Találkozás egy legendával

Vendégünk volt Bölöni László

Telt ház előtt vetítették a topolyai moziteremben, a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében, a Vándormozi közreműködésével a Bölöni – Az erdélyi legenda című filmet. A 120 perces magyar dokumentumfilm Bölöni László, a BEK-győztes, 102-szeres román válogatott labdarúgó és sikeres edző rendkívüli életútját mutatta be.

A Kollarik Tamás és Szabó Attila által rendezett alkotás a sportolói sikerek mellett az embert, az identitását megőrző székely–magyart is bemutatja, archív felvételekkel és neves pályatársak megszólaltatásával. Bölöni Lászlót méltán nevezik az erdélyi labdarúgás legnagyobb alakjának, a román és a magyar sporttörténet legendájának, hiszen Puskás Ferenc mellett az egyetlen magyar labdarúgóként emelte magasba a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, mindezt a román kirakatcsapat, a Steaua Bukarest játékosaként. Nem csak játékosként, edzőként is maradandót alkotott. A futballtörténelem mai legendái közül játékosa volt Cristiano Ronaldo, Axel Witsel, Raphael Varane, Ricardo Quaresma és Petr Cech is.

A film egy varázslatos utazás történelmi korszakokon és Európán keresztül, miközben világsztárok, román és magyar labdarúgólegendák idéznek meg egy határokat és lehetetlent nem ismerő futballegyéniséget, aki nemcsak sportolóként, de emberként is példaértékű. Aktív labdarúgóként elvégezte az orvosi egyetemet, és fogorvosként is munkálkodott, miközben úgy vált Románia egyik legnagyobb sportikonjává, hogy végig megmaradt magyarnak. Személye és életútja olyan kapocs, amely összeköti a két nemzetet.

A közönség soraiban dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, Szatmári Adrián polgármester és több  politikusunk mellett jelen voltak Zsemberi János és Palágyi Szabolcs, a TSC labdarúgóklub vezetői, valamint a hajdújárási fiatal focisták, akik érdeklődve hallgatták a bemutató utáni beszélgetést.

Bölöni Lászlóval Dóró Alen, a Pannon RTV szerkesztő-műsorvezetője beszélgetett. A legendás labdarúgó, edző fontosnak tartja a határon túli magyar csapatok megismerését, köztük a topolyai TSC-t, egyúttal szakmai segítségét is felajánlotta.

– Ilyen lelkes közönség előtt megjelenni mindig megható. Kerestem ezt a találkozást egy ideje, mert természetesen hallottam a Sepsiről, hallottam a Csíkszeredáról, láttam is őket. A DAC-nál is voltam. Nagyon hiányzott valami a Vajdaságból is, és igazán örvendek, hogy eljöhettem Topolyára. Gratulálok mindenhez, amit láttam. Le a kalappal. Elmondhatom, hogy sok nagyobb csapatnak nincsenek ilyen nagyszerű feltételei az edzésekre, felkészülésekre, mint a topolyai klubnak. Ami a magyarságomhoz és a labdarúgáshoz fűződő hozzáállásomat illeti, elmondtam többek között a román újságíróknak, hogy szurkolok a román válogatottnak is, egyetlen kivétellel, ha a magyar válogatott ellen játszik. A Franciaországban élő lányom és unokáim is beszélnek magyarul. Nehéz lenne megmondanom, hol is érzem magam otthon. Ha Franciaországban vagyok éppen, akkor ott, ha Budapesten, ahol sok hozzátartozóm van, akkor ott, ha pedig Marosvásárhelyen, akkor ott. Ez utóbbi a gyökerek miatt, és amikor arra gondolok, hogy hol is nyugodjak majd, ha eljön az ideje, akkor természetesen ott, ahova ezek a gyökerek kötnek. Addig azonban mindenek előtt szeretnék rendet teremteni magam körül, olyan élményekkel gazdagítani életemet, amelyekre nem mindig volt időm, azokkal a családtagokkal, akik rengeteg áldozatot hoztak azért, hogy megvalósíthassam álmaimat – mondta a topolyai filmvetítést követően a focilegenda.

 (KISS)

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​