„Tudunk hatni a folyamatokra”

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője szerint pártja kész vállalni a felelősség ráeső részét, egyszersmind a Szerb Országgyűlésben elsősorban a vajdasági magyarság érdekeit képviselik majd. Ahogyan a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője mondta: a vajdasági magyarságnak még soha nem voltak államtitkárai a szerb kormányban.
 
• A március 16-ai választás egyik nyertese a VMSZ, ámde lassan két hónap eltelt a voksolás óta. Így utólag mit gondol: volt-e értelme a szavazásnak?

— Mint ahogyan azt a kampányunkban is többször elmondtuk, nem rajtunk múlott, hogy előre hozott választás lesz. Nekünk az volt a feladatunk, hogy megpróbáljunk minél jobb eredményt elérni. Azok közé a frakciók közé tartozunk, amelyek növelni tudták létszámukat. Tíz százalékkal kaptunk több szavazatot, mint 2012-ben, és 2007-hez viszonyítva meg tudtuk duplázni a parlamenti képviselőink számát. Én ezt nagy eredménynek tartom, és ezúton is köszönöm a választópolgároknak, hogy bizalmat szavaztak nekünk. Ez a bizalom egy erőteljesebb magyar érdekképviseletet tesz lehetővé a parlamentben. Ez konkrétan azt jelenti, hogy több területet tudunk megfelelőbben lefedni, mint az előző mandátumok során.

• A szereplők ugyanazok, csupán a szereposztás más a régi-új kormányban, mely, úgy tűnik, időt szeretett volna nyerni. Mi erről a véleménye?

— A következő hónapok mutatják majd meg, hogy ez vajon így van-e. Ha valóban a Vučić miniszterelnök expozéjában elmondottak szerint kezd el működni a kormány, akkor azt gondolom, hogy nem az időhúzás volt a cél. Ami pedig a szereplőket illeti: valóban a Szerb Haladó Párt és a Szerb Szocialista Párt fémjelezte az előző kormányt is. Ebben a mezőnyben a VMSZ számít újnak. Azt nem lehet elégszer hangsúlyozni — hiszen ez nem a véletlen műve —, hogy kizárólag a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség között született koalíciós megállapodás.

• A kormánynak nagyszámú népszerűtlen lépést kellene megtennie ahhoz, hogy orvosolja az államháztartási hiányt. Emellett a Szerb Haladó Párttal szemben — függetlenül attól, hogy a Nyugat elismeri — a vajdasági magyarság mindmáig bizonyos ellenszenvet tanúsít. Hogyan ítéli meg a kockázatot, amelyet a VMSZ vállalt?

— Erről a kockázatról beszéltem a kampányban, amikor elmondtam, hogy a VMSZ mihez kér támogatást. Az volt a célunk, hogy a következő kormánytöbbség részévé váljunk annak érdekében, hogy elérjük a programcéljainkat. Világos volt, hogy az SZHP lesz olyan helyzetben a választás után, hogy kormányt tud alakítani. Ami a nehéz gazdasági helyzetet illeti, erről a kormányvitában elmondtam, hogy a VMSZ kész vállalni a felelősség ráeső részét. Nem szeretnénk felelőtlenül viselkedni, arra várni, hogy mások valósítsák meg a VMSZ programkitűzéseit, közben pedig elhatárolódni a népszerűtlen intézkedésektől. Az elkövetkezőkben évente 1,3—1,4 milliárd eurót kellene megtakarítani ahhoz, hogy a gazdaság konszolidálódjon. Ez borzasztóan nehéz lesz. Egészen biztos, hogy nagyon népszerűtlen intézkedések következnek majd. Ez akkor is így lenne, ha mi ellenzékben lennénk. A VMSZ minden ügyben a magyarok érdekeit képviseli majd, és egyúttal megpróbáljuk elmagyarázni az embereknek, hogy miért van szükség a népszerűtlen lépésekre, illetve hogy azoknak milyen pozitív hatásai lehetnek. Ne felejtsük el az EU-s integrációt sem. Azt gondolom, hogy egy hatalmas esély előtt áll a kormány. Ez az a folyamat, amely lehetővé teszi számára, hogy egy normális országgá alakítsa át Szerbiát. A VMSZ ebben a folyamatban szeretne szerepet vállalni. Mindenképpen örvendetes, hogy a kormány megalakulásának másnapján itt járt Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonsági főképviselője, valamint Štefan Füle bővítési EU-biztos.

• Tizennégy éve mindenki arról beszél, hogy mely lépéseket kell megtenni ahhoz, hogy a gazdaság konszolidálódjon. Az előző kormánynak is adva volt a lehetőség. Miből gondolja a VMSZ, hogy most végbemennek azok a várva várt reformok?

— Ez egy logikus felvetés, hiszen nem látunk a jövőbe. Reménykedünk benne, hogy ezekre a lépésekre sor kerül majd, hiszen azok bizonyos szempontból elkerülhetetlenek. Olyan tátongó űr jellemzi a szerbiai költségvetést, amely egy-két évnél tovább nem fenntartható.

• A VMSZ az elmúlt években több Belgrád-központú párttal is együttműködött — több-kevesebb sikerrel. A Szerb Haladó Pártot mennyire tartják jó, megbízható partnernek?

— A Szerb Haladó Párt tartotta magát ahhoz, amiben az elmúlt hetek folyamán megállapodtunk — az államtitkárok és a parlamenti bizottsági tagok tekintetében is. Például Kovács Elvira képviselő személyében a VMSZ-nek az Európai Tanács parlamentáris közgyűlésében is lesz tagja, az eddigi taghelyettesi pozíció helyett. Ez azért fontos, mert a parlamentben közelharcot vívnak ezért a posztért, és a matematika alapján ez nekünk nem járna. Mi ezt kértük, hiszen a magyar érdekek megvalósítása szempontjából ez a pozíció kiemelkedően fontos. Ugyanez vonatkozik az Integrációs Bizottság elnökhelyettesi posztjára és Mezőgazdasági Bizottságra is. A programunk megvalósítása azután indulhat meg, hogy az államtitkáraink elfoglalják helyüket. Abban bízom, hogy az első fél évben már lesznek konkrét eredményeink. Ha például el tudjuk érni, hogy az állam ne várja el a gazdáktól, hogy a bejegyezhetetlen kapcsolható mezőgazdasági eszközöket regisztrálja, akkor ez nagy eredménynek számít majd. Ennek egészen biztosan az lesz a feltétele, hogy a mezőgazdasági minisztert napról napra tájékoztatjuk erről.

• A VMSZ-nek hat parlamenti képviselője van, öt államtitkára, valamint Juhász Bálint a miniszterelnök legszűkebb kabinetjének a tagja lesz. Mekkora erőt képvisel a VMSZ a kormányban?

— Az előző mandátumban az összes minisztériumban ötvenhárom államtitkár működött, hozzávetőlegesen ennyi lesz most is, vagyis az öt államtitkár jelentős szám. Az, hogy mire leszünk képesek, csakis tőlünk függ. Van egy koalíciós szerződés, amely megfelelő alapot nyújt ahhoz, hogy az érdekeket érvényesíteni lehessen. Nagyon fontosnak tartom, hogy a mi választási programelemeink közül egy sem került ki ebből a szerződésből. A következő hónapokban, években a választók számon kérhetik rajtunk és a kormányon is, hogy mi valósult meg. A vajdasági magyarságnak soha nem voltak államtitkárai a szerb kormányban, ebből a szempontból a VMSZ csapata egy jelentős erőt képvisel. Öt minisztérium lesz, amely vonatkozásában belülről tudunk hatni a folyamatokra. Ez a jogszabály-előkészítés szempontjából fontos, továbbá a projektumok megvalósítása, a pénzek lehívása terén is eredményeket tudunk elérni.

• Meg lesz-e kötve VMSZ keze azzal, hogy kormányzati szerepet vállalt?

— Azt gondolom, hogy nem. Államtitkáraink országos szintű politikusok lesznek, de elsősorban a magyar érdekeket kell képviselniük.

• Sok múlik a pótköltségvetésen. Mikorra várható ennek elfogadása?


— Úgy hiszem, június végéig erre is sor kerül. Nagyon rövid az idő, de arra számítok, hogy azok a bizonyos népszerűtlen intézkedések a pótköltségvetésből és az azt kísérő törvényekből vissza fognak köszönni. Emellett pedig remélem, hogy a számunkra fontos célok nevesítésre kerülnek. Például az idén elmaradt a szerb—magyar történész-vegyesbizottság támogatása. Reményeim szerint ezt a mulasztást is pótolják.

TOMEK VIKTOR

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)