Pásztor Bálint: „Az egyetlen magyar lista a Vajdasági Magyar Szövetségé lesz”

A VMSZ elnöke a BálintTALK negyedik részében az október 25-i parlamenti választásról, a párt 250 fős jelöltlistájáról és az egyetemista listáról is beszélt. Pásztor Bálint szerint a vajdasági magyarok érdekképviseletének akkor lehet súlya Belgrádban, ha a VMSZ erős felhatalmazást kap. Vadló Gabriella a radikális politikusok listára kerüléséről és Ratko Mladić megemlékezéséről is kérdezte.

Pásztor Bálint a műsor elején megerősítette, hogy a VMSZ listája az egyetlen magyar lista az október 25-i parlamenti választáson. „Az egyetlen magyar lista a Vajdasági Magyar Szövetségé lesz, az 5-ös számú lista” – mondta.

A VMSZ elnöke úgy fogalmazott, magyar politikai szervezetre van szükség ahhoz, hogy a közösség mindennapi ügyeit folyamatosan képviseljék. Példaként a magyar óvodai csoportok és iskolai osztályok megnyitását, az ösztöndíjakat, valamint a magyar művelődési egyesületek támogatását említette. „Aki folyamatosan, napi szinten, rendszerben gondolkodva, nem különbséget téve tömb és szórvány között ezeket az ügyeket fölvállalja és sikerre viszi, ez kizárólag magyar politikai szervezet lehet” – mondta.

A szerb listákon induló magyarokról azt állította, hogy az elmúlt húsz évben nem tudott olyan példát felidézni, amikor egy belgrádi központú párt színeiben megválasztott magyar képviselő eredményt ért volna el magyar oktatási vagy művelődési ügyekben. Pásztor szerint ezért fontos, hogy a VMSZ a választás után is erős frakcióval legyen jelen a szerbiai parlamentben.

A JELÖLTÁLLÍTÁSRÓL ÉS AZ EGYETEMISTA LISTÁRÓL IS BESZÉLT

A VMSZ 250 fős jelöltlistájáról azt mondta, az összeállításnál a közösség összetételét és a földrajzi képviseletet is figyelembe vették. „Tömb, szórvány, tömbön belül, szórványon belül a különböző régiók is megfelelően képviseltetik magukat” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a jelöltek között egyetemi tanárok, orvosok, mezőgazdasági termelők, háziasszonyok, kétkezi munkások és párton kívüliek is vannak.

Pásztor az első tíz jelölt átlagéletkorát 43 és fél évnek mondta, és hangsúlyozta, hogy a listán tíz egyetemi hallgató szerepel. A jelöltek kiválasztásáról elmondta, hogy a helyi szervezetek taggyűlései után a községi, városi és körzeti szervezetek, majd a párt elnöksége és tanácsa fogadta el a listát.

A beszélgetés egyik hangsúlyos témája az úgynevezett egyetemista lista volt. Pásztor Bálint bírálta annak elnevezését és kampányát, és „az elmúlt 20 év szerbiai belpolitikai életének a legnagyobb átverésének” nevezte. Azt mondta, szerinte a kampányban megjelenő fiatalok nem azonosak azokkal, akik a listán szerepelnek és mandátumhoz jutás esetén a parlamentbe kerülnének. „Azok fognak a parlamentben ülni, akik a listán vannak” – fogalmazott.

Pásztor a lista összetételét is kifogásolta. Azt állította, hogy az első tíz jelölt átlagéletkora ott meghaladja az ötven évet, és szerinte a listán egymástól jelentősen eltérő politikai és világnézeti álláspontú szereplők vannak.

NYITOTT RENDEZVÉNYEKET ÉS UTCÁFÓRUMOKAT ÍGÉRT

A „magyar összefogás” szlogenről azt mondta, az nem több párt vagy szervezet együttműködésére utal, hanem a vajdasági magyar emberekkel való összefogásra. Elmondása szerint a VMSZ kampányrendezvényei nyitottak, azokat előre meghirdetik, és utcafórumokon is várják a választókat. „Bármit mondhatnak, bármit kérdezhetnek, kritizálhatnak bennünket” – mondta.

Példaként a Majdányon elhangzott észrevételeket hozta fel: a településen nincs bolt, és az orvosi ellátás is problémát jelent. Azt mondta, ezeket a felvetéseket feljegyzik, utánajárnak, és igyekeznek megoldást találni. Hozzátette, nem akar kampányígéreteket tenni: „Mindenkinek azt mondjuk, hogy fölírtuk, utánajárunk, megpróbáljuk megoldani.”

A politikai helyzetről szólva kijelentette: „Mi nem Vučićtyal vagyunk, mi nem az egyetemistákkal vagyunk, mi nem Dačićtyal vagyunk, legkevésbé Šešeljjel vagyunk […] mi önmagunkért vagyunk.” Azt mondta, a VMSZ célja, hogy a magyar közösségnek a következő mandátumban is legyen ereje és szava Belgrádban. Szerinte a szerb pártok versenyében a szerb választók döntik majd el, ki kerül erősebb helyzetbe.

A RADIKÁLIS POLITIKUSOKRÓL ÉS MLADIĆRÓL IS KÉRDEZTE

Vadló Gabriella felvetette, hogy a VMSZ több mint tíz éve koalíciós partnere a Szerb Haladó Pártnak, amelynek választási listáján két radikális politikus is szerepel. Pásztor erre a felvetésre kijelentette: „Nem fog a VMSZ a Radikális Párttal koalícióra lépni.” Hozzátette, nem örül annak, hogy a haladók listájára radikális politikusok kerültek, és egyelőre nem tudja, milyen kormány alakul a választás után.

Ratko Mladić megemlékezéséről szólva Pásztor „elítélt háborús bűnösnek” nevezte, aki szerinte „semmilyen tiszteletet nem érdemel meg”. Az újvidéki képviselő-testület ülésén felálló VMSZ-es képviselők döntését azzal magyarázta, hogy saját vallási meggyőződésük szerint egy elhunyt előtt tisztelegtek, nem Mladić tevékenységének adtak tiszteletet.

Pásztor hozzátette, a VMSZ álláspontja szerint Mladić háborús bűnös, a párt pedig elítéli a háborús bűnöket és azok elkövetőit, nemzetiségtől függetlenül.

Vadló Gabriella a november 8-i nemzeti tanácsi választásokról is kérdezte. Pásztor szerint most a parlamenti választási kampányra összpontosítanak. Úgy fogalmazott: „Mi magyarok akkor nyerünk október 25-én a parlamenti választáson, hogyha erős lesz a szavunk a szerbiai parlamentben.”

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása