Száz év magány után

Magyar, nemzet, politika, 100 év magány után címmel szerveztek közösségi találkozót Topolyán a májusban tartandó európai parlamenti választások kapcsán. A magyar állampolgársággal is rendelkezőket érintő kampánykörút első napján, a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében a Művelődési Ház kiállítótermében Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági képviselője, Juhász Bálint a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, és Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere szólt a hallgatósághoz. Pásztor Bálint arra emlékeztetett, hogy a vajdasági magyarok először mondhatnak véleményt az Európai Unió jövőjéről.

Az a kérdés, hogy a nemzetek Európáját képviselők, vagy egy valamiféle európai egyesült államok koncepciójában gondolkodók jelentik majd a többséget a május 26-adikai választások után az EU parlamentjében. Mi az erős nemzeti országokban, az erős magyarságban hiszünk, és azt szeretnénk, ha mind többen azonosulnának Magyarország külpolitikájával a migránskérdésben és Európa jövőjére vonatkozóan – mondta Pásztor Bálint.

Amíg 2015-ben Magyarország és Orbán Viktor egyedül maradt az álláspontjával az EU-ban ebben a kérdésben, addig az elmúlt hónapokban több szövetségesre talált. Mi azt szeretnénk, hogy még több ország és vezetője ismerje fel a saját nemzete védelmezésének fontosságát, Európa megerősítését. Arra kérem VMSZ minden tagját és szimpatizánsát, hogy lakhelyétől függően levélben vagy hagyományos módon leadott szavazatával a Fidesz–KDNP listáját támogassa. Azért, mert a Fidesz–KDNP a vajdasági magyarság stratégiai partnere, aminek számos konkrét eredménye van. Például az identitás megőrzést elősegítő projektumok, a családi támogatások, az ösztöndíjprogram, a művelődési egyesületek felkarolása, illetve a jelentős gazdaságfejlesztési lépések, amire csak Topolyán több száz esetben volt példa – hangsúlyozta a VMSZ köztársasági képviselője, aki Szerbia és Magyarország jó kapcsolatait méltatva elmondta azt is, hogy hamarosan sor kerül a két ország kormányának együttes ülésére.

A topolyai kampányrendezvényen Juhász Bálint kiemelte, hogy számunkra a voksoláson való részvétel a nemzethez tartozás egyik fontos eleme.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy magyar állampolgárként jogunkban áll-e szavazni, ugyanakkor a nemzetpolitika alakulása kihatással van a mi sorsunkra is, tehát egyértelműen nem mindegy egy-egy választás végeredménye. A Fidesz–KDNP és a VMSZ között partnerség alakult ki az utóbbi időben, és bebizonyosodott számunkra is, hogy ezzel az együttműködéssel véget ért a „100 év magányt” jelentő korszak nemzetünk történetében. Magyarország azért tud ilyen támogatásokat nyújtani, mert gazdaságilag megerősödött, és versenyképessé vált a térségben. Ennek köszönhetően tapasztaljuk, hogy a magyar közösség megbecsültsége is teljesen más Szerbiában, mint néhány évvel ezelőtt – mondta Juhász Gábor, aki hozzá tette azt is, hogy Deli Andor, a VMSZ jelöltjeként a 11. helyet foglalja el a Fidesz–KDNP listáján. Ez az előkelő pozíció egyebek mellett a vajdasági magyar közösség megbecsülését is jelenti, illetve a VMSZ támogatásának is betudható.

Kislinder Gábor emlékeztetett arra, hogy Topolya ez évi költségvetése 2 milliárd 100 millió dinár, aminek több, mint fele fejlesztési befektetést tesz ki. Ezt a VMSZ tisztségviselőinek a közreműködésével, és közvetve a magyar kormány segítségével sikerült elérni. A rendezvényen elhangzott az is, hogy hamarosan megnyitja Topolyán kapuit a magyarországi KITE Zrt., ami legalább olyan jelentős lépés lesz a régió vonatkozásában, mint az OTP, vagy a MOL szerbiai terjeszkedése.

K.P.D.

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)