Tisztelettel emlékezve

Csubela Ferenc, a VMSZ alapító elnöke és Kiss Antal néhai református esperes sírjánál tartottak főhajtást Bácskossuthfalván

Szemerkélő esőben zajlott Csubela Ferenc, a Vajdasági Magyar Szövetség első elnöke halálának huszonkilencedik évfordulója alkalmából tartott tiszteletadás, majd a néhai Kiss Antal református esperes és felesége síremlékének koszorúzása Bácskossuthfalván, a központi temetőben. A település helyi közössége és a VMSZ helyi szervezete közreműködésével zajlott főhajtás Crnkovity Éva tolmácsolásában Kosztolányi Dezső Hazafiság című versével kezdődött, majd Papp László tanácselnök kérte fel a jelenlevőket, hogy helyezzék el a kegyelet virágait. Elsőként Csubela Hilda, a VMSZ első elnökének leánya és Korsós Tünde, a néhai Kiss Antal leánya helyezte el a koszorút. Ezt követően dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke és Juhász Bálint, a tartományi képviselőház és a VMSZ Intézőbizottságának elnöke tisztelgett a síremlék előtt, majd Szatmári Adrián községi elnök és Fazekas Róbert, a VMSZ községi elnöke helyezte el a kegyelet virágait, utána pedig a VMSZ környező községekben aktív tisztségviselői.

– A VMSZ ma is tisztelettel adózik egykori elnökei és néhai tagjai emléke előtt. Az 1990-es években nagyon nehéz volt magyarnak lenni vidékünkön, és kihívást jelentett intézményesített formában harcolni nemzetünk érdekeiért és jogaiért. Pártelnökként, parlamenti képviselőként. Ugyanez mondható el Kiss Antal esperes úrról is, aki messze többet vállalt a nemzet érdekeiért, mint amennyi lelkészi feladataiból következett volna. Éppen ezért emlékezünk rájuk tisztelettel és kegyelettel november 27-én – nyilatkozta dr. Pásztor Bálint.

Csubela Hilda édesapjára emlékezve elmondta, hogy nagyon közvetlen volt embertársaival, bárki leállíthatta, megállíthatta az utcán.

– A közösségért élt, és ezzel párhuzamosan sajnos a családjára nagyon kevés ideje maradt. Rendkívül sokrétű volt az élete, ugyan tisztségviselő volt, de aktívan sportolt is, biliárdozott, sakkozott, teremfoci-bajnokságot is szervezett – emlékezett vissza Csubela Hilda.

Kiss Antal református esperes és felesége, Radvánszky Mária sírjánál Csáti Szabó Lajos lelkész mondott áhitatot. Kérdésünkre Korsós Tünde, Kiss Antal leánya elmondta, hogy édesapjától 2006-ban búcsúzott a családja és a gyülekezet, édesanyjától 10 évre rá köszöntek el.

– Kimondhatatlanul hálás vagyok a falumnak, az egyházközösségnek és a politikai közösségünknek, hogy évről évre megemlékezünk édesapám helytállásáról. Neki az volt az óhaja, hogy ha elmegyünk a sírja mellett, akkor egy szál szegfűvel emlékezzünk rá. Mára az óhaja szerinti egy-egy szál virág immár több százra gyarapodott. Így sokszorozódott meg az a szeretet, amit érzett embertársai iránt. Az élete ma is példát mutat közösségünknek és a saját családjának is. Azaz a szüleim nem hiába éltek – nyilatkozta Korsós Tünde, aki sógornőjével, Kiss Klárával együtt rótta le kegyeletét édesapja sírjánál.

K. P. D.

2024. november 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó Szalay-Bobrovniczky Vincével, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával

14,30 - Szabadka - Interjú az Ekspres hetilapnak

2024. november 19.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

12,30 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában - felvétel (adásban: 17,20 órakor)

2024. november 20.

09,30 - Szabadka - Találkozó Zsigó Róberttel, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériumának parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

10,00 - Szabadka - A Csoóri Sándor program okleveleinek átadása

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2024. november 21.

10,30 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXII. ülése

2024. november 22.

17,00 - Szabadka - A Mathias Corvinus Collegium (MCC) vajdasági képzési központjának ünnepélyes megnyitója

18,00 - Szabadka - Részvétel előadóként Az amerikai elnökválasztás után – miként fordul a világ az új világrend felé c. panelbeszélgetésen

2024. november 25.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

11,00 - Belgrád - Kommemorációs ülés Dragan Marković Palma emlékére

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

 

2024. november 26.

09,00 - Szabadka - Kommemorációs ülés Sárközi István emlékére

10,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. november 27.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Őszi Ülésszak II. ülése)

14,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2024. november 29.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Női Fóruma 15. születésnapjának megünneplése

2024. november 30.

09,00 - Adorján - XIII. Hurka- és Kolbászfesztivál

12,00 - Dályhegy (Horvátország) - A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) évi közgyűlése

2024. december 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. december 6.

10,00 - Szabadka - Táblagépek ünnepélyes átadása a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2024. december 9.

09,00 - Magyarkanizsa - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

09,30 - Magyarkanizsa - A Microcer kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű fejlesztés ünnepélyes átadása

10,30 - Felsőhegy - Precíziós sertéstelep, kiemelt jelentőségű, nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

11,30 - Zenta - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására, valamint falusi házak vásárlására meghirdetett pályázatainak forrás függvényében nyertes pályázóival

12,40 - Zenta - Egyeztetés Zenta polgármesterével, Burány Hajnalkával

2024. december 11.

15,00 - Újvidék - Prof. dr. Andrić Edit Magyar–szerb frazeológiai szótárának ünnepélyes bemutatója

2024. december 12.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés az RTS Reggeli Híradójában - felvétel (szerb nyelven, adásban december 13-án 8 órakor)

11,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Szabadka - A Szent Teréz-székesegyház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

12,15 - Topolya - A Sarlós Boldogasszony rk. templom megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

13,00 - Szabadka - A Pannon Médiaház megtekintése Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

17,00 - Palics - Ünnepi Akadémia a Vajdasági Magyar Szövetség megalapításának 30. évfordulója alkalmából

2024. december 13.

09,00 - Szabadka - Gyászülés prof. dr. Somogyi Sándor emlékére

2024. december 16.

16,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2024. december 17.

08,05 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnát-Harcosok Sorakozója helyi szervezetének gyermekműsora és karácsonyi csomagosztása

2024. december 18.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda c. műsorában (élő)

13,00 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. december 19.

11,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

13,00 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak

16,00 - Magyarkanizsa - A Vajdasági Birkózóakadémia karácsonyi ünnepsége

2024. december 20.

09,00 - Szabadka - Interjú a Nove subotičke novine hetilapnak

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó Lapkiadó Kft. újonnan kialakított konferenciatermének ünnepélyes átadója

11,45 - Újvidék - A szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozatának ünnepélyes megnyitója

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó napilap megjelenése 80. évfordulójának megünneplése

2024. december 21.

15,00 - Zenta - A Zentai Birkózó Egyesület fennállása 100. évfordulójának megünneplése

2024. december 23.

11,30 - Magyarkanizsa - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

2024. december 27.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2025. január 3-án, 17,20 órakor)

10,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Kispiac - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2024. december 28.

10,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének évzáró fogadása

19,00 - Szabadka - Újévi hangverseny a zsinagógában

2025. január 7.

12,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában – felvétel (adásban január 8-án, 06-09,00 óra között)

2025. január 13.

10,00 - Budapest - A Magyar Nemzeti Bank Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjának ünnepélyes átvétele

2025. január 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában