Mikor, ha nem most?

Adán közösségi találkozót tartottak, melynek vendége volt Szekeres Pál magyar olimpiai bronzérmes és háromszoros paralimpiai bajnok vívó, a Fidesz—KDNP EP-jelöltje — az egyetlen ember a világon, aki olimpián és paralimpián is nyert érmet —, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke. Az összejövetelen bemutatták a VMSZ adai listájának jelöltjeit, akik indulnak a június 2-ai önkormányzati választáson.

Az egybegyűltekhez elsőként a listavezető, Tóbiás József szólt, aki szerint ismét egy mérkőzés lejátszásához érkeztek. Elmondta, nagy büszkeség egy olyan listát vezetni, amelyen tiszteletnek örvendő, őszinte, tiszta szívű emberek vannak, akik közül mindenki azért csatlakozott a csapathoz, hogy tegyen valamit a közösségért. Véleménye szerint fej fej mellett haladnak az ellenféllel, és az is lehet, hogy döntetlen lesz a meccs vége.

— Mi egy teljesen más történetet képzelünk el, egy teljesen más koncepcióval vágtunk neki ennek a választásnak, melynek a központjában az infrastrukturális és egyéb fejlesztések mellett a tiszta, egészséges közegnek a megteremtése áll, vagyis a jelenlegi szeméttelep felszámolása, a tiszta ivóvíz és a szennyvízcsatorna biztosítása. Lehet, hogy büntetőrúgásokkal fogjuk eldönteni ennek a mérkőzésnek a sorsát, de azt szeretném, hogy a mindent eldöntő gólt önök adják, önök rúgják be. Vigyék el innen az üzenetet, magyarázzák el másoknak is, hogy mit szeretnénk. A tiszta, egészséges környezet mellett egy sokkal emberközelibb, megosztásmentes és igazságos önkormányzatot szeretnénk kialakítani, ahol minden ember egyenrangú, nincsenek alkalmasak és alkalmatlanok, és mindenki ugyanabban a bánásmódban részesül. És ahol nincs kettévágva a közösség — hangsúlyozta Tóbiás József, és hozzátette, csak közös erővel tudnak pontot tenni a jelenlegi korszak végére.

Tóth Tamás okleveles közgazdász, vállalkozó, a Vajdasági Magyar Szövetség adai önkormányzati választási listájának jelöltje is megosztotta a jelenlévőkkel gondolatait.

— A mottónk így hangzik: Egészséges környezet és egyenlő bánásmód minden itt élőnek. Ada község valaha 24 000 lakost számlált, ma 14 000-en vagyunk, viszont 24 000-en sokkal nagyobb összefogásban éltünk, nem egymás mellett, hanem együtt is építettük a közös jövőnket. Soha nem voltunk nagyobb megosztásban, mint ma vagyunk. Jelenleg egyszemélyes önkormányzat működik a községben, ahol egy személy dönt arról, hogy ki kapjon támogatást, legyen szó házvásárlásról vagy vállalkozóról, nyugdíjasról, sportegyesületről vagy civil szervezetről. Mi megfelelő, átlátható, igazságos pályázati rendszert szeretnénk felállítani. Visszatértem a helyi politikába, mert úgy érzem, nagy a baj, és beálltam Tóbiás József mögé, mert egyenes, becsületes embernek tartom, és ami még fontosabb, hogy szereti a községét, közösségét. Huszonkilencen vagyunk a listán, de kevesen vagyunk ahhoz, hogy egyedül vigyük sikerre ezt a választást. Ezért van szükség az önök támogatására is!

Juhász Bálint, a tartományi képviselőház és a VMSZ Intézőbizottságának az elnöke leszögezte, Adán június 2-a után vagy a Vajdasági Magyar Szövetség, vagy a Szerb Haladó Párt ad polgármestert, a mostani polgármesternek ugyanis az utóbbi a jelölő pártja, még akkor is, ha ezt nem hozza nyilvánosságra.

— Húsz évvel ezelőtt adtunk utoljára polgármestert ennek az önkormányzatnak, és azóta megjártunk sok mindent, de soha nem szégyelltük és titkoltuk, hogy amikor mi a választásokon részt veszünk, akkor a Vajdasági Magyar Szövetséget képviseljük. Azt gondolom, hogy volt honnan följönni, és azt látom, hogy Adán jó csapatunk, konkrét terveink és céljaink vannak, együtt élünk és együtt lélegzünk a közösséggel. Azt mondják, itt Adán nagyon fontos, hogy ki mit tesz a gazdaságért, mert az eredményeket tisztelik az emberek. Szeretném jelezni, a gazdasággal való törődésben és az eredményekben a Vajdasági Magyar Szövetség élen jár. Senki nem hozott ide 30 millió eurónyi beruházást, csak mi. A község területén 225 új munkahelyet teremtettünk, 1246 már meglévő munkahely megőrzését tettük lehetővé, több mint félezer, mezőgazdasági termeléssel foglalkozó családban 612 beruházás valósult meg, valamint további 476 hektár föld megvásárlásának támogatásával járultunk hozzá a szektor fejlődéséhez. Emellett 85 család jutott otthonhoz a házvásárlási lehetőségnek köszönhetően. Úgyhogy ha az eredményeket nézzük, nyugodt lelkiismerettel kérhetjük az adaiak, moholiak, törökfalusiak támogatását.

Szekeres Pál, a Fidesz—KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje kiemelte, csak akkor lehet győzelmet elérni, ha mindent megteszünk a sikerért. Mint mondta, az önkormányzati után lesz még egy választás, ezért arról is érdemes beszélni, hogy az Európai Unióban mire számíthatunk, különös tekintettel arra, hogy Szerbia az uniós csatlakozásra a legfelkészültebb tagjelölt, és ennek a magyar kormány az egyik legnagyobb támogatója.

— Én bízom benne, hogy tiszta választások lesznek, és abban is, hogy nagy legitimációt fog kapni önöktől a Fidesz—KDNP-lista június 9-én. Remélem, minden magyar el fog menni választani, aki választóképes, mert nagyon nem mindegy, hogy kik képviselik a települést, a közeget. Én sportolóként mindig úgy álltam fel a pástra, hogy nem foglalkoztam azzal, mi lesz, ha kikapok. Ha foglalkoztam vele, akkor általában ki is kaptam, úgyhogy ezzel most ne foglalkozzanak. Szívüket, lelküket és magyarságukat rakják bele ebbe az időbe.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke így kezdte a felszólalását:

— Itt az idő, kedves adai barátaim, mert mikor, ha nem most! Húsz éve nem tudott a Vajdasági Magyar Szövetség nyerni Ada községben. Minden bűnünket megbántuk, vezekeltünk jó sokat, voltak mindenféle elvetélt próbálkozásaink, viszont most van egy kiváló csapatunk. Ha ez a csapat nem megfelelő az adaiaknak, moholiaknak, törökfalusiaknak, akkor nem tudom, milyen csapatot kellene kiállítani annak érdekében, hogy Ada is magyar község legyen. Azért legyen magyar község, mert a lakosság összetételét illetően ugyanolyan, mint Zenta vagy Magyarkanizsa. Zentán, Magyarkanizsán és Topolyán mi arra készülünk, hogy győzzünk, és bizony Adán is arra készülünk, hogy győzzünk.

Megemlítette, azt kívánja, hogy Tóbiás Józsefet elveszítse munkatársként Belgrádban, mert ennek oka az lenne, hogy polgármester lett.

— Rengeteg dolog szól a Vajdasági Magyar Szövetség mellett. Például mi egyenesek vagyunk. Nem titkoljuk, kinek vagyunk a jelöltjei. Ugyanakkor van egy másik lista, amelyik 1-es számmal indul, de nem tudni, kik indították, mert nem szerepel rajta se logó, se címer, se semmi. Mi nem szégyelljük, hogy melyik pártnak a jelöltjei vagyunk. És nem gondoljuk, hogy ha kimondanánk, ki indított, ki finanszíroz, ki segít bennünket, akkor azzal csökkentenénk az esélyeket. Ki kell mondani világosan, hogy a Bilicki Zoltán a Szerb Haladó Pártnak a jelöltje, Tóbiás József meg a Vajdasági Magyar Szövetségé. Nem szabad az embereket becsapni. Amellett, hogy egyenesek vagyunk, vannak eredményeink is. Mert az önkormányzat által fizetett, támogatott projekteknek a 40 százaléka is minimum a mi eredményünk, hiszen az önkormányzat vezetésében 40 százalékkal a Vajdasági Magyar Szövetség is részt vesz. De ezenkívül mi olyan pluszforrásokat is tudtunk hozni, amiket a másik oldal nem tud. Például az adai sportcsarnok a Magyar Kézilabda-szövetség támogatásával újult meg. Minden, ami a kultúrában, az egyházak ügyében, az oktatás vonatkozásában, a sportban megvalósult, az a Vajdasági Magyar Szövetségnek az eredménye, és akkor a Prosperitatit még nem is említettem.

Pásztor Bálint azt ajánlotta a jelenlévőknek, hogy akinek csak tehetik, magyarázzák el, hogy ez a választás Ada jövőjéről szól. Menjenek el az emberek, és szavazzanak arra, hogy végre olyan önkormányzata legyen a községnek, amilyet megérdemel.

TÓTH LÍVIA

2024. július 24.

14,00 - Szabadka - A Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsági elnöki tisztségének hivatalos átadása Gyivánovity Dánielnek 

2024. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása 

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2024. július 27.

10,30 - Tusnádfürdő, Erdély - XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2024. július 28.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2024. július 30.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (az I. rendkívüli ülés folytatása)

2024. július 31.

11,30 - Szabadka - Találkozó dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

12,00 - Szabadka - Közös sajtótájékoztató dr. Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatójával

2024. augusztus 16.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulója alkalmából

2024. augusztus 17.

16,00 - Szabadka - Találkozó dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2024. augusztus 23.

14,00 - Tihany (Magyarország) - Tranzit fesztivál, panelbeszélgetés Határokon át – Hogy sikerült a rendszerváltoztatás utáni nemzetegyesítés? címmel

2024. augusztus 26.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

15,00 - Szabadka - Egyeztetés a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola vezetésével

19,30 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával és Juhász Andreával, a kettes csatorna fő- és felelős szerkesztőjével

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2024. augusztus 27.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök balkáni különmegbízottjával

2024. augusztus 29.

11,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamária európai parlamenti képviselővel

2024. augusztus 30.

15,00 - Szabadka - Találkozó Nathalie Rayesszel, az USA zágrábi nagykövetével

2024. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2024. szeptember 2.

13,00 - Bácskossuthfalva - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége

2024. szeptember 7.

10,45 - 23. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2024. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2024. szeptember 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 13.

14,00 - Belgrád - A koalíciós szerződés aláírása Miloš Vučević miniszterelnökkel, a Szerb Haladó Párt elnökével

21,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 14.

09,00 - Marcelháza, Felvidék (Szlovákia) - IV. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna

2024. szeptember 16.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. szeptember 17.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

14,00 - Szabadka - Az Alpha Travel & Marketing ügynökség ünnepélyes megnyitója

18,00 - Belgrád - Ünnepi szentmise a Belgrádi Főegyházmegye megalapításának 100. évfordulója alkalmából

2024. szeptember 18.

10,00 - Szabadka - Találkozó dr. Zakar Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesével és dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgatóval

12,00 - Szabadka - Találkozó a Magyar-Nyugat Balkán Üzleti Tanács vezetőivel

18,00 - Karlóca - A Karlócai béke 325. évfordulójának ünnepsége Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára részvételével

2024. szeptember 19.

10,00 - Palics - Connect & Grow Konferencia

2024. szeptember 20.

15,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

16,00 - Szabadka - A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége 10. évfordulójának ünnepsége

2024. szeptember 21.

10,30 - Topolya - „Itthon, együtt, veletek” konferencia

13,15 - Topolya - Egyeztetés dr. Koncz Zsófiával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma családokért felelős államtitkárával 

2024. szeptember 22.

11,45 - Szabadka - 10. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

2024. szeptember 23.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament II. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. szeptember 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. szeptember 25.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,00 - Szabadka - Magyarország Főkonzulátusa, a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetés átadási ünnepsége

2024. szeptember 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2024. október 2.

12,00 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2024. október 3.

10,00 - Óbecse - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma miniszterhelyettesével

10,30 - Óbecse - Ünnepélyes szerződéskötés a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági fejlesztések támogatására meghirdetett pályázatának nyertes pályázóival

11,25 - Óbecse - A Hotel Expiriens Lux kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - Ada - Az Antares Stolice Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

2024. október 4.

10,00 - Újvidék - A Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki kihelyezett tagozata helyiségeinek megtekintése Milan Đurićtyal, Újvidék polgármesterével

2024. október 6.

11,00 - Elemér (Nagybecskerek város) - központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2024. október 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Őszi Ülésszak I. ülése)

14,15 - Belgrád - Találkozó Babity Jánossal, az Európa Tanács szerbiai küldöttségének vezetőjével

2024. október 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,30 - Szabadka - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

2024. október 9.

12,30 - Belgrád - Parlamenti ülés

14,00 - Belgrád - A VMSZ frakciójának találkozója Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével a Szerb Köztársaság Parlamentjében

2024. október 10.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. október 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó dr. Milan Trifkovićtyal, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karának dékánjával és Kern Imrével, a Kari Tanács alelnökével

2024. október 15.

13,30 - Budapest - A Kossuth Rádió Az este c. műsorának felvétele

2024. október 16.

17,30 - Szabadka - A jogászösztöndíj-szerződések ünnepélyes aláírása

2024. október 17.

10,00 - Budapest - Előadás megtartása a Magyar Diplomáciai Akadémián

2024. október 18.

10,45 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. október 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2024. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Szabadka - Találkozó Barthel-Rúzsa Zsolttal, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából