Népirtás helyett gaztett

Viharos parlamenti ülés a Srebrenica-határozatról

Helyszíni tudósítás

Hosszú napba kezdett bele kedden reggel a Szerbiai Képviselőház, ugyanis sürgősségi eljárás keretében napirendre tűzte a nemrégiben elkészült Srebrenica-határozatot, amelyet a parlamenti ellenzék szégyenteljesnek minősített és mindent megtett elfogadásának megakadályozására, míg a hatalmi koalíció szemmel láthatóan arra törekedett, hogy mielőbb, a folyó napon elfogadásra kerüljön a dokumentum. A határozat kimondja, hogy a parlament erélyesen elítéli a srebrenicai bűntetteket, valamint, hogy le kell tartóztatni Ratko Mladićot.

Túlfűtött hangulatban kezdődött a Szerbiai Képviselőház keddi ülése, ugyanis nem lehetett tudni, hogy a hatalmi koalíció biztosítani tudja-e az esti szavazáshoz szükséges többséget, ugyanis Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia párt elnöke előzőleg kijelentette, csak akkor támogatja a Srebrenica-határozatot, ha a Szerbiai Képviselőház határozatot készít a szerb nemzetiségűek felett elkövetett bűntettekről is. Mivel Slavica Đukić-Dejanović képviselőházi elnök az ülés kezdetén bejelentette, hogy csütörtökön megkezdik a konzultációkat és hamarosan elkészítik a Marković által szorgalmazott határozatot, biztosítva látszott a szavazáshoz szükséges létszám, hiszen velük együtt összesen 126 képviselővel biztosítani tudják a szükséges létszámot az ülés megtartásához és megszavazhatják a határozatot.

Ugyanakkor a kisebbségi frakcióba tartozó bosnyák képviselők voksa a szavazás végéig kétséges maradt. Esad Džudžević, az Európai Sandžakért lista elnöke a Magyar Szónak kifejtette, elvárják a szerb parlamenttől, hogy a határozat szövegében „egyértelműen” a népirtást ítéljék el, és ne csupán „gaztettnek” aposztrofálják azt. Azonban a két bosnyák képviselő hozzájárulása és szavazata nélkül is biztosítani tudja a hatalmi többség a létszámot, hiszen a kisebbségi frakció többi tagja jelezte, annak ellenére, hogy nem tartja teljes mértékben megfelelőnek a dokumentum szövegét, voksát adja rá.
Rajtuk kívül még biztos szavazónak számít Jovan Damjanović független képviselő, míg Vladan Batić súlyos betegsége miatt kórházban tartózkodik.

Miután a képviselők elfogadták a napirendi pontokat, Čedomir Jovanović indulatosan arra szólította fel a képviselőket, hogy tisztázzák, mit akarnak feltüntetni a szövegben, vagyis a népirtást ítéljék el, majd a népnemzeti frakcióvezetők kértek szót, akik az eddig megszokottak szerint jártak el: nem regisztráltatták magukat mint jelenlévő képviselők, de a képviselőházban maradtak és az ügyrendre panaszkodtak.

– Srebrenicán népirtás történt, a Szerbiai Képviselőház pedig nem hallgathatja el ezt a tényt, hiszen senki sem vádolja Szerbiát – szögezte le Jovanović.

Az ellenzéki képviselők indulatosan támadták a kormányoldalt – de csak az ülésteremben, a kantinban azonban már nyoma sem volt a kezdeti lincshangulatnak –, elsősorban abból az okból, hogy a kormányoldal egy kész szöveggel állt elő és nem tárgyalt az ellenzékiekkel. Hibaként rótták fel a továbbiakban, hogy a határozatban a szövegíró 119 képviselőt tüntet fel a dokumentum kezdeményezőjeként, miközben ez a szám valójában csak 114 volt. A képviselőház elnöke helyt adott Miloš Aligrudić, a Szerbiai Demokrata Párt frakcióvezetője észrevételének, és bejelentette, hogy az ülés folyamán kijavítják a hibát. Mindezek után 40 perces szünetet rendelt el a házelnök és összehívta a frakcióvezetők ülését.

A sajtó fokozott érdeklődése ellenére – egy átlagos üléshez képest kétszer nagyobb számban jelentek meg a médiumok képviselői – a frakcióvezetők ülésén sem történt érdemi döntés, ugyanis az ellenzék unszolására arról vitatkoztak, hogy legyen-e parlamenti ülés. Dragan Todorović, a Szerb Radikális Párt frakcióvezetője ezt követően rövid sajtótájékoztatón bejelentette, nem támogatják a határozatot.

– Az, hogy a kormány minden előzetes egyeztetés nélkül, igen rövid időn belül hozta meg ezt a szégyenteljes határozatot és el akarja még ma fogadtatni, csak azt bizonyítja, hogy Nyugaton lévő barátai nyomására teszi ezt. Mindeközben nem tartják azt számon, hogy a dokumentum káros Szerbiára nézve, hiszen a „Nyugat” és a hágai bíróság vissza tud élni vele – fejtette ki az SZRP frakciófőnöke.

Rövidesen az ebédidő előtt meg is kezdődött az összevont vita, amelyen a kormányoldal által beterjesztett határozat mellett a módosítási javaslatokról is vitáztak a képviselők. Itt az ellenzék a legkülönfélébb jelzőkkel illette a hatalmi koalíciót és a határozatot, miközben arról szónokoltak, hogy minden bűntényt el kell ítélni.

– A határozat elfogadásával csak megbélyegzi magát Szerbia, és gyűlöletet szít az emberek között, valamint sérti a Boszniában elesett áldozatok családtagjait – érvelt Velimir Ilić, az Új Szerbia frakcióvezetője.

A kisebbségi frakció nevében Esad Džudžević szólt a képviselőkhöz, amikor is kifejtette, hogy a többi európai országhoz hasonlóan a szerbiai képviselőháznak is el kellene fogadnia a hágai Nemzetközi Bíróság határozatát, amelyben elítélik a srebrenicai népirtást, a kormány által megalkotott dokumentumban egyértelműen ki kell fejezni, hogy népirtás történt, valamint július 11-ét emléknappá kell tenni. A bosnyák képviselő a többi kisebbségi nemzet nevében kitért arra is, hogy nem csupán a volt jugoszláv háborúk alatt történtek büntettek, hanem a második világháború során, valamint után is, illetve megjegyezte: az ortodox papok sokszor erővel térítették meg a muzulmán hitvallásúakat.

– Megkérem, hogy ne beszéljen ilyen egyoldalúan a témáról, hanem emlékezzen meg a muzulmánok által elkövetett bűnökről is, valamint nevezze nevükön a bűnösöket – támadta le a bosnyák képviselőt Aleksandar Martinović radikális képviselő.

Tomislav Nikolić, a Szerb Haladó Párt elnöke is sérelmezte a bosnyák képviselő felszólalását, szavai szerint Džudžević csak viszályt akar szítani a szerbiai nemzetek között, miközben a jelen levő képviselők, valamint ő maga is a megbékélés miatt maradtak az ülésen. Szavai szerint a kormány által elkészített határozatot nem támogatják, de ennek ellenére részt vesznek a szavazáson.

– Minden normális szerb polgár elítéli a srebrenicai bűntetteket, de tudni kell, hogy nem a nemzet követi el a gaztetteket, hanem az egyének. Őket kell megbüntetni – emelte ki Nikolić.

Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője kiemelte, hogy támogatják a határozatot, annak ellenére, hogy nincsenek megelégedve a szöveg megfogalmazásával, hiszen többek között nem áll benne a népirtás szó. Szavai szerint a határozat által a szerb társadalom szembesül az 1995-ben elkövetett népirtással, majd megjegyezte, hogy a képviselőháznak egy külön parlamenti határozattal el kell ítélnie a magyarok és más nemzetiségűek felett elkövetett 1944–45-ös bűntetteket is. Egyébként a VMSZ parlamenti képviselői nem írták alá a határozat tervezetét.

– Ugyanakkor a srebrenicai határozat magában foglalja, hogy a parlament olyan módon ítéli el a szóban forgó gaztettet, ahogy a nemzetközi bíróság 2007-es ítéletében meghatározta. Az ítéletben pedig az állt, hogy Srebrenica területén népirtás történt – nyilatkozta a képviselő.

Mint lapunknak megjegyezte, azzal, hogy a szerb kormány nem írta ki egyértelműen, hogy a gaztett népirtást takar, azt szerette volna elérni, hogy azok számára is elfogadható legyen a határozat, akik tagadják a népirtás megtörténtét.

Az ellenzéki képviselők igyekezete ellenére Slavica Đukić-Dejanović keménykezűen vezette az ülést, több ízben feddte meg a – többnyire ellenzéki – felszólalókat, hogy nem a napirenden szereplő témával kapcsolatban szólaltak fel.

Nada Kolundžija az Európai Szerbiáért frakciócsoport vezetője felszólalásában Golda Meirt, Izrael volt miniszterelnökét idézte: „Meg fogjuk bocsátani azt amit tettek velünk, de nekünk nem szabad megbocsátanunk azoknak, akik nemzetiségünk mögé rejtőzve követték el tetteiket”.

Lapzártakor az ülés még tartott.

DIÓSI ÁRPÁD

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

17,00 - Bácsfeketehegy - Berhidai Keresztes József és Sárközi István sírjainak megkoszorúzása

17,30 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emléktáblájának leleplezése és a felújított Kultúrotthon megtekintése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 21.

09,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

09,30 - Budapest - Részvétel a 5. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2026. március 23.

09,30 - Pancsova - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

10,00 - Pancsova - A felújított Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója

13,30 - Nagybecskerek - Találkozó msgr. Mirko Štefkovićtyal, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével 

14,15 - Muzslya - A felújított Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épületének ünnepélyes átadója és közösségi találkozó

16,30 - Topolya - Az új művészeti-közigazgatási-közösségi komplexum beruházási munkálatainak megtekinése és közösségi találkozó

18,00 - Szabadka - A Hét Nap hetilap 80. születésnapja

2026. március 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

10,45 - Szabadka - Az Avgerinos kft. - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,05 - Oromhegyes - A Bata kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadója

14,30 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 25.

15,30 - Kúla - Interjú a Kúlai Q media TV-nek

16,00 - Kúla - A kúlai Szent György Római Katolikus Templom megtekintése

16,30 - Kúla - A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán nyertes család meglátogatása

17,15 - Kúla - A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ beruházási munkálatainak megtekintése és közösségi találkozó

18,45 -  Ada - Találkozó Dér Henivel

19,00 - Ada - Jazz koncert - A Big Band zenekar és Dér Heni koncertje

2026. március 26.

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével

15,30 - Hajdújárás - A Keresztelő Szent János-templom felújítási munkálatainak megtekintése

16,30 - Csantavér - Mikrobusz ünnepélyes átadása a Mendicus Művészeti Központ részére

17,15 - Csantavér - A VMSZ közösségi találkozója

19,00 - Szabadka - Vivaldi - A négy évszak - hangverseny a zsinagógában

2026. március 27.

11,00 - Budapest - Részvétel a II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen

2026. március 28.

09,00 - Bajsa - Részvétel a XX. hagyományőrző Prélón

2026. március 29.

15,30 - Topolya - Találkozó Bölöni László labdarúgó legendával a TSC Labdarugó Akadémián

16,00 - Topolya - A TSC Stadion megtekintése Bölöni Lászlóval

18,00 - Topolya - A Bölöni Lászlóról szóló dokumentumfilm vetítése

20,00 - Topolya - Közönségtalálkozó Bölöni Lászlóval

2026. március 30.

17,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)