Pásztor Bálint: Nemcsak a VMSZ-től függ a stratégiai partnerség a DS-szel

Nemcsak a Vajdasági Magyar Szövetségtől (VMSZ) függ, hogy fennmarad-e a stratégiai partneri viszony a legerősebb szerb kormánypárttal, a Demokrata Párttal (DS) - mondta el Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője a Danas című újságnak adott interjúban, amely a liberális lap pénteki számában jelent meg.

A DS nem egészen egy évvel ezelőtti bosszúhadjárata biztosan nem járul hozzá a stratégiai partnerséghez - jegyezte meg a délvidéki magyar politikus.

Pásztor Bálint felidézte: miután tavaly decemberben a VMSZ nem szavazta meg a - mint mondta - "Vajdaság- és alkotmányellenes" költségvetést, a Boris Tadić államfő vezette DS több vajdasági településen, köztük a 100 ezer lakosú Szabadkán és Zentán felrúgta a koalíciót a VMSZ-szel. A párt ezután a nacionalista Szerbiai Demokrata Párttal (DSS) lépett szövetségre.

A frakcióvezető emlékeztetett, a szerb alkotmány értelmében Vajdaság tartományt megilleti a költségvetés hét százaléka, és ezen összeg háromheted részét - 42 százalékát - nagyberuházásokra kell fordítani. Ez utóbbi pedig matematikailag lehetetlen, mert ebből a bizonyos hét százalékból kell állnia a tartománynak a közalkalmazottak bérét, ebből működtetik a helyi önkormányzatokat és hasonlókat - magyarázta.

Pásztor Bálint elmondta, a VMSZ-nek nem áll szándékában megdönteni a kormányt, de ha tavaly nem szavazták meg a költségvetést, mert nem felelt meg az alkotmány előírásainak, akkor idén sem fogják, ha ugyanez lesz a helyzet. "Remélem, találunk olyan megoldást, amely összhangban van az alkotmánnyal" - mondta.

Pásztor István VMSZ-elnök a hét elején Belgrádban a költségvetés ügyéről is tárgyalt Boris Tadić elnökkel. A pártelnök világossá tette: ha idén sem teljesül, amit az alkotmányban leírtak, a VMSZ-nek nem lesz más választása, mint hogy nem szavazza meg a költségvetést.

A DS vezette koalíciónak a VMSZ nélkül nincs többsége a 250 fős szerb parlamentben, a szkupstinában. Ezt csak úgy biztosíthatná, ha megszerezné az ellenzéki Liberális Demokrata Párt (LDP) képviselőinek szavazatait.

(MTI)

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 18.

16,00 - Palics - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2025. július 20.

12,00 - Hajdújárás - IX. Rózsa Sándor Fesztivál

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége