MNT: Várady professzor tartott órát az ösztöndíjas joghallgatóknak

Május végén hirdette meg a Magyar Nemzeti Tanács Magyarország Igazságügyi Minisztériuma támogatásával a jogászhallgatói ösztöndíját. Az érdeklődés igen nagy volt, a 12 meghirdetett ösztöndíjra 17-en jelentkeztek, s a hatalmas érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttek, mindannyian megkapják a támogatást. A fiatalok azóta megkezdték egyetemi tanulmányaikat, öten tanulnak az újvidéki, állami Jogtudományi Karon és 12-en az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karának kihelyezett szabadkai tagozatán.

A Magyar Nemzeti Tanács az ösztöndíjak mellett más módon is segíteni kívánja a fiatal joghallgatók előrehaladását, ezért ma, szombaton előadást szerveztek a számukra az MNT székházában. Dr. Várady Tibor professzor és dr. Pásztor Bálint találkozott velük, hogy órát tartsanak nekik.

Pásztor Bálint az előadás előtt elmondta, hogy az egyetemi hallgatók, de a közösség szempontjából is fontos, hogy Várady Tibor vállalta azt, hogy előadást tart az elsőéves, ösztöndíjas vajdasági magyar joghallgatóknak.

- Ezek a fiatalok csupán néhány hete koptatják az egyetemi padokat, de úgy gondolom, hogy motivációs szempontból is fontos, hogy a vajdasági magyarság legnagyobb jogászprofesszora tart nekik előadást rögtön a tanulmányaik elején. Bízom benne, hogy az ösztöndíj mellett ez plusz löketet ad arra, hogy tanuljanak, s hogy a vajdasági magyarság a következő években új, fiatal, tettre kész, pályakezdő jogászokkal gazdagodjon. Nekem egyetemi oktatóként is az a tapasztalatom, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb kisebbségpolitikai kezdeményezése és eredménye az, hogy a vajdasági magyar fiatal joghallgatók ösztöndíjban részesülhetnek – mondta dr. Pásztor Bálint.

Dr. Várady Tibor örül annak, hogy van folytatása a magyar jogászképzésnek, mert mint mondta, a mi kisebbségi világunkban a dolgok rendszerint nem önmaguktól jönnek, hanem tennünk kell értük valamit.

- Amióta létezik kisebbségi magyar élet, azóta a jogászoknak fontos szerepük volt a kisebbségi társadalomban, és nagyon fontos, hogy legyenek továbbra is az oktatók között jogászok. Korábban többen is voltunk, de most is vannak, például Pásztor Bálint és Dudás Attila és mások is, s roppant fontos, hogy legyenek magyar jogászok és magyar joghallgatók, ezért jó, hogy a képzést a Magyar Nemzeti Tanács segíti, mert ezáltal lehetségessé válik a folytatás.

- Milyen plusz anyagot hallhatnak itt a hallgatók, amit az egyetemen nem? – kérdeztük a professzortól.

- Egy kisebbségi jogásznak több nyelven kell jogásznak lennie. Ötven évvel ezelőtt sikerült az újvidéki Jogi Karon részleges párhuzamos magyar oktatást bevezetni és magyar lektorátust is. Fontos, hogy itt is legyen annak eszköze, és úgy tudom, hogy vannak is rá próbálkozások, hogy aki magyar és jogot végez, annak tudnia kell szerbül a jogi terminológiát, de meg kell, hogy tanulja magyarul is, hogy ezáltal része legyen a magyar nyelvű igazságszolgáltatásnak és közigazgatásnak. Ez egy plusz feladat, de egyáltalán nem megoldhatatlan feladat. Ugyanakkor szép feladat is – mondta Várady Tibor.

Kérdésünkre válaszolva dr. Pásztor Bálint elmondta, hogy biztos, hogy lesznek a jövőben is hasonló képzések, mert nagyon fontos, hogy az egyetemi órákon kívül olyan szakemberektől is előadásokat halljanak a fiatal joghallgatók, akikkel az egyetemi előadótermekben nem találkozhatnak.

NÉMETH ERNŐ

2022. április 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 21. ülése

2022. április 12.

11,00 - Újvidék - Az Újvidéki Egyetem Tanácsának ülése

14,00 - Szabadka - a Városi Könyvtár épületén végzett munkálatok befejezésének megtekintése

2022. április 20.

10,30 - Csantavér - a II. Szőlősor utca aszfaltozásán elvégzett munkálatok megtekintése

2022. április 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2022. április 29.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

11,00 - Királyhalom - Sajtótájékoztató az ivóvízkezelő létesítménynél

2022. május 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,15 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,00 - Szabadka - A Gyűlöletbeszéd c. konferencia megnyitása, amelynek szervezői a tartományi ombudsman és a belgrádi Kriminológiai és Szociológiai Kutatások Intézete 

18,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének ülése

2022. május 5.

08,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

08,40 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 22. ülése

2022. május 12.

12,00 - Szabadka - Találkozó prof. dr. Szórád Györggyel, Szabadka korábbi polgármesterével

2022. május 17.

11,00 - Újvidék - Az Újvidéki Egyetem Tanácsának ülése

2022. május 20.

12,00 - Szabadka - A Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2022. május 23.

17,30 - Szabadka - az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Akadémiai Napjainak ünnepélyes megnyitója

2022. május 24.

15,30 - Szabadka - Panelbeszélgetés az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Akadémiai Napjainak keretein belül

2022. május 27.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

19,00 - Palics - Üdvözlőbeszéd megtartása a VIII. Folk Music Fest népzenei fesztiválon

2022. május 28.

12,00 - Szabadka - X. Vajdasági Vágta

2022. május 30.

13,00 - Magyarkanizsa - Találkozó Nenad Popovićtyal, a szerbiai Kormány innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszterével 

2022. május 31.

09,00 - Belgrád - A Parlamenti Kollégium ülése

11,00 - Belgrád - A Parlament tizenegyedik alkalmi ülése a XII. ciklusban (a köztársasági elnök eskütétele)

2022. június 1.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

2022. június 2.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 23. ülése

2022. június 4.

16,00 - Királyhalom - Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2022. június 7.

10,00 - Szabadka - a Sajtótájékoztató a Magyar Nemzeti Tanácsban

2022. június 8.

19,00 - Szabadka - a Bunyevác Nemzeti Tanács rendezvénye

2022. június 10.

10,00 - Szabadka - A Vízművek és Csatornázási KKV fennállásnak 60. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség

2022. június 16.

11,00 - Szabadka - Megemlékezés a szabadkai zsidók deportálásának évfordulója alkalmából

2022. június 22.

18,00 - Szabadka - A Dr. Bodrogvári Ferenc-díj ünnepélyes átadása

2022. június 24.

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2022. június 28.

18,00 - Belgrád - Ünnepi fogadás a köztársasági elnök beiktatása alkalmából

2022. július 1.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

09,00 - Szabadka - Találkozó Csallóközi Eszterrel, Magyarország szabadkai főkonzuljával

10,00 - Szabadka - Találkozó id. és ifj. Kurina Gusztávval

13,00 - Szabadka - Munkamegbeszélés az 5. Szabadkai Félmaratonnal kapcsolatban

2022. július 4.

13,30 - Ludas - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2022. július 6.

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

2022. július 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 24. ülése