Oscartól a hadkészültségig

Kedden folytatódik a képviselőház ülése, amelyen a házelnököt kellene megválasztani

A köztársasági képviselőház a parlament elnökének megválasztásával folytatta hétfőn a február 6-án megkezdett alakuló ülését. Az ülés – amelyet Stojan Radenović, a Szerb Haladó Párt és egyben a parlament jelenlegi összetételének legidősebb képviselője vezette – több alkalommal is a botrány határát súrolta. A hatalmi és ellenzéki képviselők vádak sokaságával vagdalóztak, annak ellenére, hogy az elnöklő az ülés elején közölte, arra számít, hogy a képviselők a tények nyomán szólalnak fel és emelik a parlament tekintélyét. Az SZHP Ana Brnabićot javasolta házelnöknek. Munkáját hat alelnök segíti majd, köztük várhatóan Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője is.

Az ülés egy perc csenddel kezdődött, a Koszovóban 2004 márciusában történt Pogrom szerb áldozataira emlékeztek. Az ülésen 214 képviselő volt jelen. Többen indokoltan maradtak távol, a Demokrata Párt pedig bejelentette, nem vesz részt a házelnök megválasztásában. A Nada koalíció arról értesítette a nyilvánosságot, hogy nem támogatja a házelnök megválasztását. Az ellenzéki képviselőcsoport egyes tagjai Oscar-szoborocskák utánzataival jelentek meg az ülésteremben. A szobrocskán Aleksandar Vučić neve volt.

Az Oscar-szobrocskák demonstratív „lengetésének” előzménye, hogy a KRIK tényfeltáró portál közelmúltbeli beszámolója szerint Darko Šarić drogkartellének Nebojša Stefanović volt belügyminiszter és Marko Parezanović, akkori BIA-főnök segített, a Sky applikáción folytatott beszélgetések során Edo és Markus kódneven emlegették őket, a titokzatos valaki, aki „mindent képes elintézni” és akit az üzenetváltások során Oscarként emlegetnek pedig az ellenzék szerint nem más, mint Aleksandar Vučić.

Stojan Radenović miután megnyitotta az ülést, felolvasta a megalakult frakciókat, azok elnökeit és elnökhelyetteseit. A Vajdasági Magyar Szövetség 6 képviselővel alakított frakciót, elnöke dr. Pásztor Bálint, alelnöke Bájity Borisz lesz.

Amikor Milenko Jovanov, az SZHP képviselőcsoportjának elnöke azt próbálta megindokolni, miért javasolják Ana Brnabićot házelnöknek, az ellenzék képviselői a munkarendi szabályzat megsértésére hivatkozva kértek szót. Mivel nem kaptak szót, hangoskodva, a szószék felé nyomulva próbáltak erre jogot formálni. Csupán Miroslav Aleksić szólhatott, aki azt mondta, az elnöklő megsértette a munkarendi szabályzatot, hiszen három nappal korábban hívta össze március 11-re, hétfőre az első ülés folytatását, majd azt megelőző este le is mondta, azaz minden indoklás nélkül elnapolta március 18-ra.

Az ülés Ana Brnabić méltatásával folytatódott. Jovanov rámutatott, hogy Brnabić 2016-ban lett kormánytag, az államigazgatási és önkormányzatokkal megbízott minisztériumot vezette, majd 2017-ben választották kormányfővé. Tevékenysége során jelentős gazdasági, infrastrukturális beruházások valósultak meg, az ellenzéki politikusok azonban folyamatosan támadták és bírálták. Ezúttal, amikor kiderült, hogy házelnöknek javasolják, azzal vádolták meg, hogy viszályt szít majd a parlamentben és megtagadja a szót az ellenzéktől. Jovanov szerint éppen az ellenzéki képviselők cselekednek így, belebeszélve a felszólalók szavába, akadályozva őket a felszólalásban.

A vita a hatalmi párt és az ellenzéki képviselők között nem is Brnabić megválasztásáról szólt, hanem inkább arról, hogy ki mekkora – vélt – kárt okozott az országban, illetve arról, ki az áruló, ki hagyta cserben Szerbiát, ki mondott le Koszovóról stb. Sok hangoskodás után a vita rövid időre visszakerült a rendes menetébe. Ekkor dr. Pásztor Bálint, a VMSZ frakcióvezetője rámutatott arra, hogy Ana Brnabić Szerbia történelmében a legtovább állt a kormány élén, munkássága idején, az SZHP és a VMSZ koalíciós megállapodásának köszönhetően számos közös projektet sikerült megvalósítani, ami az ország polgárai, a vajdasági magyarság, a Magyarországban élő szerb kisebbség és Magyarország és Szerbia közös érdekeit szolgálja. Megépült a Szabadka központját elkerülő Y ág, az élménypark Palicson, napok kérdése és a szabadkai Népszínház épületén is befejeződnek a munkálatok. Számos projektum valósult meg azokban az önkormányzatokban, amelyekben hagyományosan magyarok élnek többségben. Dr. Pásztor Bálint kiemelte, számítva arra, hogy Brnabić sikeres munkát végzett kormányfőként, házelnökként is így lesz, így a VMSZ támogatja megválasztását. Üdvözölte, hogy Brnabić baráti jobbot nyújtott az ellenzéknek, és reményét fejezte ki, hogy az ellenzék ezt el is fogadja, és közösen tesznek majd az ország érdekiért.

Az ülésen szó esett a vezérkar épületéről, a sorkötelezettség visszaállításáról, sőt arról is, hogy Brnabićtyal a képviselőház élén csökkenni fog az ország hadkészültsége. A leghangsúlyosabb a koszovói kérdés volt. Többek szerint ez az ország legfontosabb belpolitikai témája.

A házelnök és alelnökök megválasztásán kívül a képviselők megválasztják a parlament főtitkárát, valamint a parlamenti bizottságok és az állandó küldöttségek tagjait is. Az ülés kedden folytatódik.

MH

2024. július 15.

11,00 - Szabadka - A Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban júl. 22-én, 20,00 órakor)

2024. július 22.

11,00 - Magyarkanizsa - A Birkózókat ábrázoló szobor avató ünnepsége a Vajdasági Birkózóakadémia udvarában

12,00 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével és Željko Trajkovićtyal, a Szerb Köztársaság Sportminisztériumának segédminiszterével, a Szerbiai Birkózó Szövetség volt elnökével

14,00 - Zenta - Találkozó Burány Hajnalka polgármesterrel és a zentai önkormányzat új vezetőségével

2024. július 23.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (I. rendkívüli ülés)

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2024. október 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak I. ülése)

14,15 - Belgrád - Találkozó Babity Jánossal, az Európa Tanács szerbiai küldöttségének vezetőjével

2024. október 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,30 - Szabadka - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

2024. október 9.

12,30 - Belgrád - Parlamenti ülés

14,00 - Belgrád - A VMSZ frakciójának találkozója Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével a Szerb Köztársaság Parlamentjében

2024. október 10.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. október 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó dr. Milan Trifkovićtyal, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karának dékánjával és Kern Imrével, a Kari Tanács alelnökével