hogy Magyarkanizsa és Nagykikinda között nem sok földrajzi, környezetvédelmi, gazdasági, infrastrukturális és telekommunikációs kapcsolat van.

Vladimir Ilić szerint amíg Szerbia nem változtatja meg alkotmányát, addig Ada, Zenta és Magyarkanizsa biztosan Nagykikindához fog tartozni. Ez valóban így van?

– Ez nem fedi az igazságot, hiszen a közigazgatási körzeteket nemhogy az alkotmány, hanem még törvény sem szabályozza. Ez egy kormányrendelet. A kormány bármely rendes csütörtöki ülésén egy tollvonással módosíthatná a közigazgatási körzetekről szóló rendeletét, mint 1992-ben. Itt szó sincs arról, hogy alkotmányt kellene módosítani, hiszen ez politikai akarat kérdése, a rendszámtáblák ügye pedig a Belügyminisztérium fennhatósága alá tartozik. Itt a legfontosabb kérdés az, hogy ezt a belgrádi ellenállást mikor tudjuk legyűrni, ebben sajnos nincs szövetségesünk. Az elmúlt három évben konkrét eredmények is születtek, így a miloševići körzethatárok kezdenek leomlani.

DIÓSI ÁRPÁD

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)