Parlament hamarosan, kormány valamikor

Két hónappal az előre hozott parlamenti választás után sem alakult még meg a szerbiai parlament, így a koalíciós tárgyalások sem kezdődtek meg, ezért nem lehet tudni, kik kerülhetnek be az új kormányba, melynek megalakulása akár októberig is várathat magára.

Május utolsó napján, a köztársasági elnök eskütételekor, Aleksandar Vučić reményét fejezte ki, hogy az új kormány július végéig megalakul. Erre viszont kevés esély mutatkozik, hiszen előbb a parlamentnek kellene összeülnie, és az alakuló ülés időpontja még nincs meg.

A szomszédos Magyarországon, ahol szintén április 3-án tartottak parlamenti választást, már május 2-án megalakult az országgyűlés, három héttel később pedig a kormány is letette az esküjét.

Szerbiában sosem volt rövid ez a folyamat, a februárban megváltoztatott választási törvénycsomag azonban még hosszabb eljárásokat tesz lehetővé. A parlamenti képviselők megválasztásáról szóló törvény, illetve a többi választásra vonatkozó jogszabály a pártok közötti több mint egy évig tartó párbeszéd végeredményeként változott meg. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője, illetve a párt alelnöke lapunknak elmondta, az egyik fontos változás az, hogy a határidők 24—48 óráról 72 órára módosultak, ráadásul nem a határozat meghozatalától kezdődik a számítás, hanem attól a pillanattól, hogy az felkerül a Köztársasági Választási Bizottság honlapjára. A másik változás pedig a jogorvoslati lehetőségekre vonatkozik, a korábbi két szint helyett most három szinten lehet fellebbezni, előbb a helyi választási bizottságnál, majd a Köztársasági Választási Bizottságnál, végül pedig a közigazgatási bíróságon.

Erre utalt Ivica Dačić házelnök is, amikor az őt, illetve a választási folyamatot ért bírálatokra, valamint a parlament alakuló ülésének a késlekedésére reagálva azt mondta, ez az európai intézmények, a pártok közötti párbeszédben részt vevők és az ellenzék kérésére megváltoztatott hosszabb határidők miatt van, minden alkalommal ki kell várni a 72 órát, és csak utána tehető meg a következő lépés.

Szerbia Alkotmányának értelmében a parlamentnek a választás hivatalos és végleges eredményét követő 30 napon belül kell megalakulnia, míg a kormánynak a képviselőház alakuló ülését követő 90 napon belül. A határidőket figyelembe véve — és annak ellenére, hogy az újraválasztott köztársasági elnök mire számít — az is előfordulhat, hogy kormánya csak októberre lesz Szerbiának, hiszen a parlament alakuló ülése júliusig is elhúzódhat.

Az előre hozott parlamenti választást február 15-én írták ki, a parlament ezzel feloszlott, Szerbiának azóta ügyvezető kormánya van. Egyes elemzők szerint ez nagyon is megfelel Aleksandar Vučićnak, mert így köztársasági elnöki pozíciója felértékelődik, ő az egyetlen politikus ugyanis, aki nem ügyvezetőként tölti be tisztségét, és döntést hozhat az ország ügyeit illetően. Másrészt — ehhez kapcsolódóan — elhúzhatja a végleges döntést Kelet és Nyugat között, a nemzetközi közösségnek azt mondhatja, hogy Szerbiának nincs parlamentje és kormánya, mely határozhatna arról, hogy vezessenek-e be szankciókat Oroszország ellen.

Pásztor Bálint szerint viszont ebben a világpolitikai helyzetben mindenkinek az lenne az érdeke, hogy mielőbb megalakuljon az új összetételű parlament, illetve az új kormány. Hozzátette, azért is lenne ez fontos, mert „az alkotmánymódosítást követően az igazságügyi rendszert szabályozó törvények kidolgozásának, megvitatásának és elfogadásának konkrét határideje van, egy év, ami azt jelenti, hogy a jövő év januárjának a végéig ezt a hatalmas munkát el kellene végezni, és ez kormány, illetve parlament nélkül elképzelhetetlen”.

Pásztor István, a VMSZ elnöke is azt hangsúlyozta egy rádióinterjúban, hogy szeretné, ha felgyorsulna ez a folyamat, és reményét fejezte ki, hogy Szerbiának mihamarabb lesz kormánya. „Fontos volna, hogy ez megtörténjen, mert ez a mostani állapot — függetlenül attól, hogy mindenki végzi a munkáját — egy átmeneti állapot, és az átmeneti állapotokban — a dolgok természeténél fogva — mindenki egy picikét visszafogva működik, kicsit várja, hogy majd jön valaki más, aki folytatja a munkát” — húzta alá.

A Köztársasági Választási Bizottság internetes oldalán közzétett adatok szerint az új összetételű parlamentben a 250 helyből 120 jut a Szerb Haladó Pártnak, 38 a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek, az Együtt Szerbia Győzelméért koalíciónak (igaz, a koalíció tagjai máris közölték, hogy külön-külön frakciókban kívánják folytatni a politizálást), 32 a Szerbiai Szocialista Pártnak, 15 a Remény Szerbiának nevű koalíciónak, 13 a Moramo koalíciónak, 10-10 a Dveri Mozgalom és a Patrióta Blokk a Szerb Királyság Megújításáért Mozgalom koalíciójának, illetve a Fogadalomtevők Szerb Pártjának, 5 a VMSZ-nek, 3 a bosnyák A Mufti Hagyatéka nevű listának, és 2-2 a horvát Együtt Vajdaságért listának, illetve a Szandzsáki Demokratikus Akciópárt nevű bosnyák párt listájának.

A VMSZ arra számít, hogy folytatni tudja az eddigi munkát az SZHP-vel, és az eddigiekhez hasonlóan államtitkári szinten vehet részt a kormány munkájában. „Ez az együttműködés a kölcsönös tiszteleten, megbecsülésen, partnerkeresésen és a közös ügynek a szolgálatán alapult. A közös ügy pedig ennek az országnak az ügye, amelyiknek mi is polgárai vagyunk, és emellett pedig a mi identitásunk megőrzésének az ügye. Ebben, azt gondolom, hogy az elmúlt években is előrehaladtunk, és jó eredményeket sikerült elérnünk” — magyarázta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádióban.

A Szerb Haladó Pártot vezető Aleksandar Vučić már a választás éjszakáján is csak a VMSZ-t nevezte meg lehetséges koalíciós partnereként, elnöki eskütételekor pedig arról beszélt, reméli, az új kormány befogadó lesz a nemzeti kisebbségekkel, és a kabinetben helyet kapnak a magyarok, a bosnyákok, a horvátok és a romák is. Mindkét alkalommal jelentőségteljesen hallgatott az évtizedes koalíciós partneréről, a Szerbiai Szocialista Pártról, amit nem lehetett nem üzenetnek venni. A haladóknak a kisebbségekkel együtt 132 képviselőjük van a parlamentben, ami biztos többség, ám az is lehetséges — mégpedig a belgrádi önkormányzati választások eredménye miatt —, hogy mégiscsak marad a haladó-szocialista koalíció a kisebbségek bevonásával. (A belgrádi önkormányzati választás végleges eredményei azt mutatják, hogy a Szerb Haladó Párt a Szerbiai Szocialista Párt támogatása nélkül nem tudná tovább vezetni a fővárost, így helyi szinten mindenképp koalícióra kell lépniük, ennek feltétele pedig a kormánykoalíció megkötése lehet.)

A koalíciós tárgyalások az egyezkedések miatt hosszú ideig elhúzódhatnak, hiszen Szerbiában akkor is sokáig kellett várni a kormányra, amikor a Szerb Haladó Párt kétharmados többséget szerzett. A mostani kilátások szerint pedig az is előfordulhat, hogy a kormányalakítási folyamat hossza rekordot dönt, és meghaladja majd az 1997. évi választásokat követő kormányalakítást, amikor a választás napja és a kormány megszavazása között 184 nap telt el. A többpártrendszer bevezetése, vagyis 1990 óta a leggyorsabban 2001-ben alakult meg a kormány, Zoran Đinđić kabinetje a választást követő 33. napon tette le esküjét. A mostani kormánykoalíciónak 2012-ben 82, 2014-ben 42, 2016-ban 109, 2020-ban pedig 129 napra volt szüksége ahhoz, hogy a választás után lezárja a tárgyalásokat, és megalakuljon az új kabinet.

Aleksandar Vučić május 31-ei eskütételén arról beszélt, döntő fontosságú, hogy mihamarabb meglegyen az új kormány, Szerbia ugyanis nehéz helyzetben van, fontos döntések előtt áll, szembe kell néznie az Európai Unióval, mely azt várja, hogy Belgrád is csatlakozzon az Oroszország elleni szankciókhoz, viszont meg kell védenie Szerbia energiabiztonságát, de az európai integrációt is folytatnia kell.

Egyes belgrádi elemzők szerint azonban felesleges ilyen nagy feladatok elvégzését várni az új kormánytól, a választás ugyanis láthatóan nem a haladók elvárásai szerint alakult, így könnyen elképzelhető, hogy 2024-ben, az önkormányzati és a tartományi választással egy időben ismét előre hozott parlamenti választást tartanak.

MARKOVICS ANNAMÁRIA

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

17,00 - Bácsfeketehegy - Berhidai Keresztes József és Sárközi István sírjainak megkoszorúzása

17,30 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emléktáblájának leleplezése és a felújított Kultúrotthon megtekintése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 21.

09,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

09,30 - Budapest - Részvétel a 5. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2026. március 23.

09,30 - Pancsova - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

10,00 - Pancsova - A felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója

13,30 - Nagybecskerek - Találkozó msgr. Mirko Štefkovićtyal, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével 

14,15 - Muzslya - A felújított Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója és közösségi találkozó

16,30 - Topolya - Az új művészeti-közigazgatási-közösségi komplexum beruházási munkálatainak megtekinése és közösségi találkozó

18,00 - Szabadka - A Hét Nap hetilap 80. születésnapja

2026. március 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

10,45 - Szabadka - Az Avgerinos kft. - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,05 - Oromhegyes - A Bata kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadója

14,30 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 25.

15,30 - Kúla - Interjú a Kúlai Q media TV-nek

16,00 - Kúla - A kúlai Szent György Római Katolikus Templom megtekintése

16,30 - Kúla - A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán nyertes család meglátogatása

17,15 - Kúla - A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ beruházási munkálatainak megtekintése és közösségi találkozó

18,45 -  Ada - Találkozó Dér Henivel

19,00 - Ada - Jazz koncert - A Big Band zenekar és Dér Heni koncertje

2026. március 26.

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével

15,30 - Hajdújárás - A Keresztelő Szent János-templom felújítási munkálatainak megtekintése

16,30 - Csantavér - Mikrobusz ünnepélyes átadása a Mendicus Művészeti Központ részére

17,15 - Csantavér - A VMSZ közösségi találkozója

19,00 - Szabadka - Vivaldi - A négy évszak - hangverseny a zsinagógában

2026. március 27.

11,00 - Budapest - Részvétel a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen

2026. március 28.

09,00 - Bajsa - Részvétel a XX. hagyományőrző Prélón

2026. március 29.

15,30 - Topolya - Találkozó Bölöni László labdarúgó legendával a TSC Labdarugó Akadémián

16,00 - Topolya - A TSC Stadion megtekintése Bölöni Lászlóval

18,00 - Topolya - A Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm vetítése

20,00 - Topolya - Közönségtalálkozó Bölöni Lászlóval

2026. március 30.

17,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése