Önálló frakció köztársasági és tartományi szinten

A VMSZ vezető tisztségviselői elégedettek a párt választási eredményével

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) pénteken este hirdette ki a december 17-én megtartott, előrehozott parlamenti választás végeredményét, azaz közzétette a választás eredményéről szóló összesített jelentést. A Tartományi Választási Bizottság (PIK) vasárnap tette meg ugyanezt a vajdasági parlamenti választás vonatkozásában. A kihirdetett eredmények értelmében a Vajdasági Magyar Szövetségnek a szerbiai képviselőházban hat képviselője, illetve saját frakciója lesz, míg a tartományi képviselőházban kilenc parlamenti képviselő alakíthat majd önálló frakciót.

A köztársasági parlamenti választáson 64 747 választópolgár voksolt a Vajdasági Magyar Szövetség – Elnökünkért, Közösségünkért, a Jövőért! jelöltlistára, a tartományi parlamenti választáson pedig 63 721 polgár. Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke és köztársasági listavezetője Facebook-bejegyzésben reagált az országos szintű választás eredményének kihirdetésére, rámutatva, hogy a 2022 áprilisában megtartott választáshoz képest a párt 4434 szavazattal kapott többet, ennek köszönhetően pedig nem 5, hanem 6 képviselővel vehet részt a köztársasági parlament munkájában.

– A választók Kovács Elvira nagybecskereki okleves közgazdászt, Bájity Borisz újvidéki mester jogászt, Tóbiás József adai vállalkozót, dr. Úri Emese zombori szakorvost, mgr. Újhelyi Ákos szabadkai okleves közgazdászt és engem juttattak a VMSZ színeiben parlamenti mandátumhoz – fogalmazott Pásztor Bálint. „Köszönöm a Vajdasági Magyar Szövetség nevében az egyértelmű választói felhatalmazást, a legitimitást a munka folytatásához” – írta a politikus.

A tartományi választás eredményének kihirdetése után Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke és tartományi listavezetője ekképpen fogalmazott közösségi oldalán: „Kilenc képviselői mandátummal a Vajdasági Magyar Szövetség a harmadik politikai erő Vajdaságban. Köszönöm mind a 63 721 szavazatot. (…) Nem csak megőriztük, növeltük is a vajdasági magyar közösség politikai érdekérvényesítő erejét. Köszönjük a hatalmas támogatást!

Együtt folytatjuk!”

A VMSZ MAJDANI TARTOMÁNYI KÉPVISELŐI

A tartományi képviselőházban a VMSZ következő jelöltjei jutnak mandátumhoz: Juhász Bálint mester közgazdász, dr. Bagi Boján szakorvos, Burány Hajnalka magyar nyelv és irodalom szakos tanár, dr. Molnár Viktor állatorvos, Pintér Anna-Mária okleveles közgazdász, Hugyik Karolina magyar nyelv és irodalom szakos tanár, Dobó István okleveles közgazdász, Kónya Róbert okleveles gépészmérnök- mester, dr. Stojšić Milosavljević Anasztázia kardiológus, egyetemi tanár.

MÁR ÉV VÉGÉN ELKEZDTÉK ÍRNI A KOALÍCIÓS SZERZŐDÉST

Tavaly év végén a választások részeredményének ismeretében Pásztor Bálint ekképpen értékelt lapunknak nyilatkozva: „A vajdasági magyar közösség továbbra is jelentős politikai tényező a szerbiai belpolitikában. Ez azért van, mert a vajdasági magyarok azt tették, amire a kampányban kértük őket: egy személyként álltak a VMSZ mellé. Az emberek méltányolják a VMSZ-nek az elmúlt években és évtizedekben a közösség érdekében végzett munkáját.”

Pásztor Bálint ekkor azt is megerősítette, hogy a Szerb Haladó Párttal folytatnánk a 2014 óta töretlen koalíciós együttműködést, a majdani koalíciós szerződés tervezetét már a múlt év végén elkezdték írni a VMSZ illetékesei.

TÍZ, ILLETVE HAT LISTA JUTOTT MANDÁTUMHOZ

A 250 képviselőt számláló szerbiai képviselőházba a választáson jelölt 18 lista közül 10 jutott mandátumhoz. A Szerb Haladó Párt köré tömörülő választási koalíció Aleksandar Vučić – Szerbia nem állhat meg elnevezésű listája 129 mandátumot szerzett, a Szerbia az erőszak ellen – Miroslav Miki Aleksić – Marinika Tepić lista 65 képviselővel vesz részt a parlament munkájában, az Ivica Dačić – Szerbia miniszterelnöke lista 18 képviselővel jutott be a parlamentbe, a Dr. Miloš Jovanović – Szerbia reménye – NADA Szerb koalíció – Nemzeti demokratikus alternatíva – Új Szerbiai Demokrata Párt (Novi DSS) – Szerb Királyság Megújhodási Mozgalom (POKS) – Vojislav Mihailović és a MI – A nép hangja, Prof. Dr. Branimir Nestorović listáknak 13-13 képviselője lesz, az Usame Zukorlić – Együtt az igazságosságért – Igazságosság és Megbékélés Pártja – Sandžaki bosnyákok, Tomislav Žigmanov – Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége és az SDA Sandžak – dr. Sulejman Ugljanin listáknak 2-2, Az albánok politikai harca folytatódik – Shaip Kamberi és az Orosz Párt – Slobodan Nikolić listáknak pedig 1-1.

A tartományi képviselőházba a 13 jelöltlistából hat jutott be. Az Aleksandar Vučić – Szerbia nem állhat meg lista 66 képviselővel vesz részt a 120 képviselővel működő parlament munkájában, a Szerbia az erőszak ellen listának 30 képviselője lesz, a NADA koalíciónak és az Ivica Dačić nevével fémjelzett listának 7-7, az Orosz Pártnak pedig 1.

ALAKULÓ ÜLÉS TÖRVÉNYES HATÁRIDŐN BELÜL

A választások végeredményének közzétételét követő 72 órában lehet panaszt benyújtani az összesített jelentésre. Ez a határidő köztársasági szinten hétfőn este lejárt, tartományi szinten pedig tegnap. Amennyiben a felhatalmazottak jogorvoslattal élnek – a Szerbia az erőszak ellen ezt köztársasági szinten állítólag megtette –, az illetékes választási bizottság legfeljebb 72 órán belül köteles elbírálni a panaszt. Utóbbi határozat tekintetében a Közigazgatási Bírósághoz lehet fordulni jogorvoslattal, szintén 72 órás határidőben. Az említett jogorvoslati lehetőségek nem befolyásolják az új összetételű parlamentek megalakításával kapcsolatos határidőket. Az alakuló ülést a végeredmény kihirdetésétől számított 30 napon belül kell megtartani.

Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke a napokban úgy nyilatkozott, hogy a köztársasági parlament következő összetétele a törvényes határidőn belül, február közepéig megalakul, azaz megtartja alakuló ülését. Ekkor azt is megerősítette, hogy a párt mindenképpen számít a VMSZ koalíciós együttműködésére. Vučević nem ejtett szót a vajdasági parlament új összetételének alakuló üléséről, ám feltételezhető, hogy erre is február közepén kerül sor.

P.E.

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából