Tudás és tapasztalat a sikeres városvezetésért

Dr. Pásztor Bálint: Olyanok vannak a listánkon, akik szeretik, értik Szabadkát, a szabadkaiságot, a város hangulatát, lelkületét

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a párt szabadkai listavezetője nyilatkozott lapunknak a június 2-ai helyhatósági választások szabadkai tétjéről. A párt szabadkai vállalásairól, azaz az örökségvédelemről, Palics régi fényének visszaállításáról beszélgettünk, érintve a Szent Teréz-székesegyház felújítási munkálatait, és a szabadkai jelöltlistát.

A párt Szabadkán is teljes listával indul, melyen új nevek is szerepelnek, közülük néhányan előkelő helyen. Mit kell róluk tudni, illetve miért alakult így a lista?

– Egy párt választási listájának reprezentatívnak kell lennie, tükröznie kell a lakosság összetételét, hogy a városiaknak és a városhoz tartozó településeken élőknek is legyen befutó helyen képviselőjük, azért, hogy egy nagy település se legyen képviselő nélkül. Csantavérről, Bajmokról, Királyhalomról, Ludasról, Hajdújárásról, Kelebiáról is lesz befutó helyen képviselője a VMSZ-nek. Odafigyeltünk, hogy lefedjük a szabadkai magyarság struktúráját, ezért vannak a listán egyetemi tanárok, mérnökök, vállalkozók, sportolók, tanárok, orvosok. Nem volt ugyan szempont a lista összeállításánál, de utólag szembesültünk a ténnyel, hogy a jelöltek 60–70 százaléka legalább egyetemi szintű végzettséggel rendelkezik, és szerintem ez méltó a párthoz. A listán szerepelnek még mezőgazdasági termelők, háztartásbeliek, illetve olyanok, akiket nem a politika világából ismerünk, és fontos, hogy a képviselő-testületben legyenek sportolók, egyetemi oktatók és a civil szféra jeles képviselői is. Jánosi Elvira az ultrafutásban világszínvonalat hozott versenyzése idején, most edző, és a város Pro Urbe díját is kiérdemelte. Említhetném még Ric Gábort, a Caritas igazgatóját vagy Szemerédi Csabát, akit vállalkozóként ismerünk. Erős, jó listával indultunk, amely számíthat a szabadkai magyarok támogatására. Szerepelnek a listán olyanok is, akik már bizonyítottak az önkormányzat vezetésében, mint például Góli Csilla, Ercsi Hargita vagy Bognár Pásztor Hajnalka. Gyivánovity Dániel van a második helyen, hiszen a városi szervezet elnöke lett, és teljesen logikus ez a döntés, mint ahogy az a négy éve született döntés is, hogy én vezetem a VMSZ szabadkai listáját.

Mi a tétje a helyhatósági választásoknak Szabadkán és milyen eredményre számít a választásokon? Ön listavezető, ha a VMSZ nyerne Szabadkán, akkor vállalná a polgármesteri funkciót?

– Négy éve sikerült megdupláznunk az önkormányzati képviselők számát 11-ről 22-re, nagyon bízom abban, hogy most még jobb eredményt tudunk elérni, és a szabadkaiak méltányolják azt a munkát, amit a város épített örökségének a megőrzéséért, Palics fejlesztéséért, illetve az összes helyi közösség fejlesztési elképzeléseinek a megvalósításáért tettünk az elmúlt 4 évben. Annak ellenére, hogy nincs ilyen törvényes kötelezettség, mi a VMSZ-ben meg szoktuk mondani, hogy kik a polgármesterjelöltek. Azt gondoljuk, hogy a választóknak jogukban áll tudni, hogy mire, kire szavaznak. Ahogy 4 éve, úgy most is, amennyiben győzünk, akkor vállalnám a polgármesteri tisztséggel járó kihívásokat, illetve feladatokat. Ez akkor azt eredményezné, hogy le kellene mondanom a köztársasági képviselői mandátumról, mert jogi értelemben ez a két tisztség összeférhetetlen.

Palics régi fényének visszaállítása és tartalommal való megtöltése egyszerre kisebb és nagyobb lépésekkel halad előre. A cél a tömegek állandó vonzása a településre vagy más stratégiában gondolkodnak?

– Alapvető cél Palics régi fényének visszaállítása, hisz a települést több mint száz évvel ezelőtt, mikor Csáth Géza volt ott fürdőorvos, a leghíresebb európai nyaralóhelyek között emlegették. Azt gondolom, hogy Palicsnak van egy olyan hangulata és épített öröksége, ami mindenképpen arra jogosít fel bennünket, hogy reménykedjünk: sokan látogatnak ide. Ehhez rendezett körülmények, tartalmak és szálláshelyek kellenek. Mindhárom területen nagy előrelépések történtek, például kiépült az akvapark, mely hamarosan, a szezon elindulásával a kültéri medencét is megnyitja. Sikerült rendbe tenni a víkendtelepet, amit évtizedeken át mindenki elhanyagolt és ahol, 50 méterre a tótól, gyakorlatilag őserdőhöz hasonló állapot uralkodott. Felújítjuk a palicsi Víztornyot, aminek munkálatai a zárószakaszba érkeztek. Apró beruházások is történtek, mint a Vigadó felújítása, és újraindítottuk hosszú évtizedek után a koncertek hagyományát a Zenepavilonban. A Vermes Lajos-napok is ezt a célt szolgálják, melyen összeér az örökségvédelem és Palics fejlesztése. Büszkének kell lennünk, hogy volt egy emberünk, aki 16 évvel megelőzve az első modern kori Olimpiai Játékokat, megszervezte a Palicsi Olimpiát egészen az első világháború kitöréséig. Ennek tisztelete jeléül emléktáblákat tettünk ki Palicsra, amit az idei olimpiai év miatt megújítottunk. Nagyon sokan nem tudják még nálunk sem azt, mekkora szerepe volt Vermes Lajosnak a sport és a közélet terén. A villamos és számos palicsi épület az olimpia céljait szolgálták. Mindenki láthatja, hogy Palics rendezett, ami a Palics–Ludas Közvállalatnak és a Palics Park Kft.-nek köszönhető. Ezeket a folyamatokat szeretnénk erősíteni a jövőben.

 A Rádity fivérek utca után tervezik a Frangepán, a Tolsztoj és a Henryk Sienkiewicz utcák műemlékvédelem alá helyezését is. A Szent Teréz-székesegyház épületén azonban jelenleg stagnálnak a munkálatok. Milyen előrelépés várható a székesegyház felújítását illetően?

– Az örökségvédelem terén értük el talán a legnagyobb eredményeket az elmúlt 4 évben. Néhány napja egy sétán megmutattuk a térképeken és a valóságban, hogy mely 55 épületet bontották volna le, ha a VMSZ nem áll ki Szabadka és a szabadkaiság mellett ebben a mandátumban. Büszke vagyok, hogy sikerült felújítani a Zsinagógát, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületét, a palicsi Víztornyot és még sorolhatnám. Azon igyekeztünk, hogy földrajzi értelemben kiterjesszük a városmagot. Ezt a célt szolgálta az is, hogy védelem alá helyeztük a Rádity fivérek utcát a köztársasági kormány döntésével. Ott már semmilyen bontás vagy hozzáépítés nem történhet a műemlékvédők jóváhagyása nélkül. Az említett három utcában szintén olyan értékes szecessziós vagy más épületek vannak, amiket szeretnénk megvédeni. A Szent Teréz-székesegyházon végzett munkálatok a koronavírus-járvány időszaka előtt indultak meg, hatalmas összegeket fognak fölemészteni. A járvány időszaka és az orosz–ukrán háború derékba törte ezeket a felújítási munkálatokat, lévén, hogy erre az önkormányzati költségvetés messze-messze nem elegendő. Önkormányzati költségből fel tudtuk újítani a bajmoki templomot, ami szintén a város területén az egyik legrégebbi római katolikus templom. A székesegyházat illetően újra fogjuk indítani a tárgyalásokat Magyarország Kormányával, hogy folytatódjon a projektum. Amikor legutóbb tárgyaltam Orbán Viktor miniszterelnök úrral, akkor szóba hoztam a témát, és abban maradtunk, hogy megnézzük, mennyi pénzre lenne konkrétan szükség. Ennek a következő fázisa, hogy június első felében Magyarország Építési és Közlekedési Minisztériumából érkeznek ide szakemberek, hogy az évekig tartó szünet után újra felvegyük a szálakat és folytatódjon a projektum. A projektum megállása előtt voltak arra utaló jelek is, miszerint az egyik megoldás a tornyok visszabontása, és az már biztossá vált, hogy ez nem történik meg. A székesegyház a 18. században épült mocsaras területen, és nehéz a természettel szembemenni, évről évre egy kicsit süllyed az épület, de azt gondolom, hogy van más megoldás is, mint a tornyok visszabontása.

A tájékoztató kampányfüzetben úgy fogalmaz, hogy a VMSZ annak a tudásnak és tapasztalatnak van a birtokában, amely Szabadka fejlődéséhez elengedhetetlen. Mit üzen ezzel a választóknak?

– Azt szeretném üzenni, hogy mi egy lokálpatrióta lista vagyunk Szabadkán, olyan emberek, akik szeretik és értik Szabadkát, a szabadkaiságot, a városnak a hangulatát, lelkületét, akik a saját területükön vagy a politikában már bizonyítottak az elmúlt években, évtizedekben, és megvan az a gyakorlati tudásuk is, ami szükséges, hogy Szabadka egy sikeres, ugyanakkor olyan város legyen, amit mi szeretünk. Egyrészt fontos lokálpatriótának lenni, másrészt fontos rendelkezni tudással és tapasztalattal, és mi mindkettővel rendelkezünk. Az összes többi lista olyan, hogy vagy lokálpatriotizmussal és a város ismeretével, vagy a gyakorlati tudással és tapasztalattal, vagy egyikkel sem rendelkezik.

VAS

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)