Megvalósul a VMSZ gazdaságfejlesztési stratégiája

Lakossági fórum Temerinben a választásokról és a Prosperitati pályázatokról

Tartalmas, érdeklődést felkeltő lakossági fórumot tartott szépszámú résztvevővel csütörtökön este az Ifjúsági Otthon nagytermében a VMSZ községi szervezete, amelyen az április 24-ei választások időszerű kérdései mellett a Prosperitati Alapítvány képviselői ismertették a második körben kiírt pályázatokat.

A rendezvényen jelen volt és felszólalt Csorba Béla, a VMDP elnöke, Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár, Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő, dr. Nagy Imre, az Alapítvány igazgató bizottságának elnöke, és Nagy Miklós, a Prosperitati Alapítvány helyi vezetője.

Sziveri Béla, a VMSZ temerini községi szervezetének elnöke, aki a lakossági fórumot vezette, bevezetőjében elmondta, hogy a VMSZ és a VMDP alkotta magyar koalíció programja iránt biztató a temerini magyar emberek érdeklődése, ami megmutatkozott a délelőtti hetipiac alkalmával is. Helyi szinten nagyon sok párt, aktivista kínál új munkahelyeket, gyárakat. A VMSZ nem hiú ábrándokat ébresztő programmal kampányol, hanem a valós helyzet felmérésével, a lehetőségeket kutatja és kínálja. Felkérte a jelenlevőket, hogy minden szinten szavazzanak a VMSZ és a VMDP által támogatott listákra.

Csorba Béla többek között arról beszélt, hogy Magyarországon az európai értékrendet figyelembe véve a Fidesz az, amelyik a nemzeti érdekeket a legmarkánsabban képviseli. Ugyanakkor ebben a pillanatban hasonló nemzeti, a korábbinál sokkal békülékenyebb, toleránsabb és Európa barátibb koncepciót fogalmaz meg a jelenlegi hatalmi párt. Megelőlegezni a jövőt nem lehet, de kétségtelen tény, hogy a két ország szükségszerűen egymásra van utalva gazdaságilag és politikailag is. Ebben kell megtalálnia a helyét a vajdasági magyarságnak oly módon, hogy miközben szerb és magyar érdekekről esik szó, és fontos döntések születnek, a döntési folyamatoknak a rendszerében a vajdasági magyarság meg tudja valósítani azt, ami hosszú távú megmaradásának szempontjából fontos. Ahhoz, hogy egy sikeres és erőteljes vajdasági magyar autonómia létrejöhessen, nélkülözhetetlen, hogy Vajdaságnak gazdag, jól szituált, erős gazdasággal bíró polgárai is legyenek. Ehhez nyújt lehetőséget a magyarországi gazdasági támogatás.

Juhász Attila – miután elmondta Temerinhez kapcsolódó élményeit – arról szólt, hogy a VMSZ és a VMDP összefogása a választásokkal milyen érdekképviseletet tud teremteni magának a vajdasági magyarságnak. Ha a magyarságnak az önkormányzatoktól kezdve a tartományon át a köztársaságig vannak képviseleteik, akkor bele tudnak szólni a döntésekbe, amelyekkel a közösség számára a fontos dolgok előremozdulhatnak.

Pásztor Bálint kifejtette, hogy nézete szerint milyen jó az, ha a magyar pártok együtt tudnak működni, mert a választásokon nyilván jobb eredmények születnek, mintha a két párt listájának eredményeit egymás mellé tennénk. Bár Temerinben is az utóbbi években borzasztóan megromlottak a demográfiai arányok, ennek ellenére volt magyar polgármestere, és ha még nem is olyan régen jelenthetett, akkor a helyi magyarság most is jelenthet olyan erőt, hogy az önkormányzatban a magyar érdekeket érvénybe lehessen juttatni.

Dr. Nagy Imre arról számolt be, hogy a Prosperitati Alapítvány létrehozása az első lépés volt, amellyel a gazdaságfejlesztési stratégia megvalósítását elindította a VMSZ. Az első pályázati kör azon kiírásaiban, amelyekre kevesebben jelentkeztek, már eredményhirdetés is volt. Temerinből négy nyertes van eddig. A második kiírás szakmailag és gazdaságilag is az elsőre épül, mégpedig úgy, hogy valamilyen módon minél többen részesüljenek a támogatásokból. Bár még az első kiírás eredményei nem teljesek, a számokból arra lehet következtetni, hogy a 2413 pályázó közül a legtöbben csatolható mezőgazdasági eszközökre pályáztak, mintegy 1300-an, amiből arra lehet következtetni, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó magyar lakosság gépparkja nagyon lepusztult, felújításra szorult. Mivel kevés pályázat érkezett, végeredményben nyilván kevés pályázat kerül elutasításra. Várhatóan forrás-átcsoportosításokat hajtanak végre annak érdekében, hogy minél többen részesüljenek a támogatásokból. A legtöbb pályázat a szabadkai, a magyarkanizsai és a zentai községből érkezett, ami jelzi, hogy jól definiálták azt a területet, ahol a magyar közösség túlsúlyban van, és támogatásra szorul.

Nagy Miklós a 2. pályázati kiírás csomagját ismertette, amelynek keretein belül ismét vissza nem térítendő forrásokra lehet pályázni. Pályázhatnak idegenforgalmi magán szállásadók és civil szervezetek, mikro-, kis- és középvállalkozások, pályakezdők és kezdő vállalkozások, valamint mezőgazdasági termelők. Elhangzott, hogy az egyik legnagyobb érdeklődésre számító kiírás a mezőgazdasági termőföldek vásárlása. Támogatásra szántóföld, legelő, gyümölcsös, szőlőültetvény vásárlására az egyéni bejegyzett mezőgazdasági termelők pályázhatnak. A pályázatokat csak a Prosperitati Alapítvány irodáján keresztül lehet beadni 2016. május 4-étől június 3-áig.

Az ismertetők után a jelenlevők közül is többen hozzászóltak az elmondottakhoz. Miavecz Béla egy rögtönzött számítás szerint illusztrálta, hogy az 50 milliárd forint értékű támogatás nem kevesebb mint 160 millió euró, amiből olcsóbb tömbházakban 6-8 ezer lakást lehetne vásárolni, ahol mintegy 35 ezer embernek kerülne fedél a feje fölé, amely megfelel egy közepes nagyságú városnak, vagy néhány 6-7 ezer lakost számláló településnek. Ugyanezen a pénzen, kisebb településeken az olcsóbb házakból 15–30 ezer házat lehetne venni. Közép áron (6-7ezer euróért) 27–32 ezer hold szántóföldet lehetne vásárolni. A hétezer négyzetméteres 420 személyes újvidéki Európa Kollégiumból, amely durván 6 millió euróba került 26–30-at lehetne jelenleg is felépíteni.

G. B.

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben