„Úgy mutatjuk meg az erőnket, ha elmegyünk szavazni”

Tegnap este Zentán tartott lakossági fórumot a Vajdasági Magyar Szövetség

Zsúfolásig megtelt a zentai városháza díszterme a VMSZ tegnap esti lakossági fórumán, amelynek kezdetén Lőrinc Csongor, a párt zentai községi szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Pásztor Bálintot, a párt parlamenti frakciójának vezetőjét, Pék Zoltán köztársasági parlamenti képviselőt, Nyilas Mihályt, a tartományi kormány alelnökét, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségi-nemzeti kisebbségi titkárt, Kormányos László tartományi parlamenti képviselőt, Fejsztámer Róbertet, Magyarkanizsa polgármesterét, valamint Ceglédi Rudolfot, Zenta község polgármesterét, a VMSZ alelnökét, majd bevezetőjében a küszöbönálló választások kapcsán kifejtette, a vajdasági magyarok számára rendkívül fontos, hogy az ország lakossága olyan elnököt válasszon, aki a magyarság érdekeit is képviseli.

Ceglédi Rudolf beszámolt az önkormányzat elmúlt időszakban megvalósított eredményeiről és a  terveiről, majd beszélt a vajdasági magyar érdekképviselet fontosságáról is. Úgy fogalmazott, ahhoz, hogy ez az érdekképviselet még sikeresebb legyen, arra van szükség, hogy a VMSZ tagja legyen a hatalmi koalíciónak, és hozzátette, hogy ezt az együttműködést a jövőben is fenn kell tartani. Éppen ezért a község számára is óriási a tétje az április 2-ai választásoknak, hiszen – ahogyan fogalmazott – rendkívül fontos, hogy a hatalmi koalíció jelöltje győzedelmeskedjen, majd arra kért minden jelenlévőt, hogy menjen el szavazni, és szavazzon Aleksandar Vučićra.

Nyilas Mihály felszólalásában a jövő generációja szemszögéből közelítette meg a küszöbönálló választásokat, hiszen – mint mondta – „értük vagyunk, értük dolgozunk, értünk hozunk döntéseket”. A tartomány szemszögéből az előző koalíciós partnerrel eltöltött tizenhat évet hasonlította össze a jelenlegivel eltöltött kilenc hónappal. Ezzel kapcsolatban elmondta, tizenhat év alatt sokkal több dolgot meg lehetett valósítani, mint kilenc hónap alatt, ám az időarányos teljesítmény most jóval jobb, mint az előző időszakban. Ezt követően beszélt azokról az eredményekről is, amelyeket a Vajdasági Magyar Szövetség a hatalmi koalíció tagjaként megvalósított. „Az asztalnál ott kell lenni, most ott vagyunk, és ezt a helyet nem szabad feladnunk” – fogalmazott Nyilas Mihály, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy senkinek sem szabad otthon maradni április 2-án. „Úgy mutatjuk meg az erőnket, ha elmegyünk szavazni” – tette hozzá, leszögezve, a vajdasági magyarok akkor tesznek meg mindent a gyermekeik jövőjéért, ha Aleksandar Vučićra adják le a voksukat.

Pásztor Bálint leszögezte, vannak olyan dilemmák, amelyek mindenki fejében ott motoszkálnak, hiszen sokan támadják a VMSZ-t azért, amiért Vučićot támogatja, majd ezzel kapcsolatban leszögezte, a történelem nem 2000-ben fejeződött be, azóta is történt egy s más, például az, hogy éppen a Vučić vezette kormány volt az, amely hatályon kívül helyezte a magyarok kollektív bűnösségét kimondó rendeletet. Kifejtette, a köztársasági szintű együttműködésnek is az önkormányzatok és a vajdasági magyarok a haszonélvezői, majd hozzátette, amióta együttműködnek a Szerb Haladó Párttal, olyan dolgok történnek, amelyek a következő évtizedekben is meghatározzák majd közösségünk életét. Beszélt a kisebbségi akcióterv fontosságáról, majd kitért a részleteire is. „Akár a szívünkre, akár az eszünkre hallgatunk, ugyanoda fogunk jutni” – fogalmazott Pásztor Bálint, hozzátéve, a vajdasági magyarságnak az érdeke, hogy Aleksandar Vučić legyen Szerbia elnöke, hiszen ez fogja szavatolni azoknak a közös vállalásoknak a megvalósítását, amelyeknek a realizálását a választásokat megelőzően a választóknak megígérték.

M.E.

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)